Szerző: Hlács Ferenc

2020. április 24. 12:40

Visszaélhetett külső kereskedőinek eladási adataival az Amazon

A cég korábbi dolgozói szerint az információkat a cég saját termékeinek fejlesztéséhez használta.

Illetéktelenül használhatta fel a platformját használó, külső kereskedők eladási adatait az Amazon - derül ki a The Wall Street Journal jelentéséből. A lap több mint húsz, a cégtől már távozott, illetve egy jelenleg is az Amazon kötelékében dolgozó alkalmazott beszámolójára hivatkozik, akik szerint a kereskedők eladásairól begyűjtött adatokat a vállalat saját rivális termékeinek fejlesztésére vetette be.

Noha a lap forrásai szerint a cégnél most is és korábban is érvényben voltak a hasonló gyakorlatokat tiltó irányelvek, azok betartatására már nem fordított nagy hangsúlyt a vállalat - az egyik korábbi alkalmazott szerint annyira nem, hogy a rivális kereskedők adatainak felhasználását a dolgozók a céges meetingeken nyíltan megvitatták. Persze az alkalmazottak tisztában voltak vele, hogy tevékenységük szembemegy a cég irányelveivel, az Amazon saját márkás termékeiből származó eladások maximalizálása fontosabb szempontnak bizonyult.

amznwarehouse

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

A jelentés alapján a dolgozók az egyes termékekhez tartozó összesített eladásokat, a hozzájuk kapcsolódó marketingköltéseket és szállítási költségeket, illetve azt is követték, az Amazon mennyit keresett az egyes eladásokon. Amennyiben a felelős menedzserek nem fértek hozzá a nem nyilvános információkhoz, az Amazon üzleti elemzőihez fordultak segítségért, a kért adatokat tartalmzó jelentések formájában.

A The Verge is megkereste az Amazont az ügyben, a kereskedelmi óriás válaszában azonban tagadta, hogy a kereskedők privát adatait saját termékeinek fejlesztéséhez használta volna. Ahogy a cég fogalmaz, más kereskedőkhöz hasonlóan az ügyfélélmény javításához követi az online felületéről származó adatokat és az eladási információkat, ugyanakkor alkalmazottainak szigorúan tiltja, hogy a nem nyilvános, eladóspecifikus adatokat használják annak meghatározására, hogy mikor, milyen Amazon termékeket érdemes piacra dobni. Bár a cég elutasítja a vádakat, az ügy kivizsgálására belső vizsgálatot indít.

A legnagyobb hazai IT kutatás adatfelvétele elindult, idén már AI kérdéssorral. Kérjük, szánj pár percet rá, ez közös érdekünk, hiszen enélkül nehéz meghozni technológiai vagy karrier döntéseket! A válaszadás anonim, illetve elérhetőek a korábbi évek eredményei is.

a címlapról

PEBBLE

2

Végleges az új Pebble órák dizájnja

2025. augusztus 15. 12:30

A márka visszakapta saját nevét, így Core 2 Duo helyett Pebble 2 Duo, a Core Time 2 helyett pedig Pebble Time 2 néven érkeznek az új órák, és véglegesek a specifikációk is.