Szerző: Koi Tamás

2020. április 21. 11:17

Teljesen lefékeződött a Huawei növekedése

Újabb, a korábbiakhoz képest feltűnően gyenge mutatókat felvonultató üzleti jelentést adott ki ma a kínai Huawei Technologies. A cég növekedése gyakorlatilag megszűnt, részben az amerikai szankcióknak, részben a koronavírus-világjárvány hatásának köszönhetően.

Gyakorlatilag teljesen lefékeződött az első negyedévere a Huawei Technologies növekedése. A világ legnagyobb mobilhálózati eszközgyártója, egyben harmadik legnagyobb okostelefon-gyártója jelenleg kettős negatív hatás alatt áll: A tavaly májusban életbe léptetett amerikai kereskedelmi szankciók, másrészt a koronavírus-világjárvány következtében felmerülő gyártás-ellátási és keresleti problémák egyaránt lefelé húzzák a vállalatot.

A Huawei frissen közzétett, meglehetősen szűk körű statisztikákat felvonultató pénzügyi beszámolója szerint a kínai tech óriás első negyedéves árbevétele 182,2 milliárd kínai jüan (körülbelül 25,72 milliárd dollár) volt, alig 1,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Összehasonlításként a vállalat a tavalyi év első negyedévében éves szinten 39%-os növekedést ért el. A jelentésből kiderül továbbá, hogy az idei első negyedévben kis mértékben, 8-ról 7,3%-ra olvadt a társaság nettó profithányada. A vállalat sem a negyedéves profitot, sem az egyes üzletágak teljesítményét nem tette közzé, beleértve, hogy hány okostelefont adott el az első negyedévben.

huawei_building

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A sencseni székhelyű cég szokásához híven optimista fennhangú értékelésében leszögezte, az eredmények a jelen helyzetben kielégítőek, figyelembe véve, hogy a tavalyi első negyedévben még nem hatott a cég pénzügyi mutatóira a májusban bevezetett amerikai kereskedelmi embargó, valamint az idei év elején először Kínát, majd a legnagyobb felvevőpiacokat sorra végigtaroló koronavírus-világjárvány.

Victor Zhang, a vállalat alelnöke a negyedéves eredmények kapcsán tartott online konferenciabeszélgetés során kijelentette, egyelőre korai lenne találgatásokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy az iparágra, illetve azon belül a kínai cégre hogyan hat majd a világjárvány rövid- és hosszútávon. 

A cégvezető emellett újságírói kérdésre határozottan tagadta, hogy a Huawei a zömében európai országoknak adományozott védőfelszerelésekért cserébe bármit is elvárna cserébe. Így különösen azt, hogy az érintett országok a mobilhálózati beszállítói partnereket illetően bármilyen potenciális korlátozó intézkedés foganatosítása során nem hoznak a Huawei számára kedvezőtlen döntést.

A cég alelnöke továbbá szűkszavúan kommentálta az Amerikai Egyesült Államok további, az Huawei piaci helyzetére nézve kedvezőtlen hatású tervezett intézkedéseit is, üzleti szempontból értelmetlennek nevezve azokat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról