Szerző: Koi Tamás

2021. december 1. 14:11

Újra háromszereplős lehet a mobilpiac a Digi eladásával

A Digi Távközlési Kft. januárban záródó értékesítési folyamata mindenképpen hatással lesz a magyar mobilpiacra, de nem biztos, hogy abban a formában, ahogy arra sokan számítanak.

Most már gyakorlatilag csak az adminisztratív formaságok vannak hátra ahhoz, hogy a román RCS&RDS tulajdonában lévő Digi Távközlési Kft. a 4iG Nyrt. tulajdonába kerüljön, majd azzal a lendülettel apportálódjon az Antenna Hungária Zrt.-be, melynek így becslések szerint 70-80 százaléka a 4iG kezébe kerület, míg a maradék rész az államnál marad. A folyamat egész biztosan nem hagyja érintetlenül a  magyar mobiltávközlési piacot, de a végkimenetel még korántsincs kőbe vésve. 

A MEGTÉPÁZOTT ROMÁN PUMA

A Digi mobilpiaci szereplése a román tulajdonos irányítása alatt komoly ambíciókkal indult, végül azonban az állam képviseletében eljáró Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság nem tette lehetővé a cég számára, hogy a mobilszolgáltatásának kapacitását és lefedettségét olyan mértékben bővítse, hogy azzal igazán komoly versenytársává váljon a Magyar Telekomnak, a Vodafone Magyarországnak és a Telenor Magyarországnak.

A szolgáltatónak így 2019 őszétől folyamatos ellenszélben kellett üzemeltetnie és bővítenie a hálózatát, mely a legfrissebb információk szerint 90%-os kültéri lakossági lefedettséget biztosít jelenleg, mintegy 2300 bázisállomás segítségével. Összehasonlításképpen a három másik operátor 4G-s országos földrajzi lefedettsége egységesen meghaladja a 98 százalékot, igaz, a Digi mintegy 180-190 ezres mobilos ügyfélbázisához képest jelentősen több előfizetőt is szolgálnak ki a konkurensek.

4ig

A 4iG-nak tehát jövőre gyakorlatilag egy reménytelennek tűnő, vert helyzetben kell átvennie a Digi mobilszolgáltatását, mivel a közeljövőben nem várható olyan frekvenciaértékesítési eljárás, mellyel a legértékesebb alapsávban, 900 MHz-en frekvenciához jutna a cég - jelenleg ez a spektrum jelenti minden mobilfrekvencia alfáját és omegáját, és ez legalább még egy évtizedig így is maradhat. Így ha az NMHH akár gyorsított eljárásban ki is ír egy új értékesítési eljárást a jelenleg szabadon lévő mobilspektrumra, a 4iG, illetve a Digimobil számára akkor sem lehetne rövid távon versenyelőnyről beszélni, ha ezen minden frekvenciát a negyedik szolgáltatónak ítélnek oda. 

A Digimobil részéről a romániai modell, vagyis a nemzeti roaming lehetne az ideális kiút ebből a kelepcéből, ám erősen kérdéses, hogy bármelyik hazai mobilszolgáltató hajlandó lenne-e önszántából egy ilyen öngyilkosnak tűnő akcióra, és az sem látszik, hogy a hatóság kezében milyen eszközök lennének arra, hogy egy ilyen megállapodást kvázi kikényszerítsen a piaci szereplőkből. Hasonló okokból lehet problémás a frekvencia haszonbérlet, mely nem ismeretlen jelenség hazánkban - ezt a kérdést alapvetően az döntheti el, hogy a 4iG tud-e valamit adni cserébe a partnerszolgáltatónak, ezzel mindkét fél számára vonzóvá téve a megállapodást.

RACIONÁLIS DÖNTÉS

Már most láthatók ezzel együtt arra utaló jelek, hogy a 4iG-nál komolyan megfontolják annak a lehetőségét, hogy a cég lemond a Digi mobilhálózatáról. Legalábbis erre utalhatnak Fekete Péter vezérigazgató-helyettes tegnapi, elemzői háttérbeszélgetésen elhangzott szavai, mely szerint a cég vizsgálja a Digi egyes eszközeinek az értékesítését, így racionális lépés lehet például a mobiltornyok eladása - jóllehet egyelőre ezzel kapcsolatos döntés nem született még.

A 4iG számára a Digi mobilhálózatának értékesítése már csak azért is tűnhet racionális lépésnek, mivel az akvizíciós folyamatok lezárását követően a társaság az Antenna Hungárián keresztül a Telenor Magyarország, illetve ami jelen esetben lényegesebb, a CETIN Hungary toronycég nagyjából 20%-át is megszerzi, vagyis jelentős tulajdont szerez a második legnagyobb hazai mobilszolgáltatóban és az ország legnagyobb mobilos infrastruktúra-cégében.

A vállalat számára ennélfogva nem feltétlenül állhat érdekében, hogy két teljesen eltérő mobilinfrastruktúrát egyszerre birtokoljon, már csak az a kérdés, hogy a Digi 2300 adótornyát melyik hazai - netán külföldi - piaci szereplő számára adhatná át. 

Kézenfekvő jelölt lehet erre a már említett CETIN Hungary, melybe tavaly nyáron szervezték ki a Telenor Magyarország teljes mobilos infrastruktúráját, de ugyanúgy ott lehet a potenciális vevők közt a Vodafone-ból kivált Vantage Towers, mely jelenleg nagyjából 2000 állomást üzemeltet az országban, legnagyobb partnere pedig a Vodafone Magyarország. Végül elképzelhető akár olyan szcenárió is, mely alapján a Digi mobiltornyai megosztottan kerülnének a két említett toronycéghez.

ANNYI AZ OLCSÓ MOBILOZÁSNAK

A lakossági mobilelőfizetők számára alighanem rossz hír, hogy bármelyik forgatókönyv is valósul meg, a magyar mobilpiac szemtelen kihívójának alighanem búcsút lehet inteni, illetve ha meg is marad a Digimobil szolgáltatás a piacon, az szinte biztosan nem a jelenlegi árszintet fogja tartani, ha a 4iG tartósan nyereségesen akarja üzemeltetni az üzletágat. 

A HWSW által megismert szakértői várakozások szerint továbbra is életszerűbbnek tűnik, hogy a jelenlegi tulajdoni viszonyok és a potenciális szinergiák mentén további 4iG és Telenor/CETIN közeledés következik be. Ez a piacvezető Magyar Telekom számára lehet a legrosszabb hír, ezzel ugyanis jelentősen megerősödhetne a részben állami háttérrel működő Telenor, mely a 4iG eddigi tenderszereplései alapján minden bizonnyal sikerrel happolna el nagyobb falatnak számító kormányzati projekteket a Telekomtól.

a címlapról