Szerző: Hlács Ferenc

2020. június 12. 10:12

Végre megmutatta magát a PlayStation 5

A Sony legújabb konzolja kétféle kiadásban, optikai meghajtóval és anélkül is megjelenik.

Hosszas várakozás után végre teljes pompájában bemutatkozott a PlayStation 5: a Sony a készülékben dolgozó vasat, és a hozzá tartozó DualSense kontrollert már korábban leleplezte, egészen mostanáig azonban rejtély volt, pontosan hogy mutat majd az új generációs játékkonzol a tévék alatt. Korábban legtöbb pletyka kifejezetten unortodox, háromszög alakú bevágást viselő formatervről szólt - szerencsére ezek nem igazolódtak be, a PS5 letisztult, a tévészekrényre állítva és fektetve is elhelyezhető készülékházat kapott, ráadásul kétféle kivitelben, optikai meghajtóval és anélkül is megvásárolható lesz.

ps5r03a

Akárcsak az április elején leleplezett DualSense kontroller, a PS5 is erős kontrasztokat vonultat fel: a középen fekete készülékházat kétoldalt enyhén ívelt fehér borítás fogja "szendvicsbe". A dizájn kapcsán, ahogy tavaly decemberben az Xbox Series X esetében, most sem maradt el a mémáradat: míg a rivális konzol szögletes vonalaiba a legtöbben hűtőszekrényt láttak bele, a PS5-öt vezeték nélküli routerhez vagy épp futurisztikus felhőkarcolóhoz hasonlítják.

A konzol előlapján diszkrét szellőzőrácsok, egy USB-A és egy UBS-C csatlakozó található, illetve a hagyományos PS5-ön az optikai meghajtó nyílása is innen érhető el - utóbbi miatt az eszköz oldala itt kissé kidudorodik, aszimmetrikus megjelenést kölcsönözve neki. Ezzel szemben az optikai meghajtó nélkül érkező PS5 Digital Edition teljesen szimmetrikus, illetve számottevően karcsúbb is a hagyományos kiadásnál. Értelemszerűen erre a modellre csak online forrásból telepíthetők játékok - azt egyelőre nem tudni, hogy az optikai meghajtó leborotválásával a konzol árából is visszanyes-e a cég. A Digital Edition modell érkezéséből látszik, hogy a Sony egyre inkább a fizikai adathordozók elhagyása felé kacsintgat konzoljával, ugyanakkor ennél a generációnál még vélhetően korainak látta teljesen elengedni azok kezét. Mindkét variáns elhelyezhető lesz állítva vagy fektetve is, ehhez a Sony speciális talpat is mellékel a konzolhoz.

ps5r02a

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A készülékházban dolgozó hardverről a Sony már márciusban beszámolt, a PS5-be egy nyolc darab, 3,5 gigahertzes Zen 2 magot tartalmazó AMD lapka került, a GPU-ban található 36 CU órajele pedig 2,23 gigahertz - a grafikus egység teljesítménye így 10,28 TFLOPS-nál tetőzik, GDDR6 memóriából pedig 16 gigabájt jutott a készülékbe. Mindehhez a hardveres raytracing támogatása is adott. A konzolban egy 825 gigabájtos SSD található, a tárterület pedig M.2 SSD-vel tovább bővíthető, legalábbis ha a kiszemelt modell a PS5 belső tárolójához hasonlóan képes az 5,5 GB/s tempóra.

ps5r01a

A PS5 mellé több kiegészítő is érkezik, a már ismert DualSense kontroller mellett egy HD kamerát, Pulse 3D fejhallgatót, illetve egy a médiavezérléshez szánt távirányítót is kiad a gyártó - valamennyit a már megismert, fekete-fehér kontrasztos kivitelben. Mindezeken túl egy a kontrollerekhez szánt töltődokkot is felvillantott a cég, utóbbiban egyszerre két vezérlő is tölthető. A konzol és kiegészítőinek várható megjelenési dátumát és árát a Sony továbbra sem árulta el, arra mindenesetre jó eséllyel az idei utolsó negyedévben számíthatunk

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról