Szerző: Asztalos Olivér

2018. június 12. 16:38

A Huawei is felszállt az Azure Stack fedélzetére

A kínai gyártó az ötödik a sorban amely a Microsofttal együttműködve kulcsrakész rendszert kínál.

Vélhetően a Microsoft múlt heti nagy bővítésén, illetve a napokban folyó CEBiT-en felbuzdulva, a Huawei is bejelentette előintegrált Azure Stack-célgépét. A hibridfelhős környezet alapját jelentő rendszer a FusionServer V5 rack kiszolgálókból és a CloudEngine switchekből épül fel, amelyek mellé az OceanStor termékekkel szükség szerint a Huawei saját tárolói is kapcsolódhatnak. A Huawei beszállásával tovább bővült az Azure Stacket kínáló gyártók sora, a kínai gyártó a Cisco, a Dell, a Lenovo, illetve a HPE mellé érkezett ötödik szereplőnek.

A Huawei a már nagy részt ismert előnyöket hozza fel az előtelepített, előintegrált rendszer mellett. Az első helyen a Microsoft fejlesztésének köszönhető pozitívumok szerepelnek, konkrétan az egységes architektúra, ami konzisztens felhasználói élményt biztosít, legyen szó alkalmazás migrációról, vagy a privát és a publikus felhő közötti erőforráselosztásról, illetve a komplett felhős környezet menedzseléséről. Utóbbihoz a házon belül fejlesztett eSight Network Managert kínálja a Huawei, amely egy end-to-end hálózatmenedzselő rendszer. A vasról viszonylag keveset beszélt a gyártó, amely mögött vélhetően az áll, hogy ilyen téren nem különbözik sokban a konkurensek megoldásaitól a termék, amely egyébként alapkiépítésben legfeljebb 16 diszk fogadására képes, amelyek között NVMe SSD-k is lehetnek.

huazure

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Ahogy a többi szereplőnél, úgy a Huawei esetében is a Microsofttal közösen készült el az appliance. Egyébként a Microsoft korábbi terve még az volt, hogy teljesen a partnerekre bízza a hardveres rész megtervezését, azonban a redmondi vállalat végül az egyszerűség és a megbízhatóság jegyében úgy döntött, hogy inkább kiveszi a részét a munkából. A Microsoft hangsúlyozza, hogy a Huawei esetében nagyon simán, rekordidő alatt sikerült kivitelezni a feladatot, hála a két cég közötti szoros kapcsolatnak.

Az Azure atyja egyébként nagyjából mindössze egy hete jelentette be, hogy összesen 92 országra terjeszti ki hibrid felhős megoldását. Ezzel egy csapásra megduplázódott a szolgáltatás lefedettsége, amelynek hála már hazánkban is elérhető az Azure Stack. Utóbbival a kvázi komplett Azure futtatható saját adatközpontban, úgy, hogy a rendszer egyúttal teljes átjárást biztosíthat a privát és publikus Microsoft-felhők között. A lehetőség különösen azok számára lehet vonzó, akik többségében amúgy is Azure publikus felhőszolgáltatásokat használnak, így ugyanis viszonylag fájdalommentes bevezetést és üzemeltetést kaphatnak, de hosting-szolgáltatók számára is jól jön, ezzel gyakorlatilag kis Microsoftként kínálhatnak saját mini-Azure-t.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról