Szerző: Dömös Zsuzsanna

2022. július 25. 12:50

Továbbra is az 5G hajtja a vizet a Nokia malmára

Az Észak-Amerikában vásárolt 5G-berendezések fellendítették a finn távközlési vállalat második negyedévét.

Ismét beigazolódott, hogy a tavalyi stratégiaváltás hosszú távon is visszatette a térképre az elmúlt években gyengélkedő finn Nokiát: a vállalat közzétette az idei év második negyedévére vonatkozó pénzügyi eredményeit, ami alapján továbbra is stabilan növekszik, miután tavaly nyáron fordult a helyzet, és egyre versenyképesebbé vált a mobilhálózati berendezések piacán. A finn távközlési berendezés gyártó konszern az előző év azonos időszakához képest 460 millió eurós nyereségről (+31%) és 5,87 milliárd eurós árbevételről számolt be (+11,1 %), utóbbival meghaladva az előrejelzésekben becsült 5,39 milliárd eurót. A svéd rivális Ericssonhoz hasonlóan a Nokia is arról számolt be, hogy negyedéves eladásainak növekedését a legnagyobb piacának számító Észak-Amerika hajtotta, ahol az eladások 35%-kal nőttek a távközlési szolgáltatók 5G-beruházásai miatt. Láthatóan mindkét gyártó profitál abból, hogy az USA az elmúlt években hosszas kampány során ellehetetlenítette a kínai Huawei jelenlétét az amerikai hálózatokban.

A mobilhálózatokkal (Nokia Mobile Networks), a hálózati infrastuktúrával (Nokia Network Infrastructure), valamint a felhő- és hálózati szolgáltatásokkal (Nokia Cloud and Network Service) foglalkozó részlegek bevétele 9 százalékkal, 21 százalékkal, valamint 7 százalékkal nőtt. Ezzel szemben a Nokia márkáért és szabadalmakért felelős Nokia Technologies részleg bevétele 24 százalékkal romlott a tavalyi év azonos időszakához képest, mivel továbbra is hatással voltak rá a megújítási folyamat alatt lévő lejárt licencek, valamint az okostelefon-piacon tapasztalt ellenszél. A piac pozitívan reagált a Nokia második negyedéves jelentésére, a helsinki tőzsdén 9,29 százalékkal lőttek ki a cég részvényei, a július 21-én a napi záráskor 5,12 eurón állt az értéke.

nokia_5g

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Nokia elnök-vezérigazgatója, Pekka Lundmark szerint a vállalat a szerződések megújítása, a koronavírus miatti lezárások és az ellátási láncbeli akadozások jelentette kihívások ellenére is növekszik és fejlődik,  továbbra is növekvő kereslettel számolnak 5G- és üvegszálas-hálózatok terén. A 2022-es év egészére vonatkozó kilátásokban a cég 23,5 és 24,7 milliárd euró közti értékesítési árbevételt prognosztizál, a bevételarányos jövedelmezőség 11 százalék és 13,5 százalék körül alakulhat.

A Nokia nemrég megnyerte a BBK Electronics alá tartozó OPPO-val szembeni pert is, amely a 4G (LTE) és az 5G Standard Essential Patents (SEP) vitatott szabadalmai kapcsán indult, a finnek kilenc SEP-t és öt végrehajtási szabadalom megsértése miatt perelték be az OPPO-t három német regionális bíróságon, köztük Münchenben és Düsseldorfban.

A Nokia a 2019 közepi negyedéves osztalék kifizetése óta idén év elején fizetett először osztalékot, miután az értékesítési árbevételt 1,6 százalékkal 22,2 milliárd euróra növelte 2021-ben, az előző évihez képest 12,5 százalékos bevételarányos jövedelmezőség mellett. Akkor Lundmark hozzátette: idén is csökkentik az alkalmazottak létszámát, a költségcsökkentéssel 2023 végéig a cég 600 millió eurós költségmegtakarítást tervez elérni, amit beruházásokra és kutatás-fejlesztési kiadások finanszírozására fordít. A költségmegtakarításoknak és az átszervezéseknek köszönhetően a Nokia három-öt éves időtávban legalább 14 százalékos bevételarányos jövedelmezőséget kíván elérni egyszeri tételek nélkül.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról