Szerző: HWSW

2020. április 22. 12:33

Úgynevezett transzparencia - a kínai és a svéd modell

Egymástól egy nap különbséggel adta ki negyedéves pénzügyi jelentését a kínai Huawei Technologies és riválisa, a svéd Ericsson. A két cég által nyilvánosságra hozott adatok jól szemléltetik, hogy milyen alapvető transzparencia-különbségek lehetnek gyakorlatilag ugyanabban az iparágban.

Nincs könnyű dolga annak, aki a kínai Huawei Technologies és a svéd Ericsson üzleti teljesítményét akarja összehasonlítani, és nem csak azért, mert a két multi termékportfóliója nem fedi egymást teljesen (az Ericssonnak például egyáltalán nincs fogyasztói üzletága). A két cég tegnap és ma egy nap különbséggel tette közzé negyedéves pénzügyi jelentését, ami kitűnően szemlélteti, hogy kínai és európai gyártók mennyire eltérő cégkultúrával működnek.

"A VIHART TÚLÉLŐ MAG SZÁRBA SZÖKKEN MAJD KIVIRÁGZIK"

-többek közt ez a kínai bölcsesség is szerepel a Huawei tegnap kiadott, nem auditált pénzügyi jelentésében, mely gyakorlatilag egyetlen számot, a vállalat árbevételét közölte (illetve azt, hogy éves szinten ez hogyan változott, valamint a nettó profithányad hogyan alakult). A sajtóanyag ezt követően különféle általánosságokat és közhelyeket sorol a koronavírus-világjárvánnyal kapcsolatban, a különböző divíziók teljesítményéről egy szó sem esik.

Bár a cég korábban sem volt különösebben bőbeszédű a negyedéves jelentéseiben, tavaly legalább annyit megtudhatott a sajtó, hogy a vállalat mobilhálózati üzletága hány beszállítói szerződést kötött globális partnereivel, valamint hány 5G-s bázisállomást szállított le világszerte, mint ahogy azt is büszkén jelentette be a vállalat, hogy a 2019-es év első negyedévében hány okostelefont értékesített a fogyasztói üzletág. Tény ugyanakkor, hogy a Huawei éves jelentései ezzel szemben rendkívül terjedelmesek, de ezeket átnyálazva is elemző legyen a talpán, aki belelát a cég kártyáiba.

ekholm_davos
börje ekholm, az ericsson elnök-vezérigazgatója előadást tart a davosi világgazdasági fórumon (fotó: bloomberg)

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A tőzsdén jegyzett, illetve az Amerikai Tőzsdefelügyelet által ellenőrzött Ericsson ezzel szemben csak az első negyedéves pénzügyi működését egy 41 oldalas dokumentumban részletezi. Az üzleti eredményekről kiadott sajtóanyag a gyártóra vonatkozó szigorú közzétételi kötelezettségeknek köszönhetően összehasonlíthatatlanul több konkrét pénzügyi információt tartalmaz.

Az Ericsson a 2020-as első negyedévben 49,8 milliárd svéd korona (csaknem ötmilliárd dollár) nettó árbevételt jelentett - ez éves szinten 2%-os növekedésnek felel meg. A cég működési eredménye 4,6 milliárd svéd korona (kb. 455 millió dollár) volt az első negyedévben. 

Ráadásul a svédeknek minden leírt betűért felelősséget kell vállalniuk, bármilyen botlás pedig komoly büntetéseket és az ezzel járó kisebbfajta PR-katasztrófákat vonhatja maga után. Jó példa erre az amerikai Tőzsdefelügyelet által 2013-ban indított korrupciós vizsgálat, melynek lezárása a tavalyi harmadik negyedévben egymilliárd dollárjába fájt a multinak, a felelősöket pedig egy belső vizsgálat lefolytatása után elbocsátották a vállalattól.

A TAGADÁS MŰVÉSZETE

A transzparencia kérdése a pénzügyi teljesítmény mellett egyre gyakrabban kerül előtérbe kiberbiztonsági szempontból is, legfőképpen a Huawei-t érintő kémvádak kapcsán. A svédek igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy kimaradjanak az amerikaiak és a kínaiak gazdaságpolitikai csatározásaiból, melynek eredményeként a Huawei hosszú ideje folyamatos védekezésre kényszerül.

A kínai cég többször, több fórumon is határozottan elutasította, hogy bármilyen módon asszisztálna az anyaországban működő szakszolgálatok tevékenységéhez, az egyik legfőbb kulcspiacnak számító Európában azonban - részben az amerikai diplomácia nyomására - megrogyni látszanak a társaság bástyái.

A Huawei az amerikai embargó potenciális hatásait tekintve is folyamatos tagadásban van, a cég kommunikációjának gerince, hogy hosszú távon nem okoznak kárt a vállalatnak a szankciók. A fogyasztói üzletág ezzel szemben alighanem nehezen éli majd túl a korlátozásokat (legalábbis Európában), a hálózati eszközöket gyártó divíziót pedig az utóbbi hónapokban egyre inkább elbizonytalanodó szolgáltatók állítják kihívások elé.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról