Szerző: Koi Tamás

2022. január 6. 09:55

Veszélyes precedenssé válhat a Giphy elidegenítése

Veszélyes precedenst teremthet a nagy tech cégek számára a brit versenyhatóság tavaly novemberi döntése, melynek köszönhetően utólagosan meghiúsulhat a Meta (korábban Facebook) és a Giphy animgif-szolgáltató között 2020-ban kötött felvásárlási megállapodás.

Megfellebbezi a brit versenyhatóság (CMA) tavaly novemberi határozatában foglaltakat a Meta (korábban Facebook) - a szervezet tavaly ősszel kimondta, hogy a Giphy 2020 májusában bejelentett felvásárlása alkalmas lehet a verseny korlátozására, torzítására a közösségi platformoknál, illetve az azokhoz szorosan kötődő hirdetési piacokon. A CMA először hozott ilyen horderejű döntést a nagy tech cégek akvizíciós ügyleteit illetően, de már szinte kész tény, hogy a brit versenyhatóságon bukik az ARM és az Nvidia 40 milliárd dolláros megaüzlete is.

A CMA 2020 júniusában kezdett az akvizíció vizsgálatába, a lezáró határozat pedig 2021 novemberében született meg az ügyben. Ennek konklúziója szerint a közösségi oldal bárkitől megtagadhatja a Giphy használatát, vagy azért cserébe felhasználói adatokat kérhet olyan nagy konkurenseitől, mint a TikTok, a Twitter, vagy épp Snapchat. A hatóság szerint ezzel csak még nagyobbra nőhetne a Facebook már amúgy is tetemes piaci ereje és befolyása.

giphy_stock

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A CMA továbbá megjegyezte, hogy hosszabb távon az Egyesült Királyságban is versenykorlátozó hatású lenne a felvásárlás. A Giphy korábban sikerrel húzott be néhány nagy hirdetőt, melyek reklámjai megjelentek az animált GIF platformon. A PepsiCo több országra ki akarta terjeszteni hirdetéseit, amelyről azonban a Facebook megjelenését követően végül inkább letett a vállalat.

A Facebook 2020 májusában jelentette be, hogy felvásárolja az egyik legismertebb animált GIF platformot, azaz a Giphyt. A felek akkor nem árulták el a megállapodás pontos részleteit, korabeli értesülések szerint a közösségi óriás nem kevesebb mint 400 millió dollárt ajánlott a 2013-ban alapított szolgáltatásért. A tranzakció már ekkor felvetett néhány versenyügyi aggályt. A The Verge-nek nyilatkozó Josh Hawley szenátor akkor azt mondta, addig nem lenne szabad a Facebooknak új felvásárlásokat indítania, amíg a cég korábbi üzletei kapcsán versenyügyi vizsgálat alatt áll. A szenátor szerint a Giphy akvizíciójával a közösségi óriás célja, hogy még több adatot gyűjthessen be felhasználóiról.

A Meta most hat pontban támadta az ominózus határozatot, többek közt azt kifogásolva, hogy a CMA egyáltalán nem vette figyelembe a cég által tett önkéntes vállalásokat, melyek éppen azt a célt szolgáltaták volna, hogy a Giphy továbbra is a konkurencia rendelkezésére álljon, kvázi független platformként. A társaság szerint a versenyhatóság emellett több eljárásrendi hibát is vétett a határozathozatal során.

Az ügylet meghiúsulása nagyon fájna a Facebooknak, hiszen hatalmas mennyiségű felhasználói adathoz juthatott volna hozzá, ugyanis a Giphy mintegy 700 millió napi aktív felhasználóval rendelkezik. A Giphy sokféle adatot gyűjt a felhasználókról, miután a szolgáltatásban pontosan követhető, hogy melyik GIF milyen érzelmet, reakciót fejez ki, illetve az egyes elküldött tartalmaknál azt is képes követni a cég, hogy azok kinek és milyen felületen lettek elküldve. Értelemszerűen a mozgókép-adatbázis keresőjében végzett leütéseket is rögzíti a cég, a Giphy appokba történő integrálásakor pedig az hozzáférést kap az adott eszközök egyedi azonosítóihoz is. Mindez nagyban segíthette volna a Facebook felhasználók követésére és szokásaik feltérképezésére irányuló törekvéseit.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról