Szerző: Voith Hunor

2015. szeptember 17. 18:00

Dinamikusan fejlődik a magyar IT-biztonsági piac

Az IDC hazai szoftverpiaci kutatója szerint viszont a fejlődési dinamika nagy, a következő években jelentősen nő majd minden IT-biztonsági terület forgalma.

Magyarországon is kezd áttolódni a hangsúly a külső veszélyforrásokról és a határvédelemről a belső (szervezeten belüli, sok esetben perzisztens jellegű) fenyegetésekre – mondta el az IDC Magyarország szoftverpiaci elemzője a piackutató cég legfrissebb, a magyar IT-biztonsági piac helyzetét ismertető felmérésről tartott sajtótájékoztatón. Bakk József szerint ugyan IT-biztonsági piac természetesen létezett egy-másfél évtizede is, de az informatikai rendszerek védelme igazán csak az utóbbi néhány évben kezdett el "mindenkit" érdekelni.

Bakk elmondta, hogy a mintegy kétszáz hazai cég megkérdezésével készült felmérés rávilágított: Azzal, hogy az IT-biztonság terén feltett kérdések változtak, azaz egyre inkább a belső védelem, nem pedig a betörésbiztosság kerül fókuszba, megnőtt az egyes rendszerek működésének, valamint a felhasználói tevékenység feltérképezésének, monitorozásának, riportálásának, illetve elemzésének iránti igény. Az IDC szerint a problémák tudatosulása ellenére a hazai nagyvállalatok 80 százaléka még nem rendelkezik fejlett megoldással ezeken a területeken. A piackutató szerint a hazai piac világviszonylatban közepesen érett, de a növekedési dinamikája magas.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Az elemző a 2015 és 2019 közötti időszakra a legdinamikusabban növekvő szegmenseknek számító SVM (a biztonság- és sérülékenységkezelő szoftverek) területén évi 9 százalékos, míg az IAM (személyazonosság- és hozzáférés-kezelési szoftverek) esetében évi 7 százalékos évi növekedést jósol. A mintegy 35 millió dollár éves forgalmú magyar IT-biztonsági szoftverpiac egyébként az IDC számításai szerint évente 6 százalék körüli növekedést tud majd felmutatni az említett időszakban – a teljes, hardver- és szoftverértékesítéseket is magába foglaló IT-biztonsági piac éves forgalma a piackutató mérése szerint 90 millió dollár.

Forrás: IDC Magyarország

Az elemző érdekességképpen megjegyezte, gyakori tapasztalat, hogy egy-egy multinacionális vállalat magyar képviselete csak az anyavállalati IT szabályozások által jelentett nyomás hatására kezd itteni a helyi biztonsági rendszer fejlesztésébe, a proaktív hozzáállás egyelőre kevésbé jellemző.

Az viszont az IDC által készített grafikonon tisztán látszik, hogy bár a szemléletváltás elindult itthon, a lista tetején még mindig a "tradícionális" félelmek (vírusok, külső hackelés, spam) szerepelnek, bár a felső harmadba azért becsúszott az alkalmazottak általi adatszivárgás és az akár vállalati, akár saját mobileszközök (BYOD) által jelentett kockázat is.

Forrás: IDC Magyarország

Az IAM területen itthon legnagyobb részesedéssel rendelkező NetIQ képviseletében Hargitai Zsolt, a cég magyarországi üzletfejlesztési vezetője elmondta, hogy tapasztalataik szerint is egyre inkább a jogosultságkezelésre és a rendszeres felhasználói kontrollra (különös tekintettel a kiemelt jogosultságokkal rendelkező fiókokéra) tevődik át a hangsúly - korábban az ügyfelek inkább a határvédelemre fókuszáltak.

Nő az igény a IDM (identity management) és a SIEM (security information and event management) rendszerek integrációjára – ezeket a funkciókat a vállalatok korábban inkább az utólagos ellenőrzések miatt alkalmazták, ez alakul át "intelligenciával megtámogatott, valós idejű, automatizált jelzési rendszerekké. Ilyen például az általunk is nemrég bemutatott, magyar fejlesztésű Blindspotter.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról