Szerző: Gálffy Csaba

2015. augusztus 7. 19:40

Kipróbálható a Project Islandwood

Megnyitja a Project Islandwood forráskódját a Microsoft - jelentette be a vállalat. A hivatalos nevén Windows Bridge for iOS jelentős része szabad szoftver lesz, a maradék pedig ingyenesen használható bináris (legalábbis egyelőre). Így áll jelenleg a nagy UWP-stratégia.

Általános meglepetést okozott a Microsoft bejelentése az idei Build konferencián, hogy olyan eszköztárat fejleszt, amellyel iOS-re és Androidra készült alkalmazások lesznek futtathatóak a cég Windows 10 platformján. A lépés célja csökkenteni azt a hátrányt, amit a mobilos Windows a minőségi alkalmazások terén szenved, ezzel vonzóbbá tenni a rendszert a felhasználók számára.

A cég az Android illetve az iOS esetében gyökeresen eltérő megoldást választott a keresztplatformos kompatibilitás megvalósításához. Míg az androidos appok futtatásáért az eszközön található futtatókörnyezet felel majd, az iOS-es alkalmazásoknál egészen más megközelítés működik. Az ilyen appok Objective-C forráskódjából a Visual Studio farag natív UWP (Universal Windows Platform) alkalmazást, amely már minden Windows 10-es platformon futtatható lesz.

Roppant érdekes, hogy az iOS bridge nem csak okostelefonokon, hanem tableteken és PC-ken is működik. További bónusz, hogy az így készített alkalmazásokkal nem csak a Windows 10, hanem a Windows 8.1 is megcélozható, a támogatott utasítás-architektúrák között pedig az ARM mellett a 32 bites és 64 bites x86 is megtalálható. Egyelőre ez utóbbi kettő érhető el, a messze legfontosabb ARM-os kompatibilitás még nem készült el. A most közzétett kód még nem végleges, jelenleg is aktív fejlesztés alatt áll. A stabil kiadás várhatóan ősszel lesz elérhető, sejtésünk szerint a Windows 10 Mobile rajtjára az Islandwood is készen áll majd.

A Microsoft most bejelentette, hogy a Windows Bridge for iOS szabad szoftver lesz, nyílt forráskóddal. A Project Islandwood kódja MIT licenc alatt érhető el, azt pedig a vállalat már fel is töltötte GitHubra, WinObjC néven. A forráskód megnyitásától a Microsoft azt várja, hogy a fejlesztői közösség ráveti majd magát az Islandwoodra és besegít majd a fejlesztésben - hibajavításokkal, teszteléssel, kommentekkel, visszajelzéssel. Nem utolsó sorban a fejlesztőknek is roppant fontos lesz, hogy a "híd" nem egy fekete doboz, ha szokatlan viselkedést tapasztalnak, akkor azonnal meg tudják nézni a kódban, hogy azt mi okozhatja, ez pedig jobb, magasabb kompatibilitást mutató alkalmazásokhoz vezet, ami a fejlesztők, a Microsoft és a felhasználók alapvető, közös érdeke.

Sajnos a szabad szoftveres gondolkodás nem minden elemét hatja át a kezdeményezésnek, a négy komponens legfontosabb eleme, az Objective-C compiler (fordító), amely a tulajdonképpeni alkalmazást előállítja, zárt forráskódú marad, a bináris azonban a többi modullal letölthető GitHubról ingyenesen.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A túlhevült várakozásokat a Microsoft igyekszik kicsit hűteni is. A bejegyzés arra is kitér, hogy az Islandwood nem farag hirtelen iPhone-t a Lumiákból, a fejlesztőknek továbbra is portolniuk kell az alkalmazásokat, ehhez azonban felhasználhatják a meglévő kódbázist és nem kell új nyelvet tanulniuk az Objective-C mellett. A vállalat igyekszik egyébként a lehető legtöbb iOS API-t úgy implementálni, hogy ezek jelentős módosítás nélkül futhassanak UWP-n. Illúziói azonban senkinek ne legyenek, az alkalmazásokhoz mélyen hozzá kell majd nyúlni, és adott pontokon jelentősen át kell írni ahhoz, hogy UWP-n is jól működjenek.

Hidak, hidak mindenhol

A Microsoft másik két hídja is gyors ütemben fejlődik. Az egyik az androidos appok futtatását előkészítő Project Astoria, a másik a webes alkalmazások önálló mobilalkalmazássá csomagolásában segítő Project Westminster. Az Astoria jelenleg műszaki előzetes mérföldkőnél tart, egyelőre csak meghívásos alapon kapnak betekintést a kiválasztott partnerek. A tesztelők körét azonban folyamatosan bővíti a Microsoft, a jelenleg várólistások várhatóan augusztus közepére mind kapnak hozzáférést.

Az Astoria szintén hozott szabad szoftveres eredményeket, a Microsoft a Google-féle ANGLE projekthez adott hozzá saját fejlesztéseket. A piaci dinamikát ragyogóan illusztrálja ez a gesztus: az ANGLE ugyanis arra szolgál, hogy WebGL és OpenGL tartalmakat fordítson DirectX 9 és 11 API-ra. Erre a Google-nak a windowsos Chrome kapcsán van szüksége, a Microsoftnak viszont a Windowson futó androidos alkalmazások miatt kell ez a réteg. A cég közlése szerint a Microsoft a teljesítményt és kompatibilitást javító fejlesztésekkel járult hozzá a projekthez, ezeket a Google el is fogadta.

Jóval előrébb jár a Westminster, amely már élesben használható, a Windows 10 és a Visual Studio 2015 is támogatja már hivatalosan. A Westminster lehetővé teszi, hogy a böngészős webappból letölthető alkalmazást faragjunk. Miért tenné ezt bárki? Mert így hozzáférést kap az UWP API-szett jelentős részéhez, ezt pedig böngészőben futó alkalmazásként nem tehetné meg. Az app futtatásáért természetesen az Edge alatt dolgozó EdgeHTML motor felel, fejlesztéséhez pedig nincs szükség az eszközök (és a tudás) lecserélésére.

Centennial, a Win32 újjászületése

Az utolsó híd, és meglátásunk szerint felhasználói szemmel messze legizgalmasabb a Windows Bridge for Classic Windows, kódnevén Project Centennial. Ez teszi majd lehetővé, hogy a Win32-es alkalmazásokat olyan csomaggá alakítsák a fejlesztők, amely kompatibilis a Windows Store-ral. Ahelyett azonban, hogy Steam-mintára automatizált telepítőket használna, a Centennial egy szupermodern megoldás lesz, a letöltött alkalmazások pedig sandboxban, konténeres környezetben futnak majd, némi virtualizációval nyakonöntve. A Centennial az App-V-vel ellentétben igényel némi módosítást az alkalmazásnál is, egyébként azonban szinte teljesen transzparens lesz. A Centennial a tervek szerint 2016-ban éri el a nyilvános tesztelés fázisát, a hivatalos rajtra tippünk sincs.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról