Szerző: Gálffy Csaba

2018. március 1. 09:23

"Az UWP egy katasztrófa"

Lázadoznak a vásárlók minden fórumon, nem működik a klasszikus játék újra kiadott verziója. Hiába a sokéves reszelgetés, úgy tűnik a Microsoft Store és az UWP alkalmazásplatform még mindig képtelen kezelni egy olyan rutineseményt, mint egy játék rajtja.

Újabb komoly pofonba szaladt bele a Microsoft az Age of Empires (első részének) újrakiadásával. A Definitive Edition pár napja jelent meg a cég szoftverboltjában, de a modernizált, UWP-s csomagolással ellátott játék minőségével rengeteg probléma van - felmerül a kérdés, hogy hogyan kerülhetett élesbe ilyen állapotban a szoftver.

A bolt felületén és egyéb fórumokon olvasható visszajelzések szerint a játék letöltés után el sem indul, vagy bizonyos ponton összeomlik és a felhasználót kidobja az asztalra. A játék a hazai boltban jelenleg 23 értékeléssel bír, ezek 31 százaléka a legalacsonyabb, 1 csillagos értékelést adta. Az írásos visszajelzések alapján már a játék elindítása is problémába ütközik, van, akinek legalább a menü bejön, másnak már eddig a képernyőig sem sikerül eljutni. A frusztrációt fokozza, hogy a játék semmilyen hibaüzenettel nem informálja a vásárlót, jöhet a hosszas procedúra a hibakeresésre (valakinek a Comodo antivírus letiltása segített egyébként). A nemzetközi megítélés sokkal rosszabb, az amerikai boltban a játék 2 csillag körül jár, a visszajelzések pedig meglehetősen dühösek.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A fejlesztők szerint sok vásárlónál az okozza a gondot, hogy nem olvasták el a szükséges hardver- és szoftverigényt és azt hitték, hogy az 1997-ben kiadott játék új verzióját kényelmesen futtatni fogja 21 évvel később a számítógépük. Ez csalóka lehet, a játék ugyanis magas igényekkel bír, elvárja például az Intel HD 4000-es vagy újabb GPU-t, az 1,8 GHz-nél gyorsabb kétmagos processzort, a 4 gigabájtnyi rendszer- és 1 gigabájtnyi grafikus memóriát is. Ez azt jelenti, hogy az (erősebbik) Ivy Bridge sorozatú integrált grafikát igényli legalább a játék - nem kis elvárás.

25:26
 

Age of Empires: Definitive Edition (vs Hardest AI)

Még több videó

A problémákkal a fejlesztők is tisztában vannak és gyorsan létre is hoztak egy aloldalt, ahol igyekeznek tippeket adni a hibákkal küzdő vásárlóknak. A megoldások egy része mezei, például frissítsük az operációs rendszert, vagy engedélyezzünk bizonyos funkciókat a telepített antivírusban. Vannak ennél egzotikusabbak is, mint a lokális fiókról Microsoft fiókra váltani, és egészen elborult is, mint hogy telepítsünk egy másik alkalmazást a Store-ból, majd váltsunk vissza az AoE-re és próbáljuk elindítani azt.

Házon belül sem sikerült életre lehelni

Az AoE:DE nem egy sikertörténet a Microsoft számára, rengeteg gonddal küzd. A cím egyébként masszív késéssel rajtolt, a tavaly még októberi rajtot ígértek a fejlesztők, ebből lett végül február 20. A Microsoft egy ideje játékokkal akarja felfuttatni a Microsoft Store-t, ennek keretében itt jelent meg PC-re a Quantum Break, a Tomb Raider sorozat legfrissebb kiadása, a Halo újrakiadás és most az AoE:DE is. A negatív hírverés volt a közös ezek között, a rajtot minden esetben az UWP hiányosságai szabotálták, a játékosok keserűségére.

 

 

Alex Ionescu, a Windows Internals szakértője eléggé sarkos véleményt fogalmazott meg, szerinte egész egyszerűen az "UWP egy katasztrófa". Ionescu szerint az alap platformtechnológiával van gond, amely szabotálta a fejlesztők törekvéseit. A szakértő szerint az ACL (access control list) okoz gondot, amelyet ő el tudott hárítani, de ez nyilván meghaladja az átlagos játékos képességeit. Adatai szerint a vásárlók mintegy 70 százalékát érintik ezek a problémák (ezt nem tudtuk más forrásból megerősíteni).

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról