:

Szerző: Voith Hunor

2015. március 2. 12:08

Két új középkategóriás Lumia a Microsofttól

Csak két új telefont mutattott be a Microsoft a hétfőn reggel, Barcelonában tartott sajtótájékoztatóján. A Lumia 640 és nagyobb kijelzővel szerelt, de tudásában - a kamerát leszámítva - megegyező 640 XL is a középkategóriában indul versenybe. A vállalat tehát abban a szegmensben próbálja tolni a Windows Phone szekerét, ahol az elmúlt hónapkban legalább némi sikert tudott elérni a platformmal.

Másfél hónappal a belépő szintű Lumia 435 és 532 piacra dobása után, az előzetes várakozásoknak megfelelően mindössze két új telefont mutatott be a Microsoft ma reggel tartott MWC-s sajtótájékoztatóján. A Lumia 640 és 640 XL egyaránt a középkategóriás modellek, előbbi a 630-at és a 635-öt, utóbbi az 1320-at fogja leváltani – sajnos új, a Windows 10-zel érkező csúcsmodellekről egy szó sem esett, a Microsoft láthatóan abban az árkategóriában erősít tovább, ahol a Windows Phone eredményeket tud felmutatni.

Mindkét telefon azonos hardveres alapokra építkezik, a Qualcomm Snapdragon 400, négy, 1,2 gigahertzen hajtott Cortex-A7 magot tartalmazó processzor mellé 1 gigabájt memória és 8 gigabájtos háttértár tartozik, utóbbi egy legfeljebb 128 gigabájtos microSD kártyával tovább bővíthető. A kisebb, 640-es modell 5 hüvelykes, 1280x720 képpont felbontású (294 PPI-os) IPS panelt kapott, az XL kijelzője viszont 5,7 hüvelykes – igaz, szintén 720p felbontással, 259 PPI-os képpontsűrűséggel. Mindkét kijelzőt Gorilla Glass 3 borítás védi a sérülésektől. A Lumia 640 141,3x72,2x8,85 milliméter és 145 grammot nyom, nagyobb testvére 157,9x81,5x9 milliméteres házban kapott helyet és 171 grammos. Az XL-be nagyobb kapacitású, 3000 mAh-s akkumulátor is fért, szemben a 640-es 2500 mAh-s telepével.

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

A kijelzők és az eszközök méretén, tömegén felül ( az egyetlen lényeges különbség a két telefon között az általuk használt kameramodulokban van, melyek nagy előrelépésnek számítanak a szerény ebb képességű elődökhöz képest. A Lumia 640 hátlapi kamerája 8 megapixeles érzékelőt kapott 28 mm-es, f/2.2-es lencsével és LED-es vakuval, az előlapi modul pedig széles látószögű, 1 megapixeles felbontással. A 640 XL-be már 13 megapixeles hátlapi és 5 megapixeles előlapi érzékelőt pakoltak – mindkét telefon képes 1080p-s videók rögzítésére 30 képkocka/másodperc sebesség mellett.

Logikusabb elnevezés, Office 365 előfizetés

A Microsoft az új telefonokkal szerencsére szakított a vásárlók összezavarására is alkalmas korábbi modellszámozással. Sokkal logikusabb egy lényegében azonos műszaki alapokra építkező és ugyanabban a kategóriában versenyző, csak nagyobb kijelzővel szerelt eszközt egyszerűen egy XL utótaggal jelölni, mint egy sokkal magasabb számmal – az 1320 ebből a szempontból nem volt túl jó választás, és a ténylegesnél jobb technikai színvonalat sugallt.

Szintén jó húzás, hogy a 640 és 640 XL vásárlói egy évig ingyen használhatják az Office 365 Personal változatát, amit a telefon mellett egy windowsos vagy OS X-es számítógépre és egy tabletre is telepíthetnek. A térítésmentes előfizetéshez 1 terabájt OneDrive online tárhely is jár. Az amerikai AT&T az itthoni telekomos megoldáshoz hasonlóan egy kis- és középvállalatoknak szóló üzleti Office 365 csomagot is kínál majd az új Lumiákkal együtt.

Mindkét eszközön Denim verziós Windows 8.1 fut, és természetesen frissíthetőek lesznek majd Windows 10-re is, sőt, a kísérletező kedvűek a Windows Insider programon keresztül az új operációs rendszer előzetesét is kipróbálhatják, az aktuális Technical Preview ugyanis a 640-et és a 640 XL-t is támogatja.

A Lumia 640 áprilistól lesz kapható fényes fehérben, ciánkékben és narancssárgában és matt feketében, a Lumia 640 XL pedig kicsit előbb, márciusban érkezik majd matt feketében, fehérben, ciánkékben és narancssárgában valamint fényes fehérben. Mindkettőből lesz egy és két SIM kártyás LTE-s valamint 3G-s változat, a kisebbik modell adók és illetékek nélküli ajánlott ára 139 (3G) és 159 (LTE) euró lesz, az XL pedig 189 és 219 eurós árszintekről fog indulni.

Áprilisi, minden munkavállaló számára kötelező, laza jogi hallgatmányunk után itt a második, befejező rész. Nem kell megijedni, informatív és hasznos lesz ez is! Ennyi a minimum, amit munkavállalóként illik tudnod.

a címlapról