Szerző: Voith Hunor

2015. október 29. 14:19

OOW 2015: Database 12.2 újdonságok

Az Oracle zászlóshajójának frissítése sem maradhatott el, az adatbázisplatform számos fejlesztést kapott az új, egyelőre bétaként elérhető kiadásban.

Természetesen nem múlhat el úgy az Oracle World, hogy a cég ne beszéljen a Database új verziójáról, a 12c Release 2-ről, azaz röviden a 12.2-ről. A kiadás előzetese a béta program keretén belül már elérhető, az érdeklődők nekiállhatnak az újdonságok kipróbálásának.

A 12c Release 1-ben bemutatkozott pluggable database (melynek keretében a konténeradatbázisok erőforrásain az azokba "behúzott" adatbázisok megosztoznak, de az egyes alkalmazások felé önálló Oracle DB példányokként látszanak) esetében fontos fejlesztés, hogy a konténerenként futtatható PDB-k száma 252-ról 4096-ra emelkedett. Ez azt jelenti, hogy igény szerint akár még egy igazán nagy vállalat is behúzhatja (szinte) minden adatbázisát egyetlen konténerbe, ha azok kiszolgálását az alatta lévő hardver bírja szuflával.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Szintén a PDB-hez kapcsolódik, hogy erőforrás-priorizálás lehetőségei körébe a CPU és az I/O erőforrások mellé a memória is bekerült, továbbá a mostani verziótól a példányizolációt manuálisan is lehet szabályozni. A 12.2-ben ráadásul már nem csak infrastrukturális erőforrásokon, hanem egyes alkalmazásobjektumokon (metadata, kód, adat) is tudnak osztozni az egy konténerbe tartozó adatbázisok. A közös objektumokat használó adatbázisok frissítése is egyszerűbbé válik, elég valamit egyszer frissíteni és onnantól az összes azt használó adatbázis naprakész. A Database új kiadása értelemszerűen teljes mértékben kihasználja az új SPARC M7-ben bevezetett hardveres gyorsítókat.

A 12.2-es kiadásban helyet kapott a sharding (darabolás) lehetősége, melynek segítségével adatbázisokat több szerver között lehet elosztani a műveletek jobb párhuzamosítása, és így a teljesítmény vagy a megbízhatóság növelése végett. Az azonosítók hossza 30 bájtról 128 bájtra nőtt, az eredetileg 10g kiadásban bevezetett Automatic Workload Repository (AWR) teljesítménymérő funkció pedig a 12.2-ben Active Data Guard példányokon is használható.

A hot cloning a PDB-k futásidejű, leállítás nélküli klónozására vagy migrációjára ad lehetősége akár szerverek, adatközpontok vagy privát és az Oracle publikus felhője között (ezt egyébként Larry Ellison egyik keynote-ja során élőben demózta is – sikerrel). Az új kiadásban az Active Data Guard példányokon is lehet már futtatni memóriaalapú valósidejű analitikai lekérdezéseket, így szükség esetén tehermentesíteni lehet a fő adatbázist, és a készenléti adatbázisokat akár az éles adatbázistól eltérő adatokkal is fel lehet tölteni. A 12.2-ben az úgynevezett memória-hőtérkép (heat map) alapján az Oracle Database automatikusan vagy konfigurált szabályoknak megfelelően telíti és üríti a memóriát.

Ide kapcsolódik, hogy az Oracle az Enterprise Managert is frissítette, ami a jövőben egységes felületként szolgál majd a privát, publikus és hibrid felhők központi menedzselésére.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról