Szerző: Hlács Ferenc

2017. május 29. 13:23

Vékony csúcsnotebookokat hozott a Computexre az ASUS

Öt új notebookról rántotta le a leplet az ASUS az idei Computexen, a frissen bejelentett gépekkel a gyártó a hibridek és csúcskategóriás eszközök terén, illetve a középkategóriában is tudott újat mutatni.

A bejelentések sorát a vállalat hibrid ZenBook Flip S-sel nyitotta, amely a cég szerint jelenleg a világ legvékonyabb hasonló, hátrahajtható notebookja - az eszköz 10,9 milliméterével valóban nem foglal sok helyet a táskában, az ráadásul sokkal nehezebb sem lesz tőle, a notebook ugyanis 1,1 kilogrammot nyom. De nem csak maga az eszköz vékony, hanem a 13 hüvelykes kijelzőt övező oldalsó peremek is (felül a cég hagyott helyet egy webkamerának), amelyeket a vállalat "NanoEdge" néven emleget. A kijelzőkeret vékonyítása a gyártók között egyre népszerűbb trend, amelynek egyik nagy zászlóvivője a Dell, XPS 13 készülékével, de a vonatra többek között már a Lenovo is felszállt, ahogy azt az új ThinkPad X1 Carbonnál lehetőségünk volt megtapasztalni.

A 360 fokban hátrahajtható kijelzőnél a felbontás terén sem fogta vissza magát a cég, a gépben 4K érintőpanel dolgozik, amely az aktív érintőtollas bevitelt is támogatja, a cég saját ASUS Pen stylusával, amely 1024 nyomásszint megkülönböztetésére képes. Természetesen mindehhez a Windows Ink funkcionalitás is párosul. A notebookon ujjlenyomat-olvasót is találunk, Windows Hello támogatással, ezt a szenzort  gyártó rendhagyó módon a notebook oldalán helyezte el.

A gép merész, sötétkék fémborítást kapott, az ASUS-tól megszokott körcsiszolt hátoldallal. Érdekes megfigyelni, hogy míg a közelmúltig a színes készülékek jobbára a belépő-középszintre voltak jellemzők, mára a cégek a csúcskategóriában is egyre inkább nyitnak az ezüst vagy fekete mellett más megoldások felé is - a sötétkék kifejezetten népszerű választás, az többek között a Huawei és a HTC csúcstelefonjain is feltűnik. Ami a vasat illeti, a notebookban Intel Core i7 lapka dolgozik (pontos modellszámot még nem tudni), 16 gigabájt LPDDR3 RAM, valamint egy 1 terabájtos PCIe SSD társaságában. A vállalat 11,5 óra üzemidőt ígér a géptől, noha ez vélhetően az "ideális" felhasználási körülményekre vonatkozik. A hibrid ára 1099 dollárnál kezdődik.

Ha Deluxe akkor arany

Az ASUS eseményén a másodikként a ZenBook 3 Deluxe mutatkozott be, amely a gyártó szerint a Flip S-hez hasonlóan kategóriájában a jelenleg kapható legvékonyabb notebook. A 14 hüvelykes ZenBook 3 Deluxe 12,9 milliméter vékony, ugyanakkor nem nehezebb mint a fenti hibrid, szintén 1,1 kilogrammos. A színezet itt is sötétkék, noha arról "Deluxe" lévén nem hiányozhatnak az aranyszínű elemek sem. A 14 hüvelykes kijelző itt Full HD felbontású, és ha peremei nem is olyan vékonyak mint a Flip S-nél, 7,46 milliméterükkel még belefértek a cég "NanoEdge" kategóriájába. A panel egyébként Gorilla Glass 5 borítást kapott a védelem kedvéért.

Az arany színezet a billentyűkre is utat talált, azok a vékony házban egyébként 12 milliméteres billentyűutat produkálnak. A cég úgy látszik idén rákapott az érdekes ujjlenyomat-szenzor pozíciókra, a Zenbook 3 Deluxe-on az érzékelő a touchpad jobb felső sarkában található - természetesen Windows Hello-támogatással. Az aluházban Harman Kardon hangrendszert és Kaby Lake szériás Intel Core i7 processzort találunk, akár 1 terabájtos PCIe SSD-vel és 16 gigabájt RAM-mal. Az eszköz oldalain továbbá 2 Thunderbolt 3 támogatással érkező USB-C aljzat is található, amelyen keresztül a gyártó XG Station 2 külső grafikuskártya-dokkolójával is felturbózhatjuk a notebook teljesítményét. Az eszköztől a gyártó 9 órás akkus üzemidőt ígér, a kezdőár pedig 1199 dollár lesz.

Üzleti izom

A vállalati felhasználók bombardírozását a cég az új ASUS ZenBook Próval folytatta: az ugyancsak kék színben hirdetett, 15,6 hüvelykes 4K érintőkijelzővel szerelt gép kifejezetten izmosra sikerült, abban a Kaby Lake generációs négymagos Intel Core i7 chipek mellé dedikált GPU is került egy Nvidia GTX 1050 Ti chip formájában, 4 gigabájt GDDR5 memóriával. A RAM itt is 16 gigabájtnál tetőzik és az ismerős 1 terabájtos PCIe SSD is elérhető. Az erős hardvernek ugyanakkor hely is kell, a notebook így 18,9 milliméteresre hízott, kategóriájában azonban ez is bőven elfogadhatónak mondható, még az 1,8 kilogrammos tömeggel együtt is.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Így ráadásul a gépen a két Thunderbolt 3-as USB-C aljzat mellett egy teljes értékű HDMI 1.4 port is elfért - ami komoly kihagyás, a GTX 1050 Ti-ről a 2.0-s szabványú csatlakozót is kivezethette volna a gyártó. A notebook, akárcsak a ZenBook 3 Deluxe, két külső 4K kijelzővel is megbirkózik. Az eszközön egy miroSD kártyaolvasót is találunk. A MacBook Próval és társaival szemben harcba induló készülékhez a gyártó egészen ütős, 12-14 órás akkus üzemidőt ígér, a gépet ráadásul gyorstöltési funkcióval is felszerelte, így a teljesen lemerült notebook 49 perc alatt tölthető fel 60 százalékig. Az új ZenBook Pro júliusban lesz elérhető, nettó 1299 dolláros kezdőáron.

VivoBook S és Pro

A barátságosabb árkategóriákat az ASUS első körben a VivoBook S-sel veszi ostrom alá. Szerencsére az alacsonyabb ár úgy tűnik nem megy az anyagminőség rovására, akárcsak a drágább modellek, a VivoBook S is alumíniumházban érkezik - utóbbi 17,9 milliméter vékony, maga a gép pedig másfél kilogrammot nyom. Noha az ár itt alacsonyabbról indul, igény szerint egészen figyelemreméltó hardvert pakolhatunk a notebookba: a Core i7 chip mellett GeForce 940MX dedikált grafika, 16 gigabájt RAM, illetve egy 512 gigabájtos SSD-ből és 2 terabájtos merevlemezből álló kombinált tárhely is elfér. A 15,6 hüvelykes kijelző itt legfeljebb Full HD felbontásban érhető el - cserébe viszont a készülék ajánlott fogyasztói ára nettó 499 dollárról indul.

A VivoBook Prónál már 4K panel is elérhető, a processzor pedig akár az Intel Core i7 H sorozatból is kikerülhet, vagyis két- és négymagos verzióban is kérhetjük a gépet. A dedikált grafika ennél a modellnél igény szerint Nvidie GeForce GTX 1050 is lehet, a RAM- és tárhely lehetőségek pedig ugyanazok, mint a VivoBook S esetében. A nagyobb teljesítményű hardvernek valamivel nagyobb hely is kell, a gép már 19,2 milliméteres és 2,2 kilogrammot nyom. A VivoBook Pro nettó 799 dolláros indulóáron jelenik majd meg a boltok polcain.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról