Szerző: Bodnár Ádám

2014. február 28. 11:45

Bárki megveheti a nagyvállalati Windowst

A Microsoft eddig csak a nagyvállalati Software Assurance előfizetés keretében tette elérhetővé a felhasználóinak a Windows kliens operációs rendszerek Enterprise verzióját. Márciusban ez megváltozik.

A redmondi vállalat megerősítette a mindig jól értesült All about Microsoft blog értesüléseit arról, hogy márciustól a Software Assurance (Frissítési garancia) konstrukción kívül is elérhetővé teszi Windows kliens operációs rendszereinek Enterprise verzióját. A Software Assurance (SA) egy előfizetéses szerződés, amelyet mennyiségi licencvásárlók köthetnek meg, és ennek értelmében a szerződés több évre szóló időtartama alatt folyamatosan jogosultak a legfrissebb termékverziókat használni.

Miben több?

A Microsoft eddig csak az SA licencvásárlók (és az Intune-felhasználók) számára tette elérhetővé a Windows kliensek Enterprise verzióját, amely a nagyvállalatok számára fontosnak vélt képességekben tért el a Professional kiviteltől. A Windows 8 esetében például csak az a verzió tartalmazta a DirectAccess és BranchCache, az AppLocker, a Windows To Go támogatását, és csak ez volt használható VDI környezetben a licenc alapján.

A Windows 8.1 Enterprise verziója olyan képességekkel rendelkezik mint a a Start Screen Control, amely lehetővé teszi a rendszeradminisztrátorok számára, hogy a felhasználóik gépén az indítóképernyőt távolról, csoportházirendből állítsák be. Csak a Windows 8.1 Enterprise esetén működik a modern alkalmazások "sideloadingja", vagyis anélkül telepíthetők vállalati alkalmazások az operációs rendszerre, hogy azokat a Windows piacterén publikálni kellene. Ezzel párhuzamosan a rendszergazdák korlátozhatják a hozzáférést a Windows Store-hoz.

A saját eszközök céges használatát megkönnyítő fejlesztés a Workplace Join. Korábban, akár a Windows 8 esetén vagy előtte egy PC vagy tagja volt egy AD tartománynak, és akkor a szervezet teljes kontrollt gyakorolhatott felette csoportházirendek segítségével, vagy pedig nem volt tag, de akkor nem férhetett hozzá céges erőforrásokhoz. A Workplace Join egy afféle arany középutat jelent, egy ilyen gép nem lesz teljes jogú tartománytag, csak bizonyos erőforrásokhoz kaphat hozzáférést, de a céges rendszergazdák sem gyakorolnak korlátlan ellenőrzést felette. Ezzel párhuzamosan jön a Remote Business Data Removal, amely az elvesztett vagy ellopott gépekről csak a céges adatokat törli.

Külön is vehető az Enterprise

A Microsoft az All about Microsoft blognak megerősítette, március 1-jén valóban megváltoznak a Windows Enterprise beszerzési feltételei. A szoftvert korábban két módszerrel lehetett beszerezni, az egyik a Software Assurance konstrukció megvásárlása volt a mennyiségi szerződés mellé, a másik pedig a Windows Intune felhős menedzsment-szolgáltatás drágább csomagja, amely tartalmazta az Enterprise telepítésének és használatának lehetőségét mindaddig, amíg az előfizetést élt.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

"A visszajelzések alapján a különféle méretű szervezetek egyaránt profitálni tudnának a Windows Enterprise használatából, és erre a visszajelzésre reagálva önálló upgrade opcióként is elérhetővé tesszük a Windows Enterprise-t. Egyes ügyfelek céges szabályok alapján nem köthetnek éves előfizetési szerződést. A változás révén az Enterprise ezen ügyfelek számára is elérhetővé válik" - közölte a bloggal a vállalat. A Windows Enterprise változata március 1-jén jelenik meg önálló upgrade SKU-ként az Open, Select és Select Plus konstrukciókban.

A Microsoft sietett leszögezni, a jelenlegi Enterprise-felhasználó vagy SA-vásárló ügyfelekre a most bejelentett változás semmilyen hatással nem lesz, nem változik a szoftver ára és elérhetősége, a vásárlással járó jogok és előnyök, a virtualizált környezetben történő használat és persze a downgrade jogosultság sem.

 

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról