Szerző: Dömös Zsuzsanna

2022. október 5. 10:38

Megfutamodott Musk, inkább megveszi a Twittert

Változtatás nélkül ment bele az eredeti megállapodás feltételeibe az üzletember, ami a jelenlegi gazdasági kilátások mellett meglehetősen előnytelen számára, hiszen a Twitter már egyáltalán nem ér annyit, mint pár hónapja.

Elon Musk mégis beleegyezik a Twitter felvásárlásáról szóló 44 milliárd dolláros megállapodás teljesítésébe, amit még hónapokkal ezelőtt lengetett be, és amit utána több hónapnyi huzavona követett, miután úgy döntött, hogy visszalép az egésztől. Mint kiderült, Musk kedden közölte az ügyet kezelő Delaware-i kancellári bírósággal, hogy az ügyletet az eredeti feltételek szerint kívánja teljesíteni. Mindez azelőtt nemsokkal, hogy megkezdődtek volna az októberre 17-re kitűzött tárgyalások. Musk a levélben ígéretet tesz arra, hogy teljesíti a megállapodást, amennyiben megkapja a szükséges finanszírozási csomagot, illetve szeretné, ha a bíróság a meghallgatások előtt felfüggesztené a pert.

A társaság a tranzakciót részvényenként 54,20 dolláron zárná, ennyiben egyeztek meg áprilisban is, mielőtt július 8-án Muskék visszaléptek az üzlettől arra hivatkozva, hogy a Twitter nem ad hiteles információt a platformon lévő hamis fiókokok, botok mennyiségéről. A Twitter mindössze négy nappal később visszavágott Musknak a Delaware-i kancellári bíróságon indított perrel abban a reményben, hogy az üzletember teljesíti majd ígéretét.

musk_twitter

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Musk hátrafarolása mögött állhat, hogy az ügyvédek figyelmeztethették a számára nem túl kedvező végkimenetelre, tehát a per elveszítésére. Más jelek is utalnak arra, hogy az üzletember vélhetően nagyon szerette volna elkerülni a bírósági meghallgatást,  többek közt hogy alkudni sem kívánt az azóta jóval kevesebbet érő Twitterből, aminek egyébként maga okozott komoly károkat az elmúlt hónapok során. Musknak most jó eséllyel Tesla-részvényeket is el kell adnia. 

Pár hónapja azt írtuk a kilátásokkal kapcsolatban: a delaware-i bíróságon landoló ilyen jellegű jogi összetűzések általában megegyezéssel végződnek, a felek jellemzően alacsonyabb vételi árban állapodnak meg, vagy egyszeri díj kifizetésében. A cégek számára sokszor előnyösebb a helyzet mielőbbi rendezése, mint az elhúzódó eljárások alatti üzleti bizonytalanság.

A Twitter részvényeinek értéke a hírre több mint 12,7 százalékot nőtt, nap végén már 23 százalékos pluszban állt, mielőtt felfüggesztették a tőzsdei kereskedést, ám még mindig alacsonyabb (52 dollár), mint a felvásárlási ár.

A legnagyobb hazai IT kutatás adatfelvétele elindult, idén már AI kérdéssorral. Kérjük, szánj pár percet rá, ez közös érdekünk, hiszen enélkül nehéz meghozni technológiai vagy karrier döntéseket! A válaszadás anonim, illetve elérhetőek a korábbi évek eredményei is.

a címlapról

PEBBLE

2

Végleges az új Pebble órák dizájnja

2025. augusztus 15. 12:30

A márka visszakapta saját nevét, így Core 2 Duo helyett Pebble 2 Duo, a Core Time 2 helyett pedig Pebble Time 2 néven érkeznek az új órák, és véglegesek a specifikációk is.