Szerző: Hlács Ferenc

2018. január 18. 13:51

Ismerős csapatokkal indul az OTP mentorpogramja

A három hónapos akcelerátorban indiai és amerikai startupok mellett a FintechBlocks és a Family Finances is feltűnik.

Tovább burjánzik a banki startup-akcelerátorprogramok erdeje, a K&H múlt heti bejelentése után most az OTP számolt be novemberben elrajtolt kezdeményezésének első eredményeiről. A pénzintézet és a finn Nestholma tanácsadócég közös projektje a kiválasztott startupok számára szakmai mentorokat, tanácsadókat és az OTP Lab budapesti irodájában infrastruktúrát is biztosít, továbbá a legígéretesebb elképzelések a bank és a Portfolion közös tőkealapján, a Digitális Kockázati Tőkeprogramon keresztül 100 ezer és 1 millió euró közötti befektetést kaphatnak.

A program érdekessége sok más hazai kezdeményezéssel szemben, hogy azt az OTP és a Nestholma nem csak Magyarországon hirdette meg, arra a világ minden tájáról jelentkezhettek az indulófélben lévő startupok. Az inkubátor selejtezőjére tavaly november végén 15 országból 29 startup jutott be, amelyek száma a budapesti Selection Bootcamp rendezvényen először 23-ra majd 18-ra olvadt, a februárban rajtoló három hónapos mentorprogramba pedig végül hét csapat jutott be.

Ismerős csapatok

A nemzetközi merítést jól illusztrálja, hogy a hétből csak két startup magyar gyökerű - őket viszont a hazai fintech szcénát akár távolról is követőknek valószínűleg nem kell bemutatni. A szóban forgó két csapat a FintechBlocks és a Family Finances, amelyek nem most kerülnek először hazai akcelerátor program élmezőnyébe, hiszen nem is olyan régen, tavaly nyáron az MKB Fintechlab mentorprogramjának kiemeltjei között is ott voltak.

Ha a FintechBlocks valaki figyelmét az elmúlt hónapokban mégis elkerülte volna, a cég egy olyan köztes réteget fejleszt a banki API-k és a különböző szolgáltatások közé, amely egyetlen lépésre redukálja az egyébként hosszas integrációs feladatokat. A csapat esetében az együttműködés különösen sikeres volt az MKB-val, nem csak azért, mert a startup vonzotta maga köré a legtöbb kíváncsi szemet a program során, de azért is, mert az Fintechlab első "évadának" lezárultával az MKB bejelentette, a FintechBlocksszal közösen építi fel a bank nyílt IT architektúráját. A Family Finances, ahogy nevéből is sejthető, egy a közös családi pénzügyek kezelését, illetve a fiatalok pénzügyi edukációját segítő alkalmazást fejleszt, tavaly ősszel pedig a Fintechlab végével egyelőre korlátozott funkcionalitású demóappjukat is elindították.

otpstartupacc

Rust? Kubernetes? FinOps? Melyiket válasszam?

Egy jó karrierdöntéshez sok apróság szükséges. Egy alapos hazai technológiai körkép azoban még hiányzott. Végre van ilyen, és a 21. kraftie adásban kidumáltuk.

Rust? Kubernetes? FinOps? Melyiket válasszam? Egy jó karrierdöntéshez sok apróság szükséges. Egy alapos hazai technológiai körkép azoban még hiányzott. Végre van ilyen, és a 21. kraftie adásban kidumáltuk.

Ennek fényében mindkét cég neve meglepetés lehetett az OTP győzteseinek lajstromában - noha elviekben nincs akadálya, hogy a cégek a legnagyobb hazai pénzintézet inkubátorában is részt vegyenek. Erre vonatkozó kérdésünkre a bank elmondta, az MKB-s együttműködésekből adódó esetleges korlátozásokkal, illetve kapcsolódó szerződéseikkel maguknak a startupoknak kell tisztában lenni, ha tehát ők úgy látják, az akcelerátor ezeket nem sérti, az OTP kész támogatni az arra érdemesnek ítélt kezdeményezéseket. Mindebből az is kitűnik, hogy a hazai fintech piac, bár kifejezetten felkapott területről van szó, valójában (még) nem termelt ki annyi, valóban piacképes kezdeményezést, hogy a bankok kedvükre válogathatnának belőlük, ezért bukkan fel újra és újra ugyanaz a maroknyi startup a magyar fintech színtéren. Ez az újonnan indulóknak viszont remek hír, hiszen azt jelenti, van még hely a magyar piacon - és ahogy a gyors egymásutánban rajtoló inkubátorok mutatják, igény is a digitális pénzügyekkel foglalkozó kezdeményezésekre.

Amerikától Indiáig

Visszakanyarodva az OTP és a Nestholma kiválasztottjaihoz, a három hónapos mentorprogramba a fenti két magyar csapaton kívül öt külföldi startup is bejutott, köztük az ukrán-amerikai InCusttal, amely a kisvállalkozások számára kínál digitális hűségprogram-platformot, illetve az indiai Alo Agri Tech csapatával, kik az agrárvállalkozásokat, termelőket kötnék össze közvetlenül a vásárlókkal, egy blockchainre építő piactéren keresztül. A programba ugyancsak bekerült Prais startup Szlovákiából érkezett, és egy ingatlan-értékbecslő alkalmazást fejleszt, a Trackometrix pedig ismét Indiából jelentkezett a mentorprogramra, a gépi látással foglalkozó cég videokamerák képe alapján képes különböző folyamatok, események felismerésére emberi közbeavatkozás nélkül. Végül de nem utolsó sorban az észt KeyStroke DNA is bekerült az OTP felkaroltjai közé, a csapat gépelés alapján biometrikus azonosítást kínáló alkalmazáson dolgozik.

A hét cég előtt tehát három hónapon keresztül, februártól május végéig nyitva állnak az OTP Lab irodájának kapui, ahol a bank mentorai, illetve a Nestholma tanácsadói is segítik a munkájukat, a program végén pedig prezentálhatják a bank, illetve a további potenciális befektetők felé is üzleti koncepciójukat. A három hónapos támogatási időszak egyébként nincs kőbe vésve, ha a pénzintézet úgy látja, egy-egy kezdeményezéssel hosszabb távon is érdemes foglalkozni, lehetőség van a mentoring meghosszabbítására is.

a címlapról