:

Szerző: Koi Tamás

2015. március 2. 14:51

Végképp betelt a pohár a monori telefonkörzetben

Február második felében vizsgálat indult a UPC Magyarország piaci gyakorlatával kapcsolatban a Gazdasági Versenyhivatalnál - a GVH azt feltételezi, hogy a szolgáltató visszaélt gazdasági erőfölényével akkor, amikor a 29-es primer körzetben az egyéb körzetekhez képest rosszabb minőségű és drágább szolgáltatást nyújtott.

Betelt a pohár a Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH), a szervezet a sokszoros ügyfélpanaszokat követően vizsgálatot kezdeményezett a 29-es primer körzetben (Monor és környéke) a UPC Magyarországgal szemben, amiért a cég feltételezhetően visszaélt gazdasági erőfölényével több érintett Pest megyei településen. A Liberty Global tulajdonában álló távközlési vállalattal kapcsolatban a legtöbb panasz azért érkezett, mert a UPC más körzetekben technológiai szempontból sokkal fejlettebb internetszolgáltatást nyújt ügyfeleinek, ráadásul olcsóbban.

A megye dékeleti részének több tucatnyi települését lefedő UPC 2008 óta a 29-es primer körzet elsődleges szolgáltatója, ám a Monor Telefon Társaság Kft. tulajdonosaként már tíz évvel korábban átvette a településeken működő, réz érpár alapú infrastruktúra üzemeltetését. A szolgáltató az elmúlt másfél évtizedben a legtöbb települést érintően halogatta a hálózat technológiai fejlesztését, így több tucatnyi településen a mai napig csupán xDSL-alapú internet érhető el az otthoni és üzleti előfizetők számára.

Ettől azonban még önmagában nem feltétlenül indított volna vizsgálatot a GVH, csakhogy a felhasználói visszajelzések alapján arányaiban esetenként jóval drágábban is adja a UPC a fejletlenebb technológiát az érintett településeken - melyek egy részén ráadásul kizárólagosan szolgáltat. Beszédes mindenesetre, hogy a UPC a 29-es körzetben havi 3500 forintért 2,5 Mbps és 0,5 Mbps le- és feltöltési sávszélességet kínál xDSL-alapokon, míg a kábelnetes területeken ugyanennyi pénzért több mint tízszer gyorsabb kapcsolatot biztosít előfizetőinek a FiberPower 30-as díjcsomagban.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A Gazdasági Versenyhivatal nem először vizsgálódik a körzetben a UPC-nél. A szervezet 2012-ben még nem indított hivatalos vizsgálatot az ügyben, ám a már akkor is feltűnően nagy számú ügyfélpanaszra reagálva - a hivatal általános gyakorlatától eltérően - fogyasztói tájékoztatást adott ki a témában.A GVH akkori érvei szerint ebben a tekintetben valószínűsíthetően nem követett el jogsértést a UPC, mivel a cég azt a tényt, hogy az adott területen milyen árakat alkalmaz, illetve pontosan milyen műszaki hátterű szolgáltatásokat tesz elérhetővé, egyértelműen kommunikálta honlapján, szórólapjain, valamint hirdetményeiben.

A GVH akkor úgy vélte, hogy üzletpolitikai megfontolás alapján vélhetően nem élt vissza gazdasági erőfölényével a cég, a 29-es körzetben ugyanis nem kábeles, hanem ADSL-technológiával szolgáltat internetet a UPC, a kettő pedig nem minősíthető azonos szolgáltatásnak, árazásuk és műszaki paramétereik nem hasonlíthatók össze.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.