Szerző: Hlács Ferenc

2020. szeptember 29. 10:40

Erősít a külső app-boltok támogatásán az Android 12

A Play Store-ban viszont jövőre még szigorúbban beszedi majd jutalékát a Google a fizetős tartalmak után.

Míg az Apple drákói szigorral őrzi az iOS lényegében egyetlen kapuját jelentő App Store-t addig a Google még szélesebbre tárná az Android kapuit az alternatív alkalmazásboltok előtt - persze közben saját felületén továbbra is a konkurenséhez hasonlóan vaskos díjakat szed.

A keresőóriás mobilos platformjára már most is számtalan külső alkalmazásbolt elérhető, elég a Samsung Galaxy App Store-jára, az Amazon Appstore-ra vagy épp a nyílt forrású alkalmazásokat gyűjtő F-Droidra gondolni, azonban mint a Google blogposztjában beszámolt róla, a jövőre érkező Android 12-vel a felhasználóknak "még könnyebb lesz" alternatív felületeket használni, ráadásul úgy, hogy közben az Android rendszer biztonságát sem sodorják veszélybe.

A GOOGLE-ADÓ SEM MEGY SEHOVA

A megvalósítás pontos részleteiről a Google egyelőre nem beszélt - arra ugyanakkor a blogposztban is megragadta az alkalmat, hogy nyomatékosítsa a Play Store fizetési rendszerével kapcsolatos megkötéseit. Eszerint a vállalat mindig is elvárta az alkalmazásaikat a Play Store-ban publikáló fejlesztőktől, hogy annak saját fizetési rendszerét használják az alkalmazáson belüli, digitális termékekre, illetve szolgáltatásokra vonatkozó vásárlások esetében. Ilyenkor, illetve természetesen a fizetős appok megvásárlásakor a Google levonja saját jutalékát a tranzakciókból.

Ez, akárcsak az Apple esetében, egészen vaskos 30 százalékos mínuszt jelent a fejlesztőknek az appokból befolyó bevételből. Fontos különbség azonban, hogy míg iOS-en túlnyomórészt kénytelenek az App Store-on keresztül publikálni alkalmazásaikat (legfeljebb a PWA-k jelenthetnek kiskaput) addig a Google-nél a fentebb említett, alternatív felületek használatára is lehetőség van, de akár közvetlenül saját weboldalukról is letölthetővé tehetik appjaikat a fejlesztők - ahogy azt a Fortnite esetében Epic Games is teszi, miután a Google rövid idő után kipenderítette a népszerű battle royale címet a Play Store-ból, épp azért. mert a kiadó abba saját fizetési rendszerét is becsatornázta.

fortniteill_(1)

Miért a Go a legjobban vágyott programozási nyelv? (x)

A HackerRank 2020-as kutatása szerint a legtöbb fejlesztő a Go-t tanulja majd meg legújabb nyelvének - nézzük miért!

Miért a Go a legjobban vágyott programozási nyelv? (x) A HackerRank 2020-as kutatása szerint a legtöbb fejlesztő a Go-t tanulja majd meg legújabb nyelvének - nézzük miért!

A keresőóriás szerint az alkalmazásboltjában fizetős tartalmakat publikáló fejlesztőknek már közel 97 százaléka a Google Play fizetési rendszerét használja - a maradék bő 3 százalékkal pedig a cég egyelőre nem lesz olyan szigorú mint a Fortnite fejlesztőjével, nekik egy év haladékot ad, azaz egész pontosan 2021. szeptember 30-ig van idejük a Google Play-es fizetési rendszer bevezetésére.

KÉNYSZEREDETT KEGYELEM

Említést érdemel, hogy az alkalmazásokban árult digitális termékek között a koronavírus-járvány miatt egy új kategória is megjelent: a szociális távolságtartás és a kijárási korlátozások miatt számos hagyományos kisvállalkozás lett kénytelen különböző, fizetős eseményeit, tanfolyamait vagy akár fitneszóráit ugyancsak fizetős, online közvetítésekre átültetni. Erre többek között már a Facebook is dedikált platformot kínál, amelynek díjait egy évig teljesen elengedi a kisvállalatok számára - és amely miatt nemrég az Apple-lel zördült össze, miután a cupertinói óriás nem csak lehasította az iOS-ről követett online események bevételeiből a maga 30 százalékát, de azt is megtiltotta a Facebooknak, hogy erről tájékoztassa a tartalomkészítőket.

Az ügy nagy port kavart, az Apple visszakozott, és bejelentette, év végéig maga is lemond jutalékáról a hasonló tartalmak esetében, a Google pedig tanulva a rivális hibájából, kapcsolódó FAQ oldalán közölte, egy évig az érintett kisvállalkozásoknak nem kell igazodniuk a fizetési rendszerrel kapcsolatos irányelveihez, ezt követően pedig a cég ismét megvizsgálja majd a helyzetet.

Regisztrálj az ingyenes Cloud-native és DevOps tippek nagyvállatoknak konferenciára, ahol a Red Hat és az Alerant szakértői bemutatják a Kubernetes, OpenShift, microservice architektúrák gyakorlati alkalmazását!

a címlapról

privátháló

2

VPN-nel bővül a Google One

2020. október 30. 11:52

A vaskosabb előfizetésekhez a Google új, ajándék VPN szolgáltatást is hozzácsap.