:

Szerző: Koi Tamás

2021. június 8. 10:31

Nem tetszik a GVH-nak a Google dalszövegkártyája

A Facebook, a Viber és a TikTok után újabb big-tech eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal, ezúttal a világ legnagyobb internetes keresőjének működésével kapcsolatban.

Újabb versenyfelügyeleti eljárás indult a Google-lel szemben Magyarországon. A Gazdasági Versenyhivatal mai közleménye szerint az új "big-tech eljárás" célja, hogy kiderítse, a Google a keresőmotorban rendszeresített dalcímekre megjelenő úgynevezett dalszövegkártya használata, illetve annak feltüntetése során sértett-e versenyjogot.

A nemzeti versenyhatóság a szervezet által kiadott közlemény szerint konkrétan azt vizsgálja, hogy a kaliforniai központú cég jogsértő módon befolyásolja-e a dalszöveg közzétételével foglalkozó piaci szereplők közötti versenyt azzal, hogy a keresőmotorjának használatakor (dalok, dalszövegek keresése során) az organikus keresési találatok – így az ezzel foglalkozó honlapok linkjei – előtt saját dalszöveg-megjelenítési szolgáltatását helyezi el.

guitarist

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x)

Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x) Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Az ún. dalszövegkártya ugyanis – különösen mobiltelefonok esetén – alkalmas arra, hogy kitakarja a keresőmotor által sorrendbe állított további találatokat, emellett a Google saját szolgáltatását (YouTube) is népszerűsíti - hívja fel a figyelmet a GVH.

A szervezet az utóbbi években előszeretettel vizsgálja a jelentős számú fogyasztó és vállalkozás érdekeit és helyzetét befolyásoló nagy technológiai vállalkozások magatartását, illetve az elmúlt időszakban számos esetben született már elmarasztaló döntés, akár kirívóan magas bírságösszeggel ilyen piaci szereplővel szemben. 

A GVH példaként említi, hogy 2019 végén jelentős, 1,2 milliárd forintos bírságot szabott ki a Facebookra, továbbá 2018 nyarán kötelezettségek teljesítését írta elő a Google számára. A Versenyhivatal emellett jelenleg is vizsgálja a Rakuten-csoportba tartozó Viber, illetve a ByteDance által üzemeltetett TikTok magatartását.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

0

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.

SCAM

1

Milliárdokat kereshetett a Meta a csalóhirdetéseken

2025. november 10. 13:40

A közösségi óriás korábbi előrejelzésében azt vetítette előre, hogy 2024-es teljes árbevételének 10 százaléka, kb. 16 milliárd dollár származhat online csalások és tiltott áruk hirdetéseiből.