:

Szerző: Hlács Ferenc

2018. december 10. 14:25

Már emberi segítség nélkül is tanul az Alexa

Egyre kevesebb beavatkozással képes a szövegkörnyezetet értelmezni az asszisztens.

Emberi beavatkozás nélkül tökéletesíti nyelvi képességeit az Alexa: az Amazon virtuális asszisztensének az Egyesült Államokban nemrég kiadott frissítése fontos új képességeket hoz, amelyekkel a segéd képes felismerni, ha félreértett valamilyen hangparancsot, és tanulni a hibáiból.

Jelenleg az önálló tanulási képességeket a rendszer főként zenei tartalmakkal kapcsolatos utasításoknál veti be, azok segítségével a felhasználói hibákat az Alexa a korábbi szövegkörnyezet vagy akár az implicit utalások figyelembe vételével csípi el. Egy esetben például a "Play Good for What" parancsnál felismerte a felhasználó által hibásan mondott számcímet, és az eredeti szándéknak megfelelő Nice for What című Drake számot játszotta le. Az Amazon tervei szerint a következő hónapokban a megoldást a zenei tartalmakon kívül, más területeken is elérhetővé teszi.

amzn03

Persze nem csak az Amazon dolgozik az Alexa fegyvertárának bővítésén, az asszisztenst célzó hangalapú appok, vagy skillek sorát egyre több fejlesztő bővíti - az elérhető skillek száma már meghaladja az 50 ezret. Az Alexa fejlődő tanulási képessége pedig már a skilleket is magába foglalja: a támogatott régiókban nem kell külön-külön megnevezni az egyes appokat vagy szolgáltatásokat azok használatához. Autórendelésnél például a specifikus fuvarszolgáltató említése nélkül elég az "Alexa get me a car" (vagy a távolabbi jövőben "Alexa hívj egy autót") paranccsal fuvart intézni, az asszisztens pedig automatikusan a megtanult, preferált szolgáltatót választja. Amennyiben az adott kéréshez nincs megfelelő skill telepítve, az Alexa felajánl egy alkalmasnak ítélt szoftvert. Ezt az eredetileg az USA-ban rajtolt megoldást a cég a közelmúltban az Egyesült Királyságban, Kanadában, Ausztráliában, Indiában, Németországban és Japánban is elérhetővé tette.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Ugyanez lesz érvényes hamarosan az Alexát támogató okosotthon-kiegészítőkre is, például egy robotporszívó elindításához már nem kell azt feltétlenül nevén nevezni, elég annyit mondani a virtuális segédnek, hogy kezdje meg a takarítást. A támogatott okosotthon-eszközök száma az Amazon ökoszisztémájában tempósan növekszik, a vállalat szerint a platform már 20 ezer készüléket támogat 3500 márka zászlaja alatt. Az okosotthon-kiegészítők esetében az önálló tanulást és fejlett kontextuskezelést a cég első körben az Egyesült Államokban teszi használhatóvá, több lépcsőben.

Időközben a kontextusmegtartás képességét is kiterjesztette a cég, az az USA mellett már Kanadában, az Egyesült Királyságban, Új-Zélandon, Ausztráliában, Indiában és Németországban is elérhető. Ezzel az Alexa meg tudja jegyezni az egymást követő kérdések tartalmait, így az esetleges implicit visszautalásokat tartalmazó parancsokat vagy kérdéseket is tudja értelmezni, több szóváltáson keresztül. Ehhez hasonló a Follow-Up üzemmód is, amellyel a segéd a folyamatos "alexázás" nélkül is meg tudja állapítani egy beszélgetés során, ha a felhasználó épp neki címzi mondandóját - ez még csak az USA-ban próbálható ki, a korai szakaszban lévő funkció viszont kifejezetten ígéretes, az Amazon tapasztalatai szerint annak hála számottevően többször lépnek interakcióba a felhasználók az alexás eszközökkel.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.