Szerző: Hlács Ferenc

2020. szeptember 17. 08:30

A PlayStation 5 modellek árazására is fény derült

A Sony új konzoljainak várható megjelenési dátumait is elárulta, néhány velük párhuzamosan rajtoló címmel együtt.

Az Xboxok után végre a Sony következő generációs konzoljainak árazására és megjelenési dátumára is fény derült: a PlayStation 5, illetve az optikai meghajtó nélkül érkező PlayStation 5 Digital Edition első körben az Egyesült Államokban, Kanadában, Mexikóban, Ausztráliában, Új-Zélandon, Japánban és Dél-Koreában lesz megvásárolható, november 12-től, amelyet egy héttel később, november 19-én követ a világ többi része - az előrendelések ugyanakkor "bizonyos kiskereskedőknél" már a napokban elindulnak.

A PlayStation 5-ért nettó 500 dollárt, míg a PlayStation 5 Digital Editionért nettó 400 dollárt kell majd kicsengetniük a játékosoknak. Az árazás tehát javarészt igazodik rivális Microsoft új Xbox modelljeihez: az Xbox Series X ugyancsak 500 dollárért lesz megvásárolható, míg az optikai meghajtó nélküli, valamivel szerényebb hardverrel szerelt Xbox Series S-ért 300 dollárt kér a gyártó - fontos különbség azonban a két platform között, hogy míg az olcsóbb Xbox valamelyest visszafogottabb képességekkel érkezik, addig a PlayStation 5 Digital Editionban az optikai meghajtót leszámítva ugyanaz a hardver dolgozik, mint a mezei PS5-ben. Utóbbi paramétereit egyébként a vállalat már márciusban elárulta.

ps5pric

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A következő hónapokban érdekes lesz megnézni a két olcsóbb modell piaci teljesítményét, hogy a platformok között hezitáló vásárlók, akik nem akarnak 500 dollárt kifizetni a "nagy" konzolokért, vajon inkább a teljes értékű PS5 hardverrel szerelt konzolt választják, vagy épp az Xbox Series S-t, amellyel még 100 dollárt megspórolhatnak, és bár nem az elérhető csúcshardvert kapják, így is az Xbox Series X-hez hasonlóan minden új generációs játékot képesek lesznek futtatni az eszközön.

Persze rengeteg múlik az elérhető tartalmakon is, amelyekkel a Sony az árakat és megjelenési dátumot bejelentő eseményén igyekezett megszórni a közönséget. A PlayStation 5-tel együtt a Demon's Souls, a Destructon All-Stars, a Marvel's Spider-Man: Miles Morales, a Sackboy: Big Adventure, illetve az Astro's Playroom is befut, utóbbi ingyenesen előre telepítve a konzolokra. A későbbiekben továbbá a platformon egyebek mellett a Final Fantasy XVI, a Deathloop, illetve egy új, a Harry Potter univerzumban játszódó cím, a Hogwarts Legacy is befut majd.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról