Szerző: Gálffy Csaba

2015. március 4. 14:30

Májusban indul az Nvidia Grid

A héten zajló Game Developers Conference-en végre leleplezte készülő játékstreaming-szolgáltatását az Nvidia. A Grid májusban indul, két előfizetési fokozattal és ingyen játszható címekkel. A kliensoldalon a Shield mikrokonzol végzi majd a dolgát, Android TV-alapokon.

Shield - mikrokonzol a nappaliba

Az Nvidia immár sokadszor próbálkozik saját gyártású, Tegra processzorra épülő hardverrel. A Kai tabletek után a Shield márkanév alatt készült kézikonzol illetve tablet is. Eddig az összes próbálkozás komolyabb visszhang nélkül maradt a piacon, így most stratégiát vált a cég, a hordozható eszközök piaca helyett inkább a nappalit hódítaná meg. A márkanév maradt a Shield, a processzor a legújabb, X1-es Tegra, a stratégia pedig most is ugyanaz: felhelyezni a céget a fogyasztói elektronika nagy gyártói közé.

A konzol nem saját fejlesztésű operációs rendszert futtat, az Nvidia a korábbi Shield termékeknél már használt Androidot veti be ezen az eszközön is, egészen pontosan annak tévés felülethez optimalizált, Android TV kiadását. A szoftverek dolgában azonban a gyártó nem hagyatkozik kizárólagosan a Google-féle ökoszisztémára, hanem aktívan fejleszti saját Shield alklamazásboltját is, amelyből exkluzív játékok tölthetőek le majd a konzolra. A bemutatón a Borderlands: TPS, a Talos Principle és a Doom 3 portját jelentette be az Nvidia, de elkészül a Cryengine 3 is a konzolra, így további, még fejlesztés alatti játékok is megjelenhetnek az eszközre. A Shield piaci startjára a Nvidia legalább 50 címet ígér, ezek jelentős része PC-s vagy Xbox 360-as játék portja lesz.

Ahogy említettük, a konzol az Nvidia legújabb processzora, a saját fejlesztésű Denver-magokat használó Tegra X1 köré épül, ennek megfelelően masszív, az előző konzolos generációval összemérhető grafikus teljesítményre képes. A hardveres alap teszi lehetővé például, hogy a konzolon 4K tartalmak is fogyaszthatóak lesznek, ez azonban filmekre és videókra vonatkozik, a játékok esetében ennél jóval alacsonyabb felbontással is be kell érnie a nézőnek. Az Android TV-s felülethez a konzol egy egyedi fejlesztésű, tölthető távirányítót kapott, amely beépített mikrofonnal is rendelkezik a pontosabb hangvezérléshez (ez a megoldás a Samsung okostévéknél már egy ideje működik).

A Shield konzol induló ára (nettó) 200 dollár lesz, ami lényegesen alacsonyabb, mint a kortársak, az Xbox One és a PlayStation 4 jelenlegi nettó fogyasztói ára 350 illetve 400 dollár.

Indul a játékstreaming szolgáltatás

A Shield mikrokonzol legnagyobb megkülönböztető jegye azonban nem a helyben renderelt játékok sokasága lesz. A hardver egyúttal kliensként szolgál az Nvidia májusban induló új játékstreaming-szolgáltatásához, a Gridhez is. A szolgáltatás néhány héten belül vesz kereskedelmi rajtot, a felhasználók előfizetéses konstrukcióban játszhatnak majd a Griden támogatott játékokkal. Helyi telepítésre nincs szükség, a játék elindításától pedig kevesebb, mint egy perc kell a felhős rendszer felpörgéséig és indulhat a szórakozás.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A Grid működéséhez az alapokat az Amazon felhős szolgáltatása, az AWS adja, ezen fut az Nvidia által fejlesztett szoftverréteg, amely a GPU-k virtualizálásáért, a hálózati forgalom optimalizálásáért és a játékok futtatásáért felel. A hálózat egyébként nagyon fontos eleme a megoldásnak, a jó felhasználói élmény érdekében ugyanis kritikus a késleltetés leszorítása - nem csoda, hogy a fejlesztés során erre az Nvidia nagy hangsúlyt fordított, mind a szolgáltatás, mind a kliensként üzemelő Shield felépítését ennek megfelelően tervezte a csapat. A cég 150 ezredmásodpercet emleget, azonban nem tiszta, hogy ez az minimum (amelyre rárakodóik a hálózati késleltetés), az átlag, vagy a vállalt maximumot jelenti-e.

A Grid üzleti modellje előfizetéses. A bejelentés szerint két fokozat lesz, az alapszintű szolgáltatáshoz képest a prémium előfizetés több ingyen játszható játékot kínál. Lényeges eltérés, hogy az alap előfizetéshez csak 720p@30 Hz videostream jár, az 1080p@60 Hz csak a prémium ügyfeleknek lesz elérhető. A vállalat az előbbihez legalább 5 megabites, utóbbihoz pedig 15 megabites sávszélességű kapcsolatot támaszt alapkövetelményként, ajánlottként pedig 15 és 50 Mbps-es kapcsolatokat jelöltek meg. Az újabb címekhez nem lesz elég az előfizetés, azokat némi pénzért lehet majd megvásárolni a rendszerben - várhatóan lényegesen olcsóbban, mint a bolti ár. Indulásra az Nvidia legalább 50 játékból álló könyvtárat ígér, amely hetente bővülhet újabb címekkel.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról