Szerző: Hlács Ferenc

2015. november 6. 16:03

Zuhanórepülésben az Android One

Lassan teljesen elengedi az Android One kezét a Google: a keresőóriás lazít idén már a gyártópartnerekre bízta az olcsó készülékek szoftveres frissítését, most pedig a hardveres kritériumokból is enged.

Lazít az Android One programban részt vevő készülékgyártók felé támasztott követelményein a Google, a vállalatok így jelentősen nagyobb szabadságot kapnak a közvetlenül a keresőóriás felügyelete alá tartozó eszközök hardveres komponenseinek összeválogatásában. A lépés a cégeknek egyértelműen kedvez, a felhasználók ugyanakkor valószínűleg a program bejelentésekor ígért minőség gyengülését tapasztalják majd.

Szép reményű projekt, elrontott starttal

Mikor a Google tavalyi fejlesztői konferenciáján bejelentette elsősorban feltörekvő területekre szánt platformját, az kifejezetten ígéretesnek látszott: a vállalat által felvázolt, rendkívül olcsó, a frissítéseket ugyanakkor a Nexus készülékekhez hasonlóan gyorsan és közvetlenül a Google-től kapó okostelefonokat sokan biztos sikerként könyvelték el - még a fejlett piacokon is sokaknak fájt a foguk egy-egy modellre.

A projekt ugyanakkor már a rajtnál megingott, több okból. A gyártóknak a keresőóriás szoros megkötései eleve nem imponáltak, az olcsó telefonokon szerezhető lehető legnagyobb profit érdekében inkább használnának gyengébb minőségű, alacsonyabb árú komponenseket, a Google irányelvei azonban alsó határt szabtak ezen a téren - aminek a felhasználók örülhettek.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A cég ráadásul elkövette azt a hibát, hogy ragaszkodott az webes termékrajthoz, amelyet a hagyományos áruházak nem vettek jó néven, néhány még bojkottal is fenyegette a vállalatot. A lépés nem csak a kereskedőpartnerek felbőszítése miatt volt rossz, de a potenciális vásárlók körét is jelentősen visszanyeste, miután az debütáláshoz megcélzott, indiai piacon még mindig a fizikai boltokban vásárolnak szívesebben az emberek. Az elmúlt nagyjából másfél év alatt a készülékek második generációjának első példánya is napvilágot látott, amely ráadásul egyes európai országokban is elérhető, a platform népszerűsége azonban továbbra is alacsonyabb a vártnál.

Egyértelmű minőségromlás várható

A Google most a gyártók felé támasztott feltételek lazításával igyekszik új lendületet adni a programnak - a cég ráadásul nem csak hardveroldalon lazít a gyeplőn. Idén az Andorid One tulajdonosok százdolláros telefonjaikra elsőként, még a Nexusokat is megelőzve kapták meg az Android 6.0-s verzióját, a platform következő generációs eszközei azonban valószínűleg nem lesznek ilyen szerencsések. Noha a rajtkor a program lényegi eleme volt, hogy a készülékek a Nexusokhoz hasonlóan a keresőóriás közvetlen felügyelete alá tartoznak, a cég idén lazított a gyeplőn, a telefonok a frissítéseket már tőle, hanem hardverpartnereitől kapják. Ennek megfelelően a havi biztonsági frissítések sem jutnak majd el az eszközökre, a gyártóktól függ majd, 18 hónapos támogatott élettartamuk alatt mikor kapnak javításokat.

Az Ars Technica a Wall Street Journalra hivatkozva az egyik érintett gyártó magát megnevezni nem kívánó képviselőjét is idézi, aki szerint a lazított kritériumok mentén készült telefonok nem sokban különböznek majd a mezei Androidos okostelefonoktól. Abban valószínűleg sokan egyetértenek, hogy a közvetlen Google-támogatás megszűnésével az Andorid One épp lényegét veszítette el - a hardveres megkötések enyhítésével pedig a cég teljesen irrelevánssá teheti a platformot, beolvasztva azt a fejlődő térségekben kapható, olcsó, silány minőségű androidos készülékek tömegébe.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról