Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Gyere el a HWSW első IoT meetupjára, június 20-án!

Letölthető az Android P Developer Preview

Hlács Ferenc, 2018. március 08. 15:29

A legújabb Android első, fejlesztői verziója egy sor újdonságot felsorakoztat - a Nexusokkal viszont már nem ül egy asztalhoz.

hirdetés

Megérkezett az Android legújabb változatának előzetes kiadása, az Android P developer preview verzióját a Google az elmúlt évek márciusi tradícióinak megfelelően elérhetővé tette a fejlesztők, illetve a megfelelő készülékekkel rendelkező érdeklődők számára. Noha még bőven fejlesztés alatt álló rendszerről van szó, a kiadásból már jó képet kaphatunk az Android P újdonságairól, mind a megjelenés, mind pedig az új funkciók terén.

Felzárkózunk a tavalyi trendekhez

A friss rendszer egy sor új eszközt ad a fejlesztők kezébe, elképzeléseik megvalósításához - mint például a hatékonyabb beltéri navigáció, az Android P-be ugyanis a megérkezik a Wi-Fi RTT (Round-Trip-Time) néven is ismert IEEE 802.11mc Wi-Fi protokoll támogatása. Az RTT API-kon keresztül az appoknak lehetőségük van megmérni a közeli Wi-Fi AP-k távolságát, ehhez ráadásul csatlakozniuk sem kell az adott hozzáférési ponthoz. A művelet során a telefon az AP felé küldött jel rajtja, illetve a rá kapott válasz beérkezése között eltelt idő alapján számolja ki, hogy milyen messze lehet tőle az adott eszköz.

andp01

A Google szerint továbbá a dolog csak az egyik irányba működik, így a szóban forgó AP-k nem tudnak majd az adott telefon távolságáról, ami nagyobb biztonságot adhat a felhasználóknak. A Wi-Fi RTT lehetőségeinek kihasználásához persze hardveres támogatásra is szükség van a telefon részéről, a megfelelő alkalmazásengedélyek és a helymeghatározás bekapcsolása mellett. A megfelelően felszerelt készülékek a keresőóriás szerint három vagy több AP távolságának ismeretében 1-2 méteres pontossággal be tudják lőni a felhasználó pozícióját az épületen belül. A megoldás múzeumokban vagy akár plázákban is bevethető lehet.

A legújabb rendszerverzió a többkamerás készülékekkel is szorosabbra fűzi barátságát, a fejlesztők már párhuzamosan hozzáférhetnek a kettő, vagy több fizikai kamera képéhez is egyetlen készüléken. Ezzel az Android P már olyan funkciókat is natívan támogat, mint a folyamatos zoom, a különböző háttérelmosási effektusok, vagy épp a sztereó képfelvétel. Mindezek mellett olyan újítások is érkeznek a kamera alkalmazásokhoz, mint az új session paraméterek, amelyekkel a felvételek elején csökkentető a késleltetés, az újonnan érkező API-k továbbá a kijelzőfénnyel való vakuzás, illetve a különböző optikai képstabilizációra építő speciális effektek előtt is megnyitják a fejlesztők kapuit.

A HDR videók támogatása már tavaly is nagy sláger volt az androidos csúcskategóriában, ahhoz pedig most a rendszerszintű támogatás is megérkezik. Az Android P egész pontosan HDR VP9 Profile 2 támogatást kap, továbbá a HEIF képkódolás is utat talál a platformra. Utóbbi egyébként nemrég érkezett meg macOS-re is, azzal kisebb fájlméret mellett, minőségvesztés nélkül élvezhetők a készüléken lévő képek. Mindezek mellett a Google az eddig képdekódoláshoz használt BitmapFactoryt is leváltja, helyette az ImageDecoderre vált, amely többek között pontos skálázással, egylépéses dekódolással, illetve a dekódolás alatti utófeldolgozással toldja meg az előd képességeit.

A keresőóriás a különböző ütemezett feladatok kezeléséhez használt JobScheduleren is csiszolt, amely már a mobilhálózattal kapcsolatos rendszerfeladatok kezelésére is képes. Ha például a szolgáltató egy adott hálózatot túlzsúfoltként jelöl meg, a JobScheduler elodázhatja a nagyobb hálózati lekéréseket. Emellett az Android 8.1-ben bemutatkozott Neural Networks API az új rendszeren már 1.1-es verzióhoz ér, valamint az Autofill Framework is átesett egy sor bugjavításon.

Utóbbi több új API-val is kiegészül, amelyeken keresztül megkönnyítheti a rá építő jelszókezelők dolgát. Ezek közül az egyik legfontosabb a Compatibility mode - utóbbival a jelszókezelő appok továbbra is használhatják a kisegítő szolgáltatásokból megszokott módszert az Autofillt még nem teljes körben támogató appok esetében, méghozzá a Google szerint biztonsági kockázatok nélkül. Arra még biztosan sokan emlékeznek, hogy a keresőóriás tavaly év végén kilátásba helyezte számos, a kisegítő szolgáltatásokat nem szigorúan véve a fogyatékkal élők felhasználói élményének javítására használó app törlését a Play Store-ból, később azonban az össznépi felhördülés hallatán azt ígérte, újragondolja álláspontját. Ennek az újragondolásnak lehet az eredménye az Android P felturbózott Autofillje.

andp02

Az Android P előzetes verziója a fentieken túl egy új értesítési stílust is bevezet, amelyben a beérkezett üzenetekhez ajánl fel válaszlehetőségeket, illetve akár a csatolt képeket is megjeleníti. A kijelző tetejénél maradva továbbá a panelkivágások - vagy épp beugrók, nézőpont kérdése - támogatása is megérkezik a rendszerre, amelynek az iPhone X-ből megismert dizájnt gőzerővel kopírozó gyártók örülhetnek.

Gyorsabb és biztonságosabb

A rendszer persze egy sor teljesítménybeli és biztonsági frissítést is kap. Az ujjlenyomatos azonosítás a különböző szolgáltatásoknál és appoknál egységesebb megjelenést kap, továbbá a hálózati biztonsági beállításokban a rendszer már alapértelmezetten blokkolja a titkosítatlan HTTP vagy cleartext forgalmat. A felhasználók védelme érdekében emellett a rendszer a tétlen appoknál a kamerához, mikrofonhoz, és minden a SensorManager által kezelt szenzorhoz való hozzáférést blokkolja.

Az ART futtatókörnyezet végrehajtóprofiljait is frissíti a cég, ezáltal gyorsabb appokat, illetve a lefordított alkalmazáskódok esetében kisebb memórialábnyomot ígér. Az optimalizációkból a Kotlinnak is jutott, a vállalat annak fordítóján is csiszolt, illetve folytatja együttműködését a nyelvet eredetileg kitaláló JetBrainsszel, a generált kód teljesítményének javítására. A Doze, App Standby, illetve a Background Limits akkukímélő funkciók is kaptak némi ráncfelvarrást, ami a Google szerint érezhető akkuidő javulást eredményez, noha bejelentésében ezeket nem részletezi a cég.

Szigorodik a támogatás

Az Android P-vel a vállalat igyekszik a modern rendszerverziók felé terelni a fejlesztőket, ennek megfelelően a Google Play már minden új frissítésnél az Android Oreo, azaz 26-os, vagy annál újabb targetSdk verzió megcélzását követeli meg, idén novembertől. Emellett a cég a nyilvános Android API-kra való áttérésre is erősen noszogatja mind saját fejlesztőit, mind a harmadik feleket, hogy minimalizálja az új platformverziókon felmerülő kompatibilitási problémákat. Az SDK-n kívül interfészekhez ezért a cég fokozatosan elkezdi megvonni a hozzáférést.

Az Android P kipróbálható virtuális eszközön, illetve a Pixel, Pixel XL és Pixel 2, Pixel 2 XL készülékeken is - a Nexusoktól viszont a Google ezzel a verzióval végleg megvonja a támogatást. Az Android legújabb fejlesztői verziója már letölthető, a változások részletes listájáért pedig érdemes felkeresni a Google hivatalos blogposztját.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
Hiánypótló Android fejlesztői képzés Kotlin alapokon június 26-án! Online és tanteremben is. 30 órában, gyakorlatorientáltan. Focivébé barát időpontokban. + Június 19-én bemelegítő Android/Kotlin meetup!