Szerző: Gálffy Csaba

2016. október 5. 11:38

Itt az új PostgreSQL

A skálázódás állt a 9.6-os PostgreSQL fejlesztésének középpontjában, de a fejlesztők rengeteg más ponton is hozzányúltak az adatbázis-motorhoz.

Elkészült a PostgreSQL 9.6 - jelentette be a szabad szoftvert fejlesztő nemzetközi csapat múlt héten. A legnagyobb online szolgáltatások alatt is dolgozó adatbázis-kezelő mind a scale-up, mind a scale-out forgatókönyvekhez jelentős fejlesztéseket kapott, így várhatóan versenyképesebb lesz a jövőben.

Párhuzamos lekérdezések és egyéb nyalánkságok

A párhuzamosítás viszi a prímet most a PostgreSQL fejlesztésében, az első eredmények pedig a 9.6-os kiadással érhetőek el, de a következő verziók további újdonságokat hoznak majd ezen a területen. Most a tisztán olvasást végző lekérdezések párhuzamosítása kapta a fókuszt, a hash join, nested loop és aggregáció már párhuzamosítva is lefuttatható - igaz, egyelőre csak a kapcsolók manuális átállításával, a funkciók ugyanis nem aktívak alapértelmezetten.

A fejlesztők a teljesítményoptimalizálással is sokat foglalkoztak, az adatbázis immár sokkal jobban skálázódik, különösen a többutas szervereknél lesz majd jól látható a különbség. Ez a megosztott pufferek okosabb zárolásának tudható be, a több processzor immár hatékonyabban tud együtt dolgozni. Szintén jobb lett a hash táblák particionálása a processzorok között, és több helyen használ atomos operációkat a szoftver (spinlock helyett), mint korábban.

A scale-out környezetben lesz fontos a szinkronizált replikáció fejlesztése, immár több készenlétben álló szervert is beállíthatunk, a fő kiszolgálónak pedig megadható, hogy a tranzakciókról mindeniktől nyugtázást várjon (eddig csak egy ilyent várt meg). A remote_apply mód pedig a terheléselosztást segíti, az egyforma adattal dolgozó szerverek között lehet elosztani az olvasási feladatokat.

Mindent vivő munkahelyek

Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Mindent vivő munkahelyek Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

A PostgreSQL-to-PostgreSQL adatföderációs megoldás, a postgres_fdw új funkciókkal gazdagodott, immár bizonyos feladatok végrehajtását (sort, join, tömeges írás) immár szét lehet osztani több szerver között. Ez a képesség várhatóan a jövőben más föderációs szoftverben is megjelenik majd, a motor már képes végrehajtani.

Az adatbázis immár natívan támogatja a szöveges keresés új formáit, például lehet egymás mellett álló szavakra keresni, vagy két szó közötti más szavakra is szűrhetünk. Egy másik fejlesztés az adatbázis-replikációt segíti.

Az adatbázis-kezelő letölthető a projekt weboldaláról, akár Docker-kép formájában is.

Kubernetes képzéseinket már közel 300 szakember végezte el. A nagy sikerre való tekintettel a tanfolyamot aktualizált tananyaggal június 18-án újra elindítjuk! A 8 alkalmas, élő képzés képzés órái utólag is visszanézhetők, és munkaidő végén kezdődnek.

a címlapról