Szerző: Bodnár Ádám

2014. március 18. 10:24

További felvásárlásokkal terjeszkedne a Lenovo

A Lenovo növekedési stratégiájában továbbra is kiemelt szerepet kapnak az akvizíciók, mondta el a vállalat elnök-vezérigazgatója egy mai sajtóeseményen Hong Kongban. A cégnek ehhez majdnem 5 milliárd dolláros likvid állomány áll a rendelkezésére.

A kínai Lenovo az IBM PC-gyártó részlegének lenyelésével vált globális piaci szereplővé, és ez a tranzakció alapozta meg a vállalat számára azt a növekedést, amelynek eredményeképp tavaly a világ legnagyobb PC-gyártójává válhatott, megelőzve a piacot évek óta vezető HP-t. A korábban Legend néven ismert vállalat hazai piacán már az IBM PC-üzletágának megszerzése előtt is a legnagyobb PC-gyártó volt, az IBM divíziójának lenyelésével viszont egy csapásra globális szereplővé lépett elő. A Think márkanév, valamint a fejlesztési kompetencia birtokában a Lenovo sikeresen tört be az üzleti szegmensbe, majd az Idea brand segítségével a fogyasztói piacra.

A PC-piacon megszerzett pozíciót a cég pedig jól használta ki abban az időben, amikor a PC-k iránti kereslet visszaesett és a vásárlók az okostelefonok, valamint a tabletek iránt kezdtek érdeklődni. A többi nagy PC-gyártó (pl. HP, Dell) rendre elmulasztotta ezt a lehetőséget és látványosan kudarcot vallott az ultramobil szegmensben. Mára a Lenovo lett az egyetlen vállalat a világon, amely a PC-piacon, a tabletpiacon és az okostelefon-piacon egyaránt az öt legnagyobb gyártó közé tartozik.

Szerverpiac: IBM

Idén januárban a vállalat gyors egymásutánban két további felvásárlást jelentett be. Egyrészt létrejött a régóta pletykált üzlet az IBM számára egyre kevéssé értékes x86 szerverrészleg eladásáról, amely a jövőben a Lenovót erősíti, másrészt a cég megállapodást írt alá a Google-lal a Motorola mobilgyártó részleg átvételéről. A két tranzakció értéke megközelíti az 5 milliárd dollárt.

Az IBM szerverrészlegének lenyelése lehetővé teszi a Lenovo számára, hogy az üzleti PC-gyártással megszerzett vevők számára nagyobb értékű és nagyobb nyereséget tartalmazó berendezéseket tudjon eladni. A PC-gyártás és az x86 szerverbiznisz mára sok szempontból hasonló lett, az igazi innováció nem a gyártóknál, hanem a processzorgyártóknál (Intel és AMD), valamint az operációs rendszerek fejlesztőinél (Microsoft, Red Hat, SuSE, stb.) történik, a gyártók feladata az alkatrészek összeszerelésére, a logisztikára és a támogatásra korlátozódik elsősorban.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A PC-gyártásban megszerzett tapasztalat szinte egy az egyben átvihető a szervergyártásba is, miközben a Lenovo a megnövekedő volumen miatt méretgazdaságossági előnyökre is szert tesz: jobb alkupozícióba kerül az alkatrészbeszállítóknál, leszoríthatja gyártási és logisztikai költséget. Az IBM szerverrészlegének beolvasztása után a Lenovo nem csak a PC-, a  tablet- és a telefonpiacon számít majd az öt legnagyobb gyártó közé, hanem a szerverpiacon is elmondhatja magáról ugyanezt.

Rövid időn belül nyereséges lehet a Motorola

Alig egy héttel az IBM-ügylet bejelentése után a Motorola Mobility átvételéről kötött megállapodást a cég a Google-lal. A Lenovo középtávú üzleti célja az évi százmillió okostelefon legyártása, a nemzetközi piachoz pedig a Motorola biztosítja a hozzáférést, elsősorban a bejáratott szolgáltatói kapcsolatai révén - a kínai cég úgy látta, egy működő kapcsolatokkal rendelkező piaci szereplő felvásárlása olcsóbb mint kiépíteni a megfelelő csatornákat. A Motorola felvásárlása mellett szólt a kiterjedt szabadalmi portfólió is, a Lenovo elnök-vezérigazgatója szerint így lényegesen kevesebb licencdíjat kell majd fizessen a vállalat.

A Motorola mobilgyártás a Google alatt folyamatosan veszteséges volt, a Lenovo azonban ezt egy-másfél éven belül meg kívánja fordítani, mondta el a mai eseményen Yang Yuanqing vezérigazgató a Wall Street Journal beszámolója szerint. Ehhez pedig nem a költségcsökkentés és létszámleépítés lesz az első számú módszer, hanem egyszerűen a jobb méretgazdaságosság - mivel a cég már most is elég nagy mobilrészleggel rendelkezik (piaci részesedése messze megelőzi a Motorolát), a méretből adódó előnyöket, például az alacsonyabb alkatrészárakat a beolvasztott szervezet is élvezni fogja. "Anélkül tudunk tovább növekedni, hogy egyetlen dolgozót is el kéne bocsátanunk" - mondta Yuanqing. Az amerikai mobilgyártónál jelenleg mindössze 3500-an dolgoznak nagyjából, ami körülbelül a tizede annak a létszámnak, amivel a Google átvette a céget.

További felvásárlásokra gyűjt a cég

A cég a jövőben is komoly szerepet szán az akvizícióknak, Yang Yuanqing szerint ha jó alkalom kínálkozik, azt a Lenovo nem fogja kihagyni. Az agresszív terjeszkedéshez pedig az anyagi háttér is biztosított, a legutóbbi negyedév végén a vállalat majdnem 5 milliárd dolláros likvid állománnyal rendelkezett, A cég pénzügy vezére elmondta, az alacsony kamatokat kihasználva a Lenovo friss tőkét tervez bevonni például kötvények révén, arról azonban nem beszélt, hogy az így megszerzett összeget mire tervezi fordítani.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról