Lehet-e karbonsemleges a távközlési hálózat?
Mindent kezdenek behálózni a kábelek és bázisállomások, amelyek kiépítése és üzemeltetése rengeteg anyagot, munkát és energiát igényel. Mindez rendkívül környezetkárosító.
A távközlési hálózat szerepe egyre jelentősebb az emberi civilizáció tovább építésében, az ITU felmérése szerint 2019 végén már 4,1 milliárd ember használ internetet és a Föld lakosságának 93 százaléka 3G vagy annál gyorsabb hálózati lefedettségű helyen lakik. Eközben elég merész feltételezésnek tűnik, hogy a távközlés az egyik olyan iparág, amely képes lehet önmaga is karbonsemlegessé válni és emellett sok egyéb iparág karbonterhelését közvetetten csökkenteni. Hogyan?
LASSAN, DE BIZTOSAN
A jelen szolgáltatói és hálózatai viszont sokszor még messze vannak ettől az állapottól. Ez nem azt jelenti, hogy a távközlési cégeknek ne lennének fenntarthatósági programjaik vagy kevésbé lennének érzékenyek a fenntartható jövő iránt, de ezek a trendek jóval lassabban érnek be ott, ahol az infrastruktúra természetes és logikus életciklusa akár 10-20 év is lehet. A ma meghozott döntéseknek évtizedekre előre kell érvényesnek lennie és a 90-es vagy 2000-es évek hatásai még most is érvényesülnek.
Annak ellenére, hogy több, mint 20 éve jelentek meg az első kezdeményezések a távközlési hálózatok karbonsemlegességének csökkentésére (pl. a British Telecom, az AT&T és a Sprint élen járt ebben), a fenntarthatóság, mint fókuszterület csak mostanában kezdett látszani a szektorban, pedig stratégiai tervezés és szabályozási előkészítés szintjén már jó ideje foglalkoztat minket ez a szempont itthon és európai uniós szinten is. Ennek oka egyrészt az, hogy általában is egyre hangsúlyosabb téma a klímaváltozás és az ezzel kapcsolatos eredmények pozitív képet sugároznak a fogyasztók felé, másrészt a jóval korábban elindított zöld fejlesztések most kezdenek valódi eredményeket hozni a távközlési hálózatokban.
A jó hír azonban az, hogy a számos egymást erősítő tényező miatt a távközlési szektor lehet az egyik leghatékonyabb példája a zöld jövőképnek.
PROFIT- ÉS KÖRNYEZETBARÁTSÁG
Egy tipikus távközlési szolgáltató karbonlábnyoma már csupán az irodaterek, üzletek és dolgozók révén is magas, de az energiafogyasztás egyik legnagyobb része mégis a hálózati eszközök és rendszerek áramellátásából fakad. Ráadásul a hálózatokban jelentős hányadot képviselnek az évtizedekkel ezelőtt tervezett és épített elemek, melyeket a vezetékes telefon korszakból vagy a mobilforradalom hajnaláról örököltek a szolgáltatók.
Nyerd meg az 5 darab, 1000 eurós Craft konferenciajegy egyikét! A kétnapos, nemzetközi fejlesztői konferencia apropójából a HWSW kraftie nyereményjátékot indít.
Nem is meglepő, hogy a távközlési szolgáltatóknak az energiafelhasználás már régóta a figyelem középpontjában van, igaz nem elsősorban környezetvédelmi szempontként, hanem mint jelentős működési költségtényező. 2008-ban a becslések szerint a távközlési iparág a világ teljes energiaigényének az 1 százalékáért felelt, míg a GSMA szerint ez ma már eléri a 2-3 százalékot. Évtizedes távlatban az adatforgalmi igények esetében ezerszeres növekedésével számolunk és ugyan az 5G bázisállomások energiafogyasztása is jóval hatékonyabb, takarékosabb, mint az elődöké, de eközben sokkal több felhasználó és forgalom lesz jellemző. Nem csak emberek, hanem a gépek is csatlakoznak: az Ericsson a következő évtizedben 24,5 milliárd online eszközzel és 8,1 milliárdos teljes lakossággal számol.
Éppen emiatt nem is olyan egyszerű a például Vodafone vállalása, ami szerint 2025 helyett már 2021-re teljesen megújuló energiából fedezné a hálózatainak energiaigényét. Három évvel került előrébb a dátum, de a vállalat szerint már 7 éve dolgoznak ezeken a célokon.
A legnagyobb kihívás, hogy az adatforgalom növekedése exponenciális, és hiába az energiahatékonyabb 5G rádiós szabvány, ami gigabyteonként kevesebb áramot fogyaszt el, mint a 4G, ha sokkal sűrűbben kell bázisállomásokat létesíteni, ráadásul a jóval nagyobb adatforgalom és sávszélesség miatt a becslések szerint egy 5G bázisállomás valós körülmények között 2-3-szor annyit fogyaszt majd, mint a jelenlegiek.
Mivel ez nem egy helyi jelenség és a klímaváltozás elleni globális küzdelem egyik frontja is várhatóan ez lesz, ezért mindenképp cselekednie kell az iparágnak. Másrészt ezt várják el az olyan nemzetközi trendek is, mint ITU Connect 2030 programja és egyéb kezdeményezései, melyekkel a szervezet hosszú évek óta olyan fejlesztési szabványok és szabályozási megoldások irányába tereli a távközlési hálózatok üzemeltetőit, ahol egyre kevesebb a pazarlás vagy egyáltalán nincs is felesleg.
Mindezek ellenére is a szolgáltatók energiafelhasználása és az energetikai költségei is folyamatosan növekednek. Aligha lehetséges ezt a trendet megváltoztatni anélkül, hogy az egész iparág működési modelljeihez, szervezeteihez hozzányúlnánk. Gyakran az iparban a fenntarthatóság és a jövedelmezőség ellentétes motivációk, de a távközlési szolgáltató esetében ezek az érdekek egy irányba mutatnak: míg egy tipikus szolgáltató működési költségeinek már 5 százalékára rúg az energiaszámla, pusztán a technológia hatékonyságának javításával és szervezeti változtatásokkal akár éves szinten 15-20 százalékkal csökkenthető az energiafelhasználás az ügyfélélmény és teljesítmény megsértése nélkül, így a vállalatok profitja úgy nőhet, hogy közben a környezetterhelés csökken derül ki a McKinsey elemzéséből.
FENNTARTHATÓ SZERVEZETI- ÉS ÜZLETI MODELL VÁLTOZÁSOK
A jelenlegi távközlési infrastruktúra többszörösen redundáns, ami a verseny szempontjából sokszor szerencsés volt korábban, de az egyre drágább és egyre komplexebb hálózatok esetén kevéssé fenntartható. A 3G korszakban a szolgáltatók a lefedettségi térképeik összevetésével kezdtek versenyezni, ez ma már nem reális szcenárió, akkor sem, ha egy-egy pillanatra az 5G korszak elején egy pillanatra úgy tűnhet. Ma már a hozzáadott szolgáltatások, ügyfélélmény mentén mérik a felhasználók is az ajánlatokat. Így a párhuzamosságok felszámolása egyszerre piaci logikai és egyszerre fenntarthatósági cél. Végeredményben jó hír: a jövőben nem lesz szükség olyan mértékű infrastruktúra alapú versenyre, mint korábban, mert nem lesz értelme.
Ennek jeleit már a gyakorlatban is látjuk. Az egyik legismertebb példa a Stockholmban működő Stokab hálózat, amely nem csak magas minőségű szélessávú szolgáltatásokat eredményezett a városban, hanem lehetővé tette olyan cégek növekedését és forgalmát is mint a Spotify. Nemrég pedig Szaud-Arábiában tette az összes vezetékes szolgáltató elérhetővé egymás számára a teljes optikai hálózatát és kizárólag szolgáltatás alapon versenyeznek, a közös vállalás pedig 3,5 millió háztartás bekötése optikai kapcsolaton keresztül.
Ugyanilyen megoldásokra itthon is lenne igény: A 4G hálózatokon a Telekom és a Telenor között például létrejött hálózatmegosztás mobil környezetben is. Sajnálatos módon ezt a GVH már 5 éve vizsgálja és még mindig nincs egyértelmű állásfoglalás, ami akadályozza a további hasonló együttműködéseket. De a mobilszolgáltatók általában is régóta előszeretettel „költöznek be” közös tornyokba saját eszközökkel. A bázisállomások létesítése fájdalmasan magas költséggel jár, másrészt az engedélyeztetés is hosszadalmas lehet, ez kellő motiváció már önmagában a közösködésre.
A párhuzamos és drága energiafelhasználás ma még az egészséges versengés része, de egy jövőálló és fenntartható infrastruktúra igénye előrevetíti, hogy a közös rész egyre nagyobb lesz és a hatékonyság növelése érdekében előbb-utóbb a szabályozói beavatkozás is elkerülhetetlen.
KIKÖNNYÍTETT SZOLGÁLTATÓK VS: HATÉKONY INFRASTRUKTÚRA-CÉGEK
A mai hagyományos távközlési szolgáltatók rövidesen egy válaszút elé érkezhetnek, ahol végzetesnek tűnő döntést kell hozniuk. Az ügyfélhez közel maradni akaró vállalatok nem tudják majd magukkal cipelni az infrastruktúra üzemeltetésből fakadó ballasztot, főleg úgy, hogy annak költségei növekszenek, versenyelőnnyel pedig nem kecsegtetnek. Ezért mondjuk, hogy a jövő mobilszolgáltatói könnyűek lesznek és csak szolgáltatásban, ügyfélkapcsolatban versenyeznek.
A másik irány pedig a kevésbé érdekesnek tűnő, de a hatékonyság maximalizálására törekvő, a párhuzamosságok és pazarlás eltüntetésében érdekelt „infrastruktúra szolgáltatók” lesznek. A két irány szétválasztásával rendkívüli mértékben lehetséges optimalizálni a hírközlő hálózatokat: ugyanazt a minőséget, jóval nagyobb teljesítményt lehetséges elérni sokkal olcsóbban és sokkal kevesebb erőforrással, és így lesz a rendszer sokkal zöldebb is.
Ez a trend már Európában és Magyarországon is folyamatban van. Egyrészt Magyarországon is létrejött az első különálló toronycég a Telenor szétválásával Cetin néven, mely akár regionális szereplővé is válhat rövidesen. Másrészt 2020 júliusában lett hivatalos, hogy a Vodafone tőzsdére viszi a Vantage Towers néven alapított eddig saját tulajdonú európai toronycégét, mely 68 ezer bázisállomás passzív infrastrukturáját kezeli. Ennek eredményeképpen a Vodafone Magyarország Toronyvállalat november 1-jével kezdi meg a működését.
Ezek egyelőre különálló lépéseknek tűnnek, de hamar minden szereplő lépéskényszerbe kerül emiatt, ami nagyban felgyorsíthatja majd a hatékonyság növekedését, a redundancia csökkenését. A mostani döntések azonban már nem a 2020-as, hanem már a 2030-as környezeti terhelést határozzák meg. Így minden részterület szakértőinek közös felelőssége, hogy 2030-ban a telekommunikációs iparág a lehető legközelebb legyen a karbonsemleges működéshez.
A jövő távközlési szolgáltatója gyorsabb, rugalmasabb és könnyebb, a jövő infrastruktúra szolgáltatója hatékonyabb, gazdaságosabb és zöldebb. Így lehet az egyre többet fogyasztó távközlési hálózat karbonsemleges.