Szerző: Hlács Ferenc

2020. szeptember 22. 09:27

7,5 milliárd dollárért veszi meg a Bethesda anyacégét a Microsoft

A ZeniMax Mediával többek között a Bethesda Softworks, az id Software és jól ismert játékaik is a redmondi céghez kerülnek.

Történelmi jelentőségű felvásárlásra készül a Microsoft, a redmondi óriás bejelentette, akvirálja a ZeniMax Mediát - amely többek között a jól ismert, 34 évvel ezelőtt alapított Bethesda Softworks videojáték-kiadó anyacége. A vállalat mintegy 7,5 milliárd dollárért cserél gazdát, épp amennyiért a Microsoft 2018-ban a GitHubot is megvette - ez a Microsoft eddigi legnagyobb felvásárlása a gaming piacon, a vállalat a Minecraftot fejlesztő Mojangért is "csak" a fenti összeg harmadát csengette ki.

LEGENDÁS FEJLESZTŐCSAPATOK

A Bethesda neve olyan sikersorozatokból lehet ismerős, mint a Fallout vagy a The Elder Scrolls játékok. Ugyanakkor nem a Bethesda Softworks az egyetlen ismert név a ZeniMax Media ernyője alatt, ott van a legendás id Software is amelynek nevéhez az 1992-es Wolfenstein 3D, az 1993-as, eredeti Doom, valamint az azokból kinőtt franchise-ok is fűződnek. Ugyancsak a cégcsoportba tartozik a Bethesda Game Studios, a ZeniMax Online Studios, az Arkane, a MachineGames, a Tango Gameworks, az Alpha Dog, valamint a Roundhouse Studios is. Az akvizíciót követően a Microsoft csapata a ZeniMax mintegy 2300 dolgozójával bővül.

xboxbethesda

A felvásárlással, ahogy a Microsoft blogposztjában ígéri, a Bethesda ikonikus címei is bekerülnek az Xbox Game Pass kínálatába, mind konzolon, mind PC-n, illetve természetesen a már kiadott játékok mellett a fejlesztés alatt álló címek is a szoftverházhoz kerülnek, mint például a Bethesda Game Studios által készített Starfield. A Game Pass egyébként mára 15 millió előfizetőnél jár, ami egészen látványos előrelépés az áprilisban jelentett 10 milliós számhoz képest.

Miért a Go a legjobban vágyott programozási nyelv? (x)

A HackerRank 2020-as kutatása szerint a legtöbb fejlesztő a Go-t tanulja majd meg legújabb nyelvének - nézzük miért!

Miért a Go a legjobban vágyott programozási nyelv? (x) A HackerRank 2020-as kutatása szerint a legtöbb fejlesztő a Go-t tanulja majd meg legújabb nyelvének - nézzük miért!

Ahogy az Ars Technica is megjegyzi, a felvásárlás érdekes helyzetet szül a Microsoft számára, a Bethesda ugyanis jelenleg is dolgozik két, PlayStation 5-exkluzív játékon, a Ghostwire: Tokyón, illetve a Deathloopon - így jövőre már a Microsoft szárnyai alatt jelennek majd meg a kizárólag PS5-ön elérhető címek. A Bloomberg szerint a Microsoft az akvizíciót követően is tiszteletben tartja majd a Bethesda és a Sony exkulzivitási megállapodásait, a későbbiekben azonban minden játéknál egyenként dönti majd el, hogy az milyen platformokon lesz elérhető.

KICENTIZETT IDŐZÍTÉS

A Microsoft tehát tovább bővíti a bekebelezett játékstúdiók listáját, amelyekből az elmúlt években tekintélyes mennyiséget halmozott fel - már egyebek mellett az Obsidian Entertainment, az Undead Labs, a Forza Horizont fejlesztő Playground Games, a Ninja Theory, a Compulsion Games, illetve a Double Fine is bevonult a redmondi cég zászlaja alá. A vállalat mára összesen már 23 játékstúdiót tudhat magáénak.

Valószínűleg nem véletlen, hogy a cég az új generációs Xboxok előrendeléseinek indításához időzítette a tekintélyes méretű felvásárlás bejelentését, a Bethesda és társai, valamint az általuk fejlesztett ikonikus játéksorozatok "leigazolása" sokakat meggyőzhet arról, hogy a következő évekre a Microsoft platformja mellett tegyék le a voksukat - főleg ha azok új részei a későbbiekben potenciálisan exkluzív Xbox tartalmakká válhatnak.

Regisztrálj az ingyenes Cloud-native és DevOps tippek nagyvállatoknak konferenciára, ahol a Red Hat és az Alerant szakértői bemutatják a Kubernetes, OpenShift, microservice architektúrák gyakorlati alkalmazását!

a címlapról

privátháló

2

VPN-nel bővül a Google One

2020. október 30. 11:52

A vaskosabb előfizetésekhez a Google új, ajándék VPN szolgáltatást is hozzácsap.