Szerző: Dömös Zsuzsanna

2022. június 23. 11:51

Félrevezetés miatt repül a bírság Ausztráliában a Samsungnak

A mobilgyártó ausztráliai divíziójának egyes hirdetései azt sugallták, hogy a Galaxy-készülékek még a medencében és a tengerben is vízállóak, de a helyi fogyasztóvédelemhez beérkezett panaszok alapján nem igazán.

Az ausztrál versenyhatóság csütörtökön közölte, hogy 14 millió ausztrál dollár (kb. 9,65 millió dollár, illetve több mint 3,5 milliárd magyar forint) büntetést szabott ki a Samsung helyi részlegére, miután úgy találta, hogy a dél-koreai cég ausztráliai divíziója kilenc reklámjában is félrevezető információkat közölt egyes okostelefonok vízállóságáról. Az ausztráliai piacon 2016-ban és 2017-ben elindított hét Galaxy modellből körülbelül 3,1 millió darabot vásároltak.

A Samsung Australia elismerte, hogy a vízállóság szintjével kapcsolatban valóban félrevezette egyes vásárlóit. Az Ausztrál Versenyügyi és Fogyasztói Bizottság (ACCC) először 2019-ben perelte be a céget, melynek állítása szerint az újabb, jelenlegi modellek esetében már nem állnak fenn az említett problémák.

samsung_vizallo

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A hatóság szerint a gyártó 2016. március és 2018. október közt egyes üzleteiben és közösségimédia-felületein is azt állította hirdetéseiben a hét Galaxy-modellel kapcsolatban, hogy a mobilokat medencében, illetve sós tengervízben is biztonságosan, beázás nélkül lehet használni. Az ACCC felé azonban több száz panasz érkezett be a csalódott felhasználóktól, akiknek a készüléke teljesen használhatatlanná vált, vagy rendellenesen működött, miután a reklámokban látott körülmények közt víznek tették ki az eszközüket.

Az ítélet szerint a fogyasztók közül sokan azért dönthettek a Samsung vízállóként reklámozott mobilja mellett, mert korábban találkoztak a félrevezető hirdetésekkel, így a cég megtévesztette a vásárlókat. A gyártó bevallotta, hogy ha az érintett mobilokat medencébe, vagy óceánba merítik, annak eredményeként a töltőcsatlakozó rozsdásodhat, illetve tönkre is mehet, amennyiben még nedves állapotban kezdi el valaki tölteni a telefont. Az Ausztráliában 2018 március óta megjelent újabb modelleket ezek a kockázatok már nem érintik a végrehajtott változások miatt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról