Szerző: Habók Lilla

2018. október 17. 12:43

7 millió új előfizetőt szerzett egy negyedév alatt a Netflix

A Netflix folytatja az eredeti tartalmak gyártását és a nemzetközi terjeszkedést. A cég szerint viszont az Európai Parlament által megszavazott tartalmi kvóta csökkentené a filmek és sorozatok minőségét.

Ezúttal sikerült megnyugtatnia a Netflixnek a befektetőket, hogy az előző negyedévben az új felhasználószám növekedésének lassulása nem hosszan tartó tendencia volt. A vállalat szeptember végével záruló negyedévben 7 millió új előfizetőt gyűjtött, ami sokkal több az elemzők által előre jósolt 5 milliárd dolláros növekedéshez képest. Ezzel együtt a szolgáltatásért fizető felhasználók száma már eléri a 130 milliót, a teljes felhasználói szám pedig a 137 milliót. Ezen belül pedig a teljes tagságból 58,4 milliót az amerikai felhasználók jelentenek, míg a nemzetközi felhasználók száma már 78,6 millióra rúg. A növekedésből pedig jól látszik, hogy az amerikai felhasználók száma már csak 1-2 millióval bővül negyedévente, de a nemzetközi növekedésben még sokkal több potenciál, jelenleg nagyjából 6 milliós növekedéssel negyedévente.

netflix_elofizeto_novekedes

Mindehhez pedig a Netflix harmadik pénzügyi negyedévében 34 százalékos növekedéssel 4 milliárd dolláros bevétel és 403 millió dolláros nettó profit társult. A DVD-s üzletág szolid bevétele mellett a streaming üzletág 3,91 milliárd dollárt hozott a cégnek, amelyen belül 1,93 milliárd az amerikai bevétel és ennél valamivel több, 1,97 milliárd dollár a nemzetközi. Viszont míg az amerikai streaming nyereséget termel, addig az anyaországon kívüli működés 338 millió dolláros veszteséget mutat a költséges befektetések miatt, ami a jövőben várhatóan termőre fordulhat.

Nem tetszik a Netflixnek a tartalmi kvóta

A vállalat az elmúlt időben rengeteg pénzt fektetett a tartalomgyártásba, a jól ismert sorozatok mellett egyaránt a filmkészítésbe, gyermek tartalmakba, standup műsorokba vagy dokumentumfilmekbe. A kapacitás bővítéséhez pedig a cég új telephelyeket is nyit, ahol a gyártást kedvező anyagi feltételek mellett folytathatja. A vállalat egy héttel ezelőtti bejelentése szerint az Új-Mexikó államban található Albuquerque-ben nyílik az amerikai produkciókészítés következő központja, amelybe a cég következő tíz évben 1 milliárd dolláros befektetést szeretne eszközölni, többek közt évente ezer munkahely teremtésével.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Az amerikai gyártás mellett pedig természetesen a nemzetközi tartalomkészítést is szeretné felpörgetni a cég, amely az újabb felhasználókat és bevételeket hozhatja. A részvényeseknek szánt összefoglaló levelében a cég megjegyzi, hogy folytatja az eredeti tartalmak készítését például Indiában, Mexikóban, Brazíliában és természetesen az európai országokban is. A Netflix idén 1 milliárd dollárt tett félre az európai filmekre, amelyből száz programot készít 16 országban. Továbbá bejelentette, hogy a mostani londoni és amszterdami iroda mellett jövőre Párizsban és Madridban is szeretne irodákat nyitni a helyi tartalmak elősegítése érdekében.

Az Európai Unió területén történő terjeszkedés már csak azért is nagyon fontos a vállalat számára, mivel az Európai Parlament nemrégiben szavazta meg az audiovizuális médiaszolgáltatások szabályait a videoközvetítő megoldásokra és a videomegosztó platformokra is vonatkoztató irányelvet, amely a Netflixet is jelentősen érinti. A legfontosabb, hogy a streaming platform a jövőben - miután a tagállamok az irányelvet a nemzeti jogba átültetik - köteles lesz minden egyes EU-s országban 30 százalék helyi tartalmat nyújtani a felhasználóknak, vagy pedig a nemzeti filmalapokba befizetni a helyi előfizetési díjak arányában bizonyos összeget.

Reed Hastings vezérigazgató az említett tartalmi kvótát erősen bírálta a részvényeseknek szóló összefoglalóban és az elemzői konferenciahíváson egyaránt. Hastings nézőpontja szerint ugyanis fontosabb, hogy a szolgáltatás minőségi tartalmakat mutasson a felhasználóknak, mint hogy tartalmi kvótákat teljesítsen. A piaci méret figyelembe vétele nélküli kvóták pedig a vezérigazgató szerint egyértelműen negatívan fogják befolyásolni a kreativitást és a felhasználói élményt. Úgyhogy bár a Netflix jelzi, hogy kész megfelelni a tartalmi kvótáknak is, de inkább a helyi alkotókkal vagyis ezek szerint a nemzeti filmalapokkal működne együtt.

Ez a kérdés egyelőre még nyitott, ugyanis az Európai Tanács gyakorlatilag formális szavazása még hátravan, majd ezt követően az EU-s tagállamoknak 21 hónapja lesz az irányelvet a nemzeti jogba is bevezetni. A befektetőket láthatólag ez a kérdés még kevésbé érdekli, a Netflix növekedésére és az eredeti tartalomgyártás folytatására pozitívan reagáltak. Úgyhogy a vállalat részvényei több mint 12 százalékot emelkedtek a pénzügyi negyedéves eredmények hírére, és így majdnem elérték a 400 dolláros részvényárfolyamot.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról