Szerző: Koi Tamás

2021. február 11. 11:48

Újabb közösségi szolgáltatást nézett ki magának a Microsoft

A világ egyik legnagyobb közösségi szolgáltatására, a Pinterestre fáj a Microsoft foga, lapértesülések szerint a két cég vezetése az elmúlt hónapokban többször is tárgyalóasztalhoz ült egy esetleges felvásárlás kapcsán.

Erősíteni kívánja jelenlétét a Microsoft a közösségi szolgáltatások szegmensében - ez azóta egészen nyilvánvaló, hogy a cég nyíltan bejelentette, kész átvenni az irányítást a TikTok amerikai leányvállalata felett, melyet a Trump-adminisztráció mindenképpen amerikai kézben szeretett volna látni a tavalyi év végén. A Financial Times cikke szerint a redmondi óriáscég nem érte volna be, illetve nem éri be ennyivel, így az elmúlt hónapokban felvásárlási szándékával többször is megkörnyékezte a világ egyik legnagyobb, képmegosztásra épülő közösségi szolgáltatását, a Pinterestet.

A lap szerint a tárgyalások egy ponton megfeneklettek, így egyelőre erősen feltételes módba helyezendő, hogy a Microsoft tulajdonába kerülhet a mintegy 51 milliárd dollár piaci értékű cég. A Pinterest értéke a tavalyi évben nem mellékesen nagyjából megháromszorozódott, miután a pandémia hatására - akárcsak a legtöbb közösségi szolgáltatás - látogatottsága és felhasználói bázisának mérete jelentősen nőtt.

pinterest-1

A szolgáltatás csak tavaly 100 ezer új regisztrált felhasználóval bővült, az aktív felhasználók száma pedig az év végére elérte a 459 millió főt, ami 37%-os éves növekedésnek felel meg.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Microsoft számára a Pinterest felhasználóit tartalmazó adatbázis - akárcsak a TikToké - képezi a legnagyobb értéket, ugyanakkor szakértők szerint az Azure platform számára is versenyelőnyt jelenthetne, ha a szolgáltatás felköltözne a Microsoft felhőjébe. A Pinterest esetleges felvásárlása minden szempontból a Microsoft eddigi legnagyobb akvizíciója lehetne, illetve jól illeszkedne a társaság akvizíciós politikájába, mely csak Satya Nadella kinevezése óta többek közt a LinkedIn, a GitHub és a Bethesda felvásárlását eredményezte.

A multinak mindenesetre lenne mit bizonyítania a fogyasztói szegmens által használt közösségi szolgáltatások tulajdonosaként, így a cég az elmúlt években több, korábban fontos végvárát is hátra hagyta a feltörekvő riválisokkal folytatott csata során. Ilyen volt egyebek mellett a csúcson 350 millió felhasználóval rendelkező MSN Messenger, illetve az évek során teljesen irrelevánssá sorvadó Skype is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról