Szerző: Koi Tamás

2020. augusztus 18. 11:18

Újabb vevő jelentkezett be a TikTokra

A Microsoft és a Twitter mellett újabb amerikai technológiai óriást hoztak hírbe a kínai ByteDance népszerű videomegosztó-platformjának, a TikToknak a részbeni felvásárlása kapcsán.

Előzetes egyeztetéseket folytatott a kínai ByteDance-szel a rendkívül népszerű videomegosztó, a TikTok bizonyos régiókban működő üzletágainak felvásárlásáról az Oracle - írja hétfői számában a Financial Times. Ezzel a cég immár a harmadik olyan amerikai technológiai vállalat a Microsoft és a Twitter után, mely nyíltan érdeklődik a szolgáltatás részleges felvásárlása iránt, miután az amerikai kormányzat augusztus elején kényszerpályára állította a kínaiakat: Vagy értékesítik az amerikai érdekeltséget amerikai cégnek, vagy tiltólistára kerül a platform az országban.

A Trump-adminisztráció erre eredetileg 45 napot adott az amerikai befektetőkkel is rendelkező ByteDance-nak, később ezt a határidőt 90 napra módosították. A tárgyalások, illetve puhatolózások ekkor már javában folytak, az Oracle színre lépéséig pedig egyértelműen a Microsoft tűnt befutónak, mely a globális operációra is ajánlatot tett, emellett a céget különösen érdekli az európai régió és India - utóbbi országban a TikTokot a Kína és India közt egyre jobban feszülő diplomáciai ellentétek hatására már júliusban betiltották.

tiktokill

Platón ragadt informatikusok klubja

Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.

Platón ragadt informatikusok klubja Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.

A tárgyalásokról kiszivárgott információk szerint ugyanakkor a ByteDance egyértelművé tette, hogy nem kíván megválni egészében a szolgáltatástól, csak az amerikai, kanadai, ausztrál és új-zélandi érdekeltségek jelenthetik tárgyát egy ilyen megállapodásnak.

Ha a felvásárlás sikeresen lezárul, amerikai cég veheti át a TikTok irányítását az Egyesült Államok mellett Kanadában, Ausztráliában és Új-Zélandon is, mely egyben azt is garantálja, hogy az amerikai felhasználók adatai az országban maradjanak. A potenciális felvásárlók az akvizícióba további amerikai befektetőket is bevonhatnak - a ByteDance által összekalapolt befektetések 70 százaléka egyébként így is az USA-ból származik.

A TikTok részleges felvásárlása kapcsán folytatott tárgyalásokról szóló híreket sem az Oracle, sem a ByteDance nem kommentálta.

a címlapról

CODE

0

Vibe codingban nyomul előre a Google

2025. december 5. 12:22

A keresőóriás partnerséget kötött a Replit startuppal, mely időközben meghódította az Anthropic Claude Code és a Cursor területét.