Szerző: Koi Tamás

2021. október 4. 10:03

Csúszhat a Digi felvásárlása

Az eredeti tervekhez képest kisebb csúszással kerülhet csak a 4iG Nyrt. tulajdonába a Digi Távközlési Kft. - jóllehet az ügylet létrejöttét a 4iG vezetése korábban gyakorlatilag készpénznek vette, a tranzakció mégsem zárult le szeptemberben.

Az eredeti tervekhez képest több hetes késéssel ölthet végleges formát a 4iG és a Digi tulajdonosa közt létrejött előzetes szándéknyilatkozat alapján tervezett adás-vételi szerződés. A felek március végén jelentették be a tervezett tranzakciót, azzal a szándékkal, hogy legkésőbb szeptember végéig lezárják azt, ez azonban nem történt meg időben.

Annál is inkább, mivel az ilyenkor szokásos ügymenet alapján a szerződésben foglaltakra a versenyhatóságnak is áldását kell adnia, a Gazdasági Versenyhivatalhoz azonban még nem jelentették be a felek az adás-vételi megállapodást, így az még el sem kezdte az eljárást a tranzakció kapcsán - tudtuk meg múlt pénteken a szervezet sajtóirodájától.

digi_hq

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A tranzakció létrejöttét szakmai berkekben gyakorlatilag a kezdetek óta kész tényként kezelik, illetve korábbi nyilatkozatok szerint a 4iG vezetése is bízik a sikerben, legalábbis Jászai Gellért elnök-vezérigazgató egy augusztus végi interjúban úgy fogalmazott, hogy bár minden tranzakció rejt magában kockázatokat, előre nem látható buktatókat, a Digi esetében nem fog megismétlődni a T-Systems felvásárlási szándékával kapcsolatos kálvária.

Az ügylet kapcsán kulcs szempont lehet, hogy az eladó felet, az RCS&RDS konzorciumot irányító erdélyi magyar vállalkozó, Teszári Zoltán - aki a szakmai egyik legkülöncebb, legrejtélyesebb alakja - milyen feltételekkel kívánja otthagyni az egykor gyümölcsözőnek tűnő magyar piacot, ahol a társaságra a mobilpiaci belépést követően soha nem látott nyomás nehezedett mind a piac, mind az állam/szabályozói oldal irányából.

Részben a fentiekből adódóan komoly fejtörést okozhat a mobilhálózati üzletág értékének a kiszámítása - a cégnek becslések szerint ma nagyjából mintegy kétezer bázisállomása lehet, illetve 2x5 MHz-nyi spektruma az 1800 MHz-es, valamint 20 MHz-nyi frekvenciakerete a 3,6 GHz-es tartományban. Előbbi használati joga a cégnek az NMHH 2014-es licitjén 10 milliárd forintjába került, utóbbiért 248 millió forintot fizetett a Digi egy 2016-os értékesítési eljárásban.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról