Szerző: Hlács Ferenc

2021. január 11. 12:12

Négy frissített okostelefonnal állt elő a Motorola

A repertoárban az érintőtollal szerelt Moto G Stylus 2021-es kiadása is ott van.

Az idei, javarészt online megrendezett CES elé vágva négy új okostelefont jelentett be a Motorola, amelyekkel Lenovo kötelékében dolgozó gyártó a belépő-középszintű vasat és árazást célozza meg. A négyesben az érintőtollal szerelt Moto G Stylus frissített kiadása is helyet kap - miután a borsos árú Samsung Galaxy Note sorozaton túl elég szűkös a kínálat a piacon a stylusos okostelefonokból, az olcsóbb modellek után kutatóknak a 2021-es Moto G Stylus ígéretes alternatíva lehet, persze ha a felhasználók beérik a visszafogottabb hardverrel.

BELÉPŐK BELÉPŐJE

De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük a sort a 2021-es Moto G Play modellel, amely a frissen bemutatkozott készülékek legolcsóbb darabja. A nettó 170 dolláros indulóáron debütáló készülék műanyag borításban érkezik, elején pedig egészen méretes, 6,5 hüvelykes kijelző figyel, igaz szerény, 1600x720 pixeles felbontással. Az ujjlenyomat-olvasó a hátoldalra került, a kamerablokk alá. A Moto G Play motorházteteje alatt egy Qualcomm Snapdragon 460 lapka dolgozik, négy, 1,8 gigahertzes Cortex A73 és szintén négy, 1,6 gigahertzen ketyegő Cortex-A53 maggal a fedélzetén. Ehhez 3 gigabájt RAM és microSD kártyával bővíthető, 32 gigabájt tárterület párosul.

motogplay

Kamerákból a hátoldalra kettő jutott, egy 13 megapixeles fő szenzor és egy 2 megapixeles mélységérzékelő formájában, az előlapon pedig a kijelzőbe középen belógó notch-ban egy 5 megapixeles kamerát találunk. Az olcsó készülék legnagyobb erőssége a masszív, 5000 mAh kapacitású akkumulátor, amelytől a gyártó az alacsony fogyasztású hardvernek hála akár három nap használatot ígér egyetlen feltöltéssel.

KICSIT DRÁGÁBB, KICSIT ERŐSEBB

A sort a RAM/tárhely kombótól függően nettó 200 vagy nettó 250 dollárért elérhető Moto G Power folytatja: a kijelző itt már 6,6 hüvelykes, a felbontás viszont itt is 720p. Teljesítményben a Power modell a Play-hez képest előrelépést ígér, a Snapdragon 662 lapkának hála, amelyben a fentebb is látott magnégyesek már 2, illetve 1,8 gigahertzen ketyegnek. A memória és tárterület 3/32 gigabájt, illetve 4/64 gigabájt kombinációkban érhető el, a microSD-s bővítés lehetősége persze itt is adott.

motogpower

A hátoldali fő kamera a Moto G Poweren 48 megapixelesre hízott, amelyhez a 2 megapixeles mélységérzékelő mellett egy ugyancsak 2 megapixel felbontású makró kamera is párosul. Az előlapi szenzor is izmosabb, 8 megapixel, utóbbit ráadásul már nem notch-ban, hanem a panel bal felső sarkába ütve kell keresni. Itt is megtaláljuk a vaskos, 5000 mAh-s telepet, amellyel a gyártó a Play-éhez hasonló, háromnapos üzemidőről beszél.

A VÁRVA VÁRT STYLUS

Noha nem ez a széria legerősebb modellje, a legérdekesebb új modell mégis a Moto G Stylus 2021-es kiadása, az eszköz nevéből sejthető érintőtoll-támogatásnak hála. A készülék még eggyel nagyobb, 6,8 hüvelykes kijelzővel érkezik, jelentősen megnövelt, 2400x1080-as felbontás mellett - rekordokat persze ez az érték sem dönt majd, ugyanakkor a fenti 720p-nél lényegesen jobb alapot nyújt a digitális firkáláshoz. A Moto G Stylusban egy a fentieknél lényegesen izmosabb, Snapdragon 678 processzor dolgozik, két 2,2 gigahertzes Cotex-A76 és hat, 1,7 gigahertzes Cortex A55 maggal. A belső tárhely itt már egészen 128 gigabájtra hízik RAM-ból pedig 4 gigabájt jutott a készülékbe.

motogstylus

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A hátoldalon a már ismert 48 megapixeles fő kamerához egy 8 megapixeles széles látószögű szenzor is párosul, továbbá a Power modell 2-2 megapixeles mélység és makró szenzorait is megkapta a készülék, a kijelzőbe ütött előlapi szenzor pedig 16 megapixelt vonultat fel. Sajnos az akku itt visszafogottabb, 4000 mAh, ugyanakkor még ez sem mondható karcsú telepnek. Az eszköz nevét adó stylus a szokott módon, a készülékházban kialakított bölcsőben tárolható, előhúzva pedig kézi jegyzetelésre, skiccelésre vagy szövegrészek gyors kijelölésére és másolására is használható és persze a gyártó saját, stylusos felhasználásra kihegyezett appjai is ott vannak az eszközön. A Moto G Stylus nettó 300 dolláros árcédulával debütál.

AZ ÁSZ

Az új sorozat legdrágább modellje a nettó 400 dolláros áron megvásárolható Motorola One 5G ACE. Ezért az összegért egy 6,7 hüvelykes, szintén 2400x1080 felbontású kijelzőt, mögötte pedig egy Snapdgragon 750 5G lapkát kapunk, utóbbi két, 2,2 gigahertzes Cortex-A77 és hat, gigahertzre állított Cortex-A55 maggal operál. A tárterület ebben az esetben is 128 gigabájt, a RAM viszont 6 gigabájtra hízott. A kameráknál és az akku terén a Moto G Stylusnál látott értékek köszönnek vissza.

motorolaace5g

Természetesen valamennyi új modellen találunk ujjlenyomat-olvasót, ezek a legolcsóbb és legdrágább készülékeken a hátlapon, a Power és Stylus modelleken pedig az eszközök oldalán kaptak helyet. Ugyancsak említést érdemel, hogy valamennyi friss modellen megtaláljuk a már kihalófélben lévő 3,5 milliméteres audio jacket is, ami sokak számára lehet pozitívum - az viszont már kevésbé, hogy az ACE kivételével egyik modell, így a Stylus sem kapott 5G támogatást, az új generációs hálózatokat láthatóan a cég a zászlóvivőnek tartogatja. Valamennyi új eszköz január 14-én debütál.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról