Szerző: HWSW

2020. augusztus 6. 09:10

Friss Fluttert hozott az augusztus

Az 1.20-as kiadás rengeteg kisebb-nagyobb adósságot törlesztett. Végre.

Sok zavaró apróságot küszöböl ki a Flutter fejlesztői keretrendszer új kiadása. Az 1.20-as verzióval egyszerűen könnyebb lesz majd együtt élni.

KÉT FONTOS ADÓSSÁG - ÉS SOK KICSI

Az egyik fontos újdonság az automatikus kitöltés támogatása. Végre, mondhatjuk, ez egy régi adóssága a keretrendszernek. Az iOS-es és androidos alkalmazások immár támogatják az operációs rendszer autofill funkcióját, az űrlapok kitöltését a már korábban eltárolt adatokkal (például azonosító-jelszó párossal vagy számlázási címmel). Sajnos a webes verzióban az autofill még nem érhető el, a Google szerint "hamarosan" ez is jön.

flutt01

Az új kiadás több apró optimalizációt is kapott, egyrészt a keretrendszer jobb hatékonysággal szűri azokat az erőforrásokat (ikonokat, betűtípusokat), amelyeket az app nem használ, és ezeket nem csomagolja az apphoz - ez önmagában mintegy 100 kilobájtos megtakarítást eredményez. Ennél hangsúlyosabb, hogy indításkor az appok kevésbé akadoznak majd: ha az app az első indításkor "röcög", akkor s Skia shader előre fordítja a szükséges elemeket, ami e magas terheléses pár másodpercben akár duplázza a végrehajtás sebességét, így jó eséllyel megszünteti az akadozást.

Alapos újraírást kapott a Flutter asztali komponens egérkattintást detektáló eleme. Az aprónak tűnő fejlesztéssel több architekturális újdonság is elrajtolhatott, amelyeket eddig teljesítményokokból nem élesíthetett a csapat. Most viszont a teljesítmény bizonyos részfeladatoknál drámaian megnőtt, plusz sokkal pontosabbá és konzisztensebbé vált a kattintásdetektálás.

flutt02

Ezzel pedig olyan űrtechnológiát is be lehetett élesíteni, mint az egérkurzorok támogatása - ezt kérték a fejlesztők a leghangosabban. Így a mutató a szöveges mezők vagy a linkek, gombok fölött a megfelelő grafikus elemre tud váltani, ahogy az natív alkalmazásoknál régóta megszokott.

A FEJLESZTŐK KEZE ALÁ

A fejlesztői produktivitást segíti, hogy a VS Code kiterjesztésben immár elérhető a Dart DevTools közvetlenül is, így például az import utasítások automatikusan frissülnek, ha a fájlokat mozgatjuk.

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Fejlesztői szempontból talán a legnagyobb újdonság az új InteractiveViewer widget, amely a gyakori interakciókhoz kínál "gyári" hozzáférést a fejlesztőknek. Így a pan, zoom, drag and drop, átméretezés interakciók gyorsan beépíthetőek az alkalmazásba, anélkül, hogy ezeket magunknak kellene megírni.

LENDÜLETET VESZ

A Flutter fő zászlóvivője ugyan a Google, de a nyílt forráskódú projekt körül kezd szélesebb közösség is kialakulni. Ezt hangsúlyozza a bejelentés is, a 3000 fölötti pull request és közel 5500 lezárt hibajegy mögötti 359 fejlesztő túlnyomó többsége, 270 ember a közösséget képviseli.

A Flutter kimondottan népszerű az új alkalmazások körében, a Google Play Store-ba mintegy havi 10 ezer új flutteres alkalmazás érkezik, a teljes létszám pedig már meghaladja a 90 ezret. A legaktívabb terület jelenleg India. A részletes bejelentés és további kisebb-nagyobb újdonságok a projekt blogbejegyzésében érhetőek el.

A technológia iránt érdeklődők a Flutterrel a HWSW 2020. szeptember 14-én kezdődő, 8 alkalmas, 24 órás, Flutter alapú mobilfejlesztés című gyakorlatorientált, online képzésén közelebbről is megismerkedhetnek.

A legnagyobb hazai IT kutatás adatfelvétele elindult, idén már AI kérdéssorral. Kérjük, szánj pár percet rá, ez közös érdekünk, hiszen enélkül nehéz meghozni technológiai vagy karrier döntéseket! A válaszadás anonim, illetve elérhetőek a korábbi évek eredményei is.

a címlapról

PEBBLE

2

Végleges az új Pebble órák dizájnja

2025. augusztus 15. 12:30

A márka visszakapta saját nevét, így Core 2 Duo helyett Pebble 2 Duo, a Core Time 2 helyett pedig Pebble Time 2 néven érkeznek az új órák, és véglegesek a specifikációk is.