Szerző: Asztalos Olivér

2021. július 6. 11:28

iPhone 13 néven jönnek az idei Apple okostelefonok

Az ellátási láncból kiszivárgott információk szerint végül az iPhone 13 név mellett tette le voksát az Apple, így fogják hívni a vállalat idén megjelenő négy új okostelefonját. A várhatóan kora ősszel érkező készülékekről már számos információ látott napvilágot.

Az elnevezésnél lényegesen fontosabb, hogy milyen újításokat hoznak majd a készülékek. Iparági pletykák szerint a 2017-ben megjelent iPhone X óta először nyúl hozzá a biometrikus arcazonosításhoz, vagyis a Face ID-hoz szükséges komponensekhez az Apple. Ennek hála az apró egységek kisebb helyen is elférnek, így csökkenthető a képernyőbe vágott felső rész, azaz a notch területe. Ezt a fejlesztést várhatóan örömmel fogadják majd a vásárlók, arról ugyanakkor még nincs információ, hogy ezzel párhuzamosan vékonyodik-e a kijelzőt körülvevő, viszonylag vastag káva.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Az idei iPhone-ok egyik nagy újítását a kijelző jelenti majd. A Pro modelleknél az OLED panel képfrissítése a jelenlegi 60 helyett 120 hertzig skálázódik majd, akárcsak a már piacon lévő iPad Próknál. A táblagépekhez képest azonban fontos különbség lehet az LTPO technológia, amely szükség szerint 60 hertz alá is képes csökkenteni a képfrissítést, így kompenzálva a magasabb csúcsértékből adódó többletfogyasztást. Az LTPO sem számít újdonságnak a cég háza táján, hisz az az Apple Watch Series 5 óta jelen van a kínálatban. Ez nyújtja a technikai hátteret az okosórák "Always On", vagyis folyamatosan bekapcsolt kijelzőjéhez, ami a jövőben akár az iPhone-oknál is megjelenhet valamilyen formában.

ip13_summy

Az elmúlt évek stratégiáját látva nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy biztosra vegyük: az iPhone 13-hoz új processzort tervezett az Apple. A vélhetően A15 jelöléssel érkező chipről egyelőre csak pár alapvető részletet tudni. A lapka a TSMC 5 nm+ (vagy N5P) gyártástechnológiájára épül, mely a tavaly gyártásba került 5 nanométer ráncfelvarrásának tekinthető. Az eljárás néhány kisebb módosításnak hála körülbelül 7 százalékkal magasabb tranzisztorteljesítményt, illetve 15 százalékkal alacsonyabb disszipációt kínál. Az Apple tervezői ezt kihasználva magasabb számítási teljesítményre képes CPU és GPU magokat építhettek a processzorba, ám az előrelépés pontos mértékére valószínűleg csak a készülékek bemutatóján derül majd fény.

A rendszerchip mellett jellemzően a kamera a másik biztos pont, amihez jóformán minden évben hozzányúl az Apple. Erről eddig csak az iPhone 13 Pro és iPhone 13 Pro Max kapcsán szivárogtak ki információk. Ezek alapján a drágább típusok ultraszéles látószögű (13 milliméteres) lencséje mögé is kerül optikai képstabilizátor. A lencserendszer is változik, amely plusz egy taggal bővül (6P). Ennek hála nő a fényerő (f/2.4->f/1.8), valamint ennél az optikánál is megjelenik az autofókusz (AF), vagyis az automatikus élességállítás.

Végül, de nem utolsó sorban a töltés és az akkumulátor terén is változásokat hozhat az iPhone 13. Egészen friss hír, hogy a készülékek hátlapja mögé nagyobb réztekercsek kerülnek, mely a magasabb teljesítményre képes vezeték nélküli töltés mellett akár a régóta rebesgetett fordított töltést is elhozhatja. Utóbbira, tehát a készülék vezeték nélküli töltőként való alkalmazására az androidos konkurencia egy része régóta képes. A nagyobb tekercs mellé erősebb MagSafe mágnesek kerülhetnek. Az iPhone 12 ezen részére, azaz a gyenge mágnesekre viszonylag sok panasz érkezett, így nem lenne csoda az ilyen irányú fejlesztés.

Szintén üdvözlendő lépés lenne az akkumulátorok kapacitásának növelése, amely modelltől függően 8-17 százalékkal lehet majd nagyobb. Amennyiben lehet hinni az ezzel kapcsolatos pletykáknak, a készülékek árazása ezt nem követi le, vagyis maradnak az iPhone 12-es modelleknél jelenleg látható árcédulák. Az Apple idén is négy készüléket mutat be, amelyek a tavalyi koreográfiát követve iPhone 13 mini, iPhone 13, iPhone 13 Pro, valamint iPhone 13 Pro Max néven jelennek majd meg, várhatóan valamikor szeptemberben.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról