Szerző: Dömös Zsuzsanna

2022. július 20. 11:28

Októberben lesz a nagy Elon-Twitter ütközés

A Twitter előnyére döntött a delaware-i bíró, októberben kerül bíróság elé a közösségi óriás és az Elon Musk közt zajló per.

A delaware-i bíróság magyar idő szerint kedd délután öt órakor hallgatta meg a Twitter és Elon Musk érveit azzal kapcsolatban, mikor kezdődjenek a felvásárlástól való visszalépés kapcsán induló tárgyalások. Kathaleen McCormick kancellár úgy határozott, hogy októberre tűzi ki az időpontot, ami egyértelműen a gyorsított eljárást kért Twitter (a közösségi platform eredetileg szeptembert szeretett volna), nem pedig Elon Musk javára válik, aki egészen 2023 februárjáig húzta volna az ügyet. McCormick bíró hozzátette, hogy az ügy elhúzódása helyrehozhatatlan károkat okozna a Twitter számára, és reméli, hogy októberre mindkét ügyvédi csapat fel tud készülni.

Elon Musk július elején lépett vissza a közösségimédia-platform megvásárlására tett 44 milliárd dolláros megállapodástól arra hivatkozva, hogy szerinte a Twitter megszegte a szerződés több rendelkezését is. A Tesla-vezér az üzlet felmondását indítványozó, az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelethez benyújtott beadványában kiemeli, hogy a Twitter a jelek szerint hamis információkat adott át arról, mennyi a hamis spam-fiókok és botok aránya a felhasználók közt. A Twitter erre válaszként múlt héten a jó hírnevű, kifejezetten összeolvadások és akvizíciók területére specializálódott Watchell, Lipton, Rosen & Katz ügyvédi irodát bízta meg azzal, hogy pert indítson a delaware-i kancellári bíróságon a megállapodás lezárására.

elon_fire

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A Twitter kedden a 90 perces bírósági meghallgatás során elmondta, hogy Musk botokkal kapcsolatos érvei nem állják meg a helyüket, az üzletember ezzel a gyenge indokkal szeretné kihúzni magát az üzletből. A közösségi óriás eredetileg szeptemberben szerette volna megkezdeni a tárgyalásokat, amiket végül októberben, öt napon keresztül zavarnak majd le – ez egyébként hosszabb, mint amennyit a Twitter szeretett volna, de rövidebb, mint a Musk által preferált időterv. A pontos dátumokat egyelőre még nem tűzték ki.

A bíróságon a Twitter ügyvédje hozzátette, hogy Musk magatartására nincs mentség, felesleges értékrombolást végez. Válaszul Musk képviselői továbbra is a botokra hivatkoztak. Mindkét fél egyetértett azonban abban, hogy Musk csapata több millió lekérdezést futtatott a Twitter által adott, tweetek valósidejű elemzéséhez szükséges csatornákon keresztül. Musk ügyvédei kifogásolták, hogy a The New York Times már előbb tudomást szerzett a Twitter által kezdeményezett perről, mint ő maguk.

A delaware-i bíróságon landoló ilyen jellegű jogi összetűzések általában megegyezéssel végződnek, a felek jellemzően alacsonyabb vételi árban állapodnak meg, vagy egyszeri díj kifizetésében. A cégek számára sokszor előnyösebb a helyzet mielőbbi rendezése, mint az elhúzódó eljárások alatti üzleti bizonytalanság. Jelen esetben is mindkét félnek kedvezőbb lenne a megegyezés, mintsem hogy Musknak egy olyan céget kelljen megvásárolnia, amelyet már nem akar. Az ügyről korábban itt írtunk bővebben.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról