:

Szerző: Dömös Zsuzsanna

2022. április 20. 10:45

Gáz van a Netflixnél, már jöhetnek a reklámok is

Évekig tartó ellenállás után a Netflix „nyitott” arra, hogy a jelenleginél olcsóbb, reklámokat tartalmazó csomagokkal bővítse kínálatát – fogalmazott a streamingszolgáltatás vezérigazgatója, Reed Hastings az első negyedéves jelentés publikálásának alkalmából. Miután a számok elmaradtak az elemzői várakozásoktól, a cég részvényei történelmit zuhantak, ráadásul a jövőben a meglévő csomagok árai is drágulnak.

A jelenleg nagyjából 222 milliós előfizetői bázissal rendelkező streamingszolgáltatással az idei év első negyedévében 200 ezerrel többen bontottak szerződést, mint ahányan frissen csatlakoztak hozzá - derül ki a vállalat kedd éjszaka közzétett első negyedéves gyorsjelentéséből. A világ legnagyobb sVOD-szolgáltatója arra számított, hogy 2022 első negyedévében a globális ügyfélbázis mérete nettó 2,5 millió előfizetővel bővül, amit nem sikerült teljesíteni, ráadásul a vállalat szerint a második negyedévben (április és június közt) további kétmillióval csökkenhet az előfizetők száma. A negyedévet 7,78 milliárd dolláros árbevétellel sikerült zárni, ami szintén elmaradt az elemzők által belengetett 7,93 milliárd dollártól.

A társaság szerint a számok alakulására hatással volt az is, hogy az ukrán-orosz háború hatására felfüggesztette működését Oroszországban, ami 700 ezer előfizető lefölözését hozta magával, de ezen esemény nélkül is jóval elmaradtak volna az eredmények a várttól. netflixeredmények2022

Egy lépéssel a jelen előtt, itthon már 30 éve (x)

Az Accenture 70 éves krónikája minden tekintetben sikertörténet, kezdve az IT új világának úttörő szerepétől a mai FORTUNE GLOBAL 500 iparági vezető pozícióig.

Egy lépéssel a jelen előtt, itthon már 30 éve (x) Az Accenture 70 éves krónikája minden tekintetben sikertörténet, kezdve az IT új világának úttörő szerepétől a mai FORTUNE GLOBAL 500 iparági vezető pozícióig.

Miután a cég közzétette a gyorsjelentést az amerikai tőzsdék zárásakor, a Netflix (NFLX) részvények bezuhantak, bár azok már a keddi bejelentés előtt sem festettek biztató képet. Már az év elején megindult a mélyrepülés, a bejelentésig több mint 40 százalékkal csökkent értékük. A november közepén 700 dollárt érő részvényekkel pedig jelenleg már 350 dollár alatti árfolyamon kereskednek.

A tőzsde januárban meglehetősen idegesen reagált arra, hogy a Netflix bejelentette, az előzetes várakozásokhoz képest lényegesen szerényebb ügyfélszám-bővülést vár az idei első negyedévben, illetve ugyanez a mutató - mely a piaci szereplők sikerességének egyik lefontosabb mérőszáma - a tavalyi év utolsó negyedévében hajszálnyival alulteljesített a prognózishoz képest. A legnagyobb piaci szereplő 221,8 millió előfizetővel zárta a tavalyi évet, a növekedés azonban egyértelműen megtorpant.

Dráguló csomagok, jelszóretorziók


A tengerentúlon az elmúlt hónapokban megemelkedtek a csomagdíjak (1-1,5-2 dollárral), amit hamarosan a magyarok is megéreznek a bőrükön. Jelenleg három csomag érhető el a magyarok számára: a basic (2490 forint), a standard (3490 forint) és a premium (4490 forint), melyek sorra körülbelül 347-521-694 forinttal drágulhatnak az év végéig a dollár jelenlegi árfolyamát nézve.

A jelentés kapcsán Hastings azt is belebegtette, hogy jutányos árú, de reklámokat tartalmazó konstrukcióval bővülhet az eddigi kínálat, bár korábban többször hangsúlyozta, hogy a Netflix ellenzi a promóciók és hirdetések elhelyezését a platformon. Bár a reklámok más streamingszolgáltatások szerves részei, a Netflix számára erős pálfordulást jelenthet ez az irány, hiszen kommunikációjában egészen eddig büszkén hangoztatta a reklámok mellőzését.

A vezetőség erősebb kézzel lépne fel a jelszómegosztások ellen is: körülbelül 100 millióra becsüli azoknak a háztartásoknak számát, akik jelszómegosztással többen osztanak meg egy előfizetést (egy előfizető négy fiókot hozhat létre), ez pedig szabálytalannak számít az Egyesült Államokban és Kanadában. A közös használatot megakadályozó változások bevezetése azonban körülbelül még egy évet fog igénybevenni. Hastings elmondása szerint az is lehetséges, hogy a közösen használt csomagokért valamilyen formában felárat kérnek majd, de egyelőre nem osztottak meg részleteket ilyen konstrukcióról.

Kalapban van még a géming


A Netflix, illetve a hasonló videostreaming-szolgáltatások ügyfélbázisának növekedése a tartalomkínálat változásával jól összeegyeztethetően, rendre ciklikusan alakul - vagyis ha érkeznek újabb húzócímek (elsősorban sorozatok) a platformra, az többnyire felfelé húzza a számokat. Az SVOD-szolgáltató az idei első negyedévben mindössze egy ilyen, széles körben népszerű szériát (Bridgerton második évad) és egy filmet (The Adam Project, Ryan Reynolds főszereplésével) tud felmutatni, míg az előző negyedévben a nézettségi rekordot döntő Squid Game, a Witcher sorozat új évada, illetve a melankólikus világvége-paródia, a Ne nézz fel! szórakoztatta új és régi előfizetők millióit.

A Netflix számára az idei év egy új területen történő további szárnypróbálgatásokról, növekedésről is szólhat. A cég tavaly vágott bele a videojáték-bizniszbe, mely a cégvezetés szerint "jó fogadtatásban" részesült az előfizetők körében. A vállalat 2021-ben tíz mobilos játékot adott ki, a portfólióját azonban idén lényegesen bővítené, illetve a tervek szerint pedig idővel minden platformra és játékműfajra kiterjesztené a hálóját. Márciusban jelentették be a finn Next Games mobiljátékfejlesztő cég felvásárlását is, a streaming cég játékai az előfizetők számára ingyenesen és hirdetések nélkül elérhetőek.

a címlapról