Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Build 2016: itt a várva-várt ingyenes Xamarin

Gálffy Csaba, 2016. április 01. 10:30
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Folytatta a bejelentés-tűzijátékot a Build második napján a Microsoft, a cég éves fejlesztői konferenciáján most az Azure illetve a Xamarin kapta a főszerepet. A cég felsővezetőivel is beszélgettünk.

Ingyen Xamarin (szinte) mindenkinek

Kezdjük rögtön a legnagyobb dobással: a nemrég felvásárolt Xamarin keresztplatformos fejlesztői eszközkészletet a Microsoft ingyenesen elérhetővé tette a Visual Studio mellé. Ez azt jelenti, hogy a VS ingyenes kiadását használók ezután ingyenesen használhatják a Xamarint is. A cég az OS X-es fejlesztőkről sem feledkezett meg, ők ingyenesen kapják a Xamarin Studio Community kiadását. Szintén nagyszerű hír, hogy a Xamarin SDK-t (runtime, könyvtárak és parancssoros eszközök) a Microsoft szabad szoftverként fogja újralicencelni, ezek a .NET Foundation irányítása alatt fejlődnek tovább a jövőben.

Miguel de Icaza, Xamarin-alapító, immár Microsoft-színekben

Nem csak a keretrendszer és az IDE kap új státuszt, a Microsoft arra is ígéretet tett, hogy a Xamarin színvonalas fejlesztői szolgáltatásai (a Test Cloud vagy az Insights) gyors ütemben integrálódni fognak a Microsoft saját megoldásaival, mint a HockeyApp vagy a mobil DevOps, igaz, ennek nyomán az Insights eltűnik majd a kínálatból.

A Xamarin felvásárlásával fontos ügyfelek és kapuk nyíltak meg a Microsoft előtt - mondta kérdésünkre Mitra Azizirad, a fejlesztői platformokért felelős marketingigazgató. Azizirad fontos szerepet játszott a Visual Studio termékstratégiájának átalakításában és a Xamarin ingyenessé tételében. Az igazgató szerint egy csapásra átalakult az ügyfelekkel való kommunikáció azt követően, hogy a Xamarin mögé a Microsoft teljes mellszélességgel beállt és a szervezet teljes súlyával elköteleződött a fejlesztői eszköztár sikere mellett.

A Xamarin-stratégia kibontakozását érdemes lesz a következő negyedévekben figyelemmel kísérni. Ez lehet ugyanis a cég végleges válasza arra, hogy a sok millió .NET fejlesztő mit tud kezdeni a tudásával egy olyan világban, ahol az ügyfelek egyre hangosabban követelik a mobilos alkalmazásokat. A Xamarin felvásárlása csattanós válasz a Microsoft hűséges fejlesztői bázisának jövőjére vonatkozó kérdésekre, és szinte mellékhatásként komoly jelenlétet biztosít a cég számára az iOS és Android platformokon. A lépés annyira egyszerű és magától értődő, hogy csupán annyit tudunk kérdezni: mi tartott ennyi ideig?

Azure Function

Meglepetés újdonság az új Azure Function szolgáltatás, amivel az Amazon Lambda mintájára a "serverless compute" területre lép be a Microsoft. A Function neve pont a lényeget takarja: a szolgáltatás lehetővé teszi, hogy a fejlesztő komplex függvényeket írjon és futtasson a felhőben, minden egyéb kiegészítő (virtuális gépek, hálózat, tároló, adatbázis) nélkül. A vonzerőt természetesen az automatizált skálázódás jelenti, a függvényre szinte tetszőleges terhelés ráengedhető - ha a vevő meg bírja fizetni, az Azure meg tudja hajtani. A rendszer több nyelvet támogat, használható JavaScript, C#, Python és PHP is, a nyílt forráskódú futtatókörnyezet pedig lehetővé teszi, hogy a megírt függvény egyaránt futtatható legyen a Function rendszerében vagy lokálisan is. Az üzleti modell teljesen használatalapú, vagyis a függvény által igényelt gépidő után kell fizetni, de a béta időszak alatt ingyenesen is kipróbálható.

Nagy gondolkodásbeli ugrás a PaaS

Az infrastruktúra-szolgáltatás lényegét és vonzerejét viszonylag könnyű elmagyarázni a leendő ügyfeleknek - mondta Julia White, a Microsoft Cloud Platform marketingigazgatója, a PaaS azonban sokkal nagyobb gondolkodásbeli ugrást jelent. White szerint ma már általános a virtualizáció, a saját gépek felhős gépekre cserélése nem hoz komoly törést egy nagyvállalati IT folyamataiban, az on-premise - IaaS váltás viszonylag könnyen levezényelhető.

Sokkal nagyobb küszöböt jelent azonban a platformszolgáltatásokra való átállás, amelynek előnyeit sem könnyen mérik fel a potenciális vásárlók. Míg az IaaS esetében a skálázódás, a rugalmasság, és a (sokszor) alacsonyabb költségek jól eladják a terméket, a PaaS esetében a húzó tényezőnek a fejlesztői produktivitásnak kellene lennie - ezt azonban a vásárlók nem mindig értelmezik versenyelőnyként.

Pedig a PaaS lényege pont az, hogy az előregyártott elemekből dolgozva gyorsabban és hatékonyabban építhetnek az ügyfelek saját szolgáltatásokat és alkalmazásokat, az üzemeltetést egészében kiszervezve a felhős szolgáltatónak. Azt persze White is elismeri, hogy a beszállítói függőség (vendor lock-in) komoly tényező ilyenkor a partnerek fejében, ez azonban elkerülhetetlen - alkalmazás nincs platform nélkül, mindegy, milyen fejlesztés készül, valamilyen platformhoz végül hozzá kell kötni a szoftvert.

Vannak persze olyan tényezők, amelyek igen erőteljesen hajtják a PaaS felé a cégeket. Az egyik ilyen az IoT, amelynek kiaknázása komoly versenyelőnyt jelenthet a cégek számára, azonban saját hatáskörben fejleszteni, összerakni, skálázni, tesztelni (majd ezt iteratívan újra és újra elvégezni) meghaladja a legtöbb vállalat erőforrásait. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az IoT pont az olyan cégek számára érdekes, amelyek fő tevékenysége nem az informatika, akkor érthető, hogy a BMW-hez hasonló ipari óriások miért inkább a PaaS mellett döntenek.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.