Szerző: Hlács Ferenc

2016. augusztus 17. 13:50

Öt éven belül jönnek a kormánykerék nélküli Fordok

Önvezető fuvarkocsikat dobna piacra a Ford, már 2021-ben. A vállalat önvezető autókat fejlesztő csapatának megduplázásával és négy, a területen jelentős tapasztalatokkal rendelkező partnercéggel igyekszik tartani a szűk határidőt.

Az elmúlt hetekben számos autógyártótól hallhattunk merész ígéreteket az önvezető modellek kapcsán, a Ford azonban gyorsan fölé licitált a riválisoknak: a vállalat bejelentette, öt éven belül piacra dobja az első önvezető járművét. A gyártó nem valamilyen félig autonóm, későbbi frissítésekkel önvezetővé alakított autóban gondolkodik: a tervek szerint már 2021-ben sorozatgyártásba kerülő autóból a cég teljes mértékben eltávolítja az alapvető kezelőszerveket, abban nem lesz sem kormánykerék, sem pedig gáz- vagy fékpedál. A jármű így a vállalat szerint megfelel majd a SAE (Society of Automotive Engineers - Autóipari Mérnökök Szövetsége) által meghatározott 4. szint előírásainak, azaz egyáltalán nem lesz benne lehetőség manuális vezérlésre.

A Ford önvezető autókra vonatkozó terveinek egyik kulcseleme, hogy a járműveket nem magáncélra, hanem kifejezetten "mobilitási szolgáltatások céljára" forgalmazza majd, azaz az önjáró Fordok lényegében dedikált fuvarozóautók lesznek, legyen szó telekocsis vagy taxis felhasználásról. Az elképzelés a Teslától lehet ismerős, Elon Musk a cég vezérigazgatója néhány hete a következő évtizedre vonatkozó mestertervében beszélt a teljesen önálló autókról, igaz azokat a vállalt magánembereknek is árusítaná, akik maguk is kereshetnének pénzt azzal, hogy az üres időszakokban dolgozni küldik járműveiket.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Raj Nair, a Ford termékfejlesztésért felelős ügyvezető alelnöke szerint a cég már több mint tíz éve fejleszt és tesztel önvezető járműveket, idén pedig még jobban rákapcsol és jelentősen bővíti a kísérleti Ford Fusion Hybrid modellek számát, amelyekből így már harminc futja majd a tesztutakat Kalifornia, Arizona és Michigan közútjain. Az élesben is biztonságosan bevethető autonóm Ford-modell kifejlesztéséhez, illetve a 2021-re kijelölt határidő megtartásához a gyártó négy partnerrel lépett együttműködésre, sőt egyiküket a gépi látással és tanulással foglalkozó SAIPS-t rögtön fel is vásárolta. Utóbbi cég eredményei egyébként már a Ford eddigi fejlesztéseiben is komoly szerepet játszottak.

Az ugyancsak gépi látással foglalkozó Nirenberg Neuroscience LLC-vel az autógyártó exkluzív licencmegállapodást kötött, míg a kaliforniai Civil Mapsszel egy befektetés keretében fűzte szorosabbra kapcsolatát. A Civil Maps kifejezetten a háromdimenziós, nagy felbontású térképalkotási technológiákra specializálódott, melyek az önvezető autók tájékozódásában kiemelt szerepet játszanak. Végül a LIDAR-guru Velodyne sem maradhatott ki a sorból, amelynek szenzorai többek között a Google első kísérleti önvezető autóiban is ott voltak. A partnerséget a Ford itt is befektetéssel pecsételte meg.

A tempó felpörgetése érdekében az autógyártó Szilícium-völgyben lévő központját jelentősen bővíti, és az önvezető autókat fejlesztő csapat számát is duplázza. Az iparági verseny tehát egyre gyorsul, az önvezető autók fejlesztésében már a Teslától, az Auditól és a BMW-től is hallhattunk komoly ígéreteket. Ha a cégeknek sikerül tartani az ambiciózus tempót, a sofőr nélküli járművek néhány éven belül feltűnhetnek az utakon.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról