:

Szerző: Hlács Ferenc

2020. március 2. 13:30

A cégeknek és a chatbotoknak is fájhat a Messenger ráncfelvarrása

A mezei felhasználók viszont örülhetnek, egyszerűsödik a felhasználói felület.

Új, minimalista felhasználói felületet kap a Facebook Messenger, a közösségi óriás chatalkalmazásából eltünteti a kijelző aljáról ismerős Discover, vagy Felfedezés fület. A változtatásra számítani lehetett, a közösségi oldal már tavaly augusztusban bejelentette, hogy nyugdíjazni készül a szóban forgó felületet, ennek pontos időpontját azonban eddig nem közölte.

Az üzenetküldő egészen idáig a Felfedezés fülön gyűjtötte a játékokat, illetve a vállalatok Messenger profiljait, amelyek jelentős részénél chatbotokkal beszélgethettek a potenciális ügyfelek. Mostantól azonban ez a fül megszűnik, és bár a chatbotokat, valamint a céges fiókokat nem száműzi a chatalkalmazásból a vállalat, azoknak nem lesz a korábbihoz hasonló aggregációs felülete, csak a keresési eredmények között bukkannak majd fel, illetve ahogy eddig, a cégek saját Facebook oldalairól is elérhetők lesznek. A vállalatoknak így ha a Messengeren chatbotjaikkal továbbra is aktívak akarnak maradni, egyéb marketingcsatornáikra kell támaszkodniuk azok promotálásához.

fbmsgupd
forrás: tECHcRUNCH

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A lépéssel a közösségi óriás igyekszik visszaterelni chatalkalmazását eredeti funkciója, az emberek közötti csevegés felé, illetve a Stories, azaz Történetek formátumra is komolyabb hangsúlyt fektet: a People, vagy Emberek fülre bökve már alapértelmezetten az ismerősök történeteit láthatjuk, ugyanezen a mezőn felül az Elérhető gombra bökve hívhatjuk elő a Messegneren éppen aktív ismerősök listáját. Ahogy a TechCrunch is rámutat, ezzel a vállalat a történetekben újonnan elhelyezett hirdetésekből is nagyobb bevételt remélhet.

A facebookos chatbotok fejlesztésére mindenesetre egyre kisebb a motiváció, noha a Facebook a cég TechCrunch-nak nyilatkozó szóvivője szerint természetesen kitart a vállalati partnerei mellett. Az újítást a felhasználók többsége mindenesetre valószínűleg pozitívan fogadja majd, miután egy letisztultabb, egyszerűbb UI-t kapnak, amely az alkalmazás fő funkciójára, a chatelésre fókuszál. Az új felület kiadását a Facebook már megkezdte, az várhatóan több lépcsőben jut el a felhasználókhoz.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.