:

Szerző: Koi Tamás

2026. július 3. 09:41

Új céggel támogatja a vállalati AI-implementációt a Microsoft

Új leányvállalatot hoz létre a Microsoft, melynek feladata a (nagy)vállalati ügyfelek mesterséges intelligencia-felhasználásának, illetve integrációs folyamatainak a támogatása lesz.

A mesterséges intelligencia megoldásokban utazó nagy technológiai óriások és iparági úttörők  egyik kiemelt célja annak támogatása, hogy a (nagy)vállalati partnerek minél gyorsabban és hatékonyabban tudjanak az igényeiknek megfelelő AI-platformokat bevezetni és használni. Erre a trendre építve most a Microsoft is létrehozta saját támogatócégét.

A vállalat csütörtöki közleménye alapján a Microsoft Frontier Co. 2,5 milliárd dolláros büdzséből jön létre és mintegy hatezer alkalmazottat - jórészt mérnököket, illetve sales-szakembereket - integrál, akik az igényfelmérést követően a projektek helyszíni megvalósítását segítik majd az ügyfeleknél (ez a forward-deployed engineering, azaz FDE-modell).

ai_manager

A nagyvállalatok többsége mára túllépett a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kísérletezési fázison, a menedzsment ma már mérhető üzleti eredményeket és megtérülést vár a méregdrága megoldásoktól. Erre mostanra egy egész támogató iparág épült fel jórészt független tanácsadócégekkel, melyhez az AI-szektor legnagyobb szereplői is csatlakoztak.

Így májusban az OpenAI és az Anthropic is létrehozott már dedikált csapatokat a vállalati implementáció támogatására, a héten pedig az AWS is bejelentette hasonló célú, egymilliárd dolláros programját.

A Microsoft kilátásai számítanak ugyanakkor az iparági nagyok közül a leginkább borúsnak, legalábbis a tőzsde szerint. A cég papírjainak árfolyama idén 21%-ot esett, ráadásul éppen a kódolási feladatokban egyre jobbnak számító mesterséges intelligencia miatt, mely a befektetők félelme alapján hosszútávon veszélyes lehet a nagy szoftvercégek üzletére.

Az Amszterdamban élő Orosz Gergővel, a globális szoftverfejlesztői közösség egyik legismertebb szerzőjével beszélgettünk.

a címlapról