Szerző: Koi Tamás

2022. május 11. 10:10

Tartja magát a kvantum-ütemtervhez az IBM

A kvantum-számítástechnika fejlődési üteme, illetve a technológiát körülvevő hype leginkább az önvezető autózáshoz hasonlítható, legalábbis abból a szempontból, hogy a padlás tele van ígéretekkel és szép tervekkel, melyekből eddig vajmi kevés valósult meg praktikusan a gyakorlatban. Az IBM a nagy mondások helyett most már tényleg a fejlesztésekre kíván fókuszálni.

A kvantum-számítástechnika olyan, kibontakozó területe az informatikai iparnak, mely eddig meglehetősen kevés, konkrét vívmánnyal, vagy kézzelfogható termékkel volt képes előállni, a cégek ugyanakkor már ebben a szakaszban is élénk versenyt folytatnak egymással a leggyorsabb, és a leggyorsabban piacra kerülő kvantumszámítógép címéért. Az iparág egyik meghatározó szereplőjének számító IBM-nél úgy látják, a következő három év meghatározó lesz a kvantumszámítógépek kereskedelmi célú felhasználását illetően.

Hétfőn, cég Think konferenciáját megelőzően a vállalat vezérigazgatója, Arvind Krishna kiemelte, az IBM 2025-re olyan párhuzamosítási technológiákat vezethet be a területen, melynek köszönhetően a jelenleg elérhető megoldásokhoz képest sokkalta nagyobb, akár 4000 qubit teljesítményű kvantumszámítógépek készülhetnek, illetve ami talán ennél is lényegesebb, kerülhetnek végre kereskedelmi forgalomba.

18:50
 

IBM Quantum 2022 Updated Development Roadmap

Még több videó

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Bár Krishna az interjúban maga is belátta, hogy a kvantum-számítástechnikában rejlő valós lehetőségek egyelőre nem váltják be a korábbi ígéreteket, jó jel, hogy az IBM eddig képes volt tartani magát a 2020-ban bemutatott fejlesztési ütemtervhez, illetve az ellátási lánc problémái sem akasztották meg a folyamatot.

Így időben elkészült a 127 qubites Eagle, illetve idén érkezik a 433 qubites Osprey, jövőre pedig tovább folytatódik a Qiskit Runtime fejlesztése, illetve érkezhet a Condor, a világ első, univerzális kvantumprocesszora, 1000 qubit feletti teljesítménnyel.

Az új processzorokkal már a skálázhatóság problémáját is vizsgálja az IBM, 2025-re pedig megérkezhet a Kookaburra kódnevű kvantumprocesszor, melyekből egy új, párhuzamosítást biztosító kvantum kommunikációs linken keresztül egyelőre hármat tervez összekapcsolni a gyártó, ezzel egy 4158 qubites rendszert létrehozva.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról