Szerző: Asztalos Olivér

2016. augusztus 29. 13:19

3D NAND offenzívát indított az Intel

Belecsap a 3D NAND-ba az Intel, a cég összesen hat új SSD-t jelentett be az egységnyi kapacitást tekintve gazdaságosabban gyártható chipekkel. Az árverseny gyorsulhat, az átviteli sebesség viszont lassulhat az új NAND-októl.

Hat új SSD-t jelentett be az Intel, az új modellek pedig már egytől egyig 3D NAND-ra épülnek. A kínálatban konzumer, üzleti kliens, beágyazott, illetve vállalati meghajtók is vannak. Az Intel célja, hogy minél gyorsabban átálljon az olcsóbban gyártható NAND-okra, ezzel pedig behozza a Samsunggal szembeni lemaradását, és újból (ár)versenybe tudjon szállni.

Az új modellek közül három szoros rokonságot mutat egymással. Az SSD 600p, Pro 6000p, és E 6000p egyaránt 32 rétegű TLC 3D NAND-ra, illetve M.2 2280 méretszabványra épül. A vezérlőt a Silicon Motion szállítja, a chipről viszont egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy az legfeljebb négy 3.0-s szabványú PCI Express sávon kommunikálhat. Nem ez az első, hogy az Intel a tajvani központú tervezőcég kontrollerét alkalmazza, az SSD 540s-be például a Silicon Motion SM2258 típusjelzésű vezérlő került.

A három meghajtó tehát azonos alapokra épül, az SSD 600p és a Pro 6000p között pedig szinte alig van különbség, a specifikációk nagy része egyezik, az egyetlen eltérés a szolgáltatásokban rejlik, ugyanis utóbbi, az üzleti kliens szegmensbe szánt modell az Intel Active Management Technology keretein belül támogatja a távoli biztonságos törlést. A meghajtók tárkapacitása 128-tól 1024 gigabájtig terjedhet, a maximális olvasási tempó 1800 MB/s, az írás pedig 560 MB/s-nál tetőzik. 4 kB-os blokkokon mért véletlenszerű olvasásra legfeljebb 155 000, írásra pedig 128 000 IOPS-ot adott meg az Intel.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A beágyazott rendszerekbe szánt E 6000p már jobban kilóg a sorból, ez a modell csupán két kapacitással kerül piacra, 128 mellett 256 gigabájtos formában lesz elérhető a típus. Ennek megfelelően a maximális olvasási sebesség 1570, az írás pedig 540 MB/s lehet.

Feltűnő lehet, hogy a PCI Express csatoló ellenére a szekvenciális írási sebesség alig haladja meg a SATA csatolós meghajtók értékét, ennek okát a nagy kapacitású, 384 gigabites NAND lapkákban kell keresni, az SSD-k árának mérséklődését megalapozó, növekvő cellasűrűség érdekes problémát generál. Azzal, hogy azonos kapacitást kevesebb lapkával/chippel is el lehet érni, egyre nehézkesebb teljesen feltölteni a meghajtók vezérlőinek jellemzően 8 darab csatornáját, ami negatív hatással van a meghajtó sebességre.

Ugyancsak beágyazott rendszerekhez érkezik az E 5420s, de a feljebb említett modellhez képest alapvető különbség, hogy a nyomtatott áramkörön MLC 3D NAND-ok vannak, a vezérlő pedig SATA felületű, illetve extraként jelent van az áramkimaradás elleni védelem. A sorozat két taggal rajtol, a 250 gigabájtos variáns 2,5 hüvelykes meghajtó formájában kerül piacra, a kisebb, 150 gigabájtos modell pedig M.2 formátumban érkezik. Az átviteli sebesség mindkét esetben erősen mérsékelt, a nagyobbik verzió 320 MB/s olvasási és 300 MB/s írási, a kisebbik pedig csupán 165 MB/s olvasási és 145 MB/s írási tempóra képes. Az E 5420s garanciális időtartama 5 év, melybe legfeljebb napi 20 GB írási mennyiség fér bele.

Az adatközpontokba két új típussal jelentkezett az Intel. Az olvasásorientált felhasználáshoz javasolt SATA csatolós DC S3520 32 rétegű MLC 3D NAND chipekre épül, 2,5 hüvelykes formátum mellett pedig M.2 méretszabvánnyal is elérhető lesz a sorozat. Előbbinél 150 GB és 1,6 TB között változhat a kapacitás, míg utóbbinál 960 GB a plafon. Rossz hír, hogy az előd DC S3510-hez képest csökkent az átviteli sebesség, míg a korábbi modell maximális szekvenciális olvasási/írási értéke 500/460 MB/s volt, addig ez a 2,5 hüvelykes DC S3520 esetében ez legfeljebb 450/380 MB/s, az M.2-es verzióknál pedig 410/320 MB/s lehet. Öröm az ürömben, hogy legalább a DWPD (Diskful Writes Per Day) javult, az érték 0,3-ról 1-re nőtt, tehát az 5 éves garanciaidő alatt naponta egyszer teljesen újraírhatóak a meghajtók.

Végül, de nem utolsó sorban, a PCI Express felületű vállalati vonalat is frissítette az Intel. A DC P3520-ba ugyancsak 32 rétegű MLC 3D NAND-ok kerültek, a sorozat pedig az elődhöz hasonlóan U.2-es és HHHL bővítőkártya formájában kerül pacira, 450 GB, valamint 1,2 és 2 TB kapacitással. A nagyobb kapacitású NAND lapkák itt is megmutatják árnyoldalukat, DC P3500 2700 MB/s-os maximális olvasási sebessége 1700 MB/s-ra csökkent, az írási pedig 1800-ról 1350 MB/s-ra esett vissza. Ezzel párhuzamosan az IOPS értékek is csökkentek, 4 kB-os blokkokon mért véletlenszerű olvasásnál 430 000-ről 375 000-re, írásnál pedig 28 000-ről 26 000-re mérséklődött az érték. A csökkenő sebességet az árazással próbálja majd kompenzálni az Intel, de hogy ez pontosan mit fog jelenteni, azt a gyártó egyelőre nem árulta el.

A bejelentett összesen hat modell szállítását folyamatosan kezdi majd az Intel, az SSD 600p és Pro 6000p, illetve a DC P3520 már szeptember első felében elérhető lesz, a többi modell pedig a negyedik negyedév során kerül piacra.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról