Szerző: Hlács Ferenc

2014. február 6. 15:53

Búcsú a VAIO-któl: emlékezetes Sony gépek a múltból

A Sony búcsút int a PC-gyártásnak, ezzel pedig VAIO termékeinek is. A márkanevet sok legendás laptop hátoldalán olvashattuk, amelyek számos mára alapvető funkciót elsőként tudhattak magukénak - sajnos azonban a japán gyártó készülékeit kevesen engedhették meg maguknak.

A Sony most már biztosan megválik PC-üzletágától, amelyet a Japan Industrial Partners vesz át. Így a japán elektronikai vállalat gondozásában többé VAIO névvel fémjelzett készülékekkel sem találkozhatunk, pedig kevesen vannak akik hajdan ne vágytak volna a brand egy-egy legendás darabjára.Az első VAIO-k egyébként asztali gépek voltak, és 1996-ban jelentek meg. A név maga eredetileg a “Video Audio Integrated Operation” rövidítése volt, amit 2008-ban “Visual Audio Intelligent Organizerre” változtattak.

Érdekesség, hogy egyes modelleknél az induláskor lejátszott hang alapjául a VAIO szót telefonon bepötyögve kapott dallamot használták fel. A lila szín sem véletlenül dominál sok korai készüléknél, ez a VAIO és a “violet” szavak hasonlóságának köszönhető.A márka logója sem egy egyszerű felirat, az első két betű “VA” egy szinuszhullámot ábrázol, az “IO” pedig egy 1-est és egy 0-t, így szimbolizálva az analóg és digitális technológiákat.

A nehéztüzérség

A VAIO notebookokról hallva a legtöbbeknek először a Japánban gyártott Z-széria juthat eszébe, amely a 2000-től tizenkét éven át a Sony kínálatának csúcsát képviselte. A sorozat egyik kiemelkedő darabja a 2010-es VPC-Z1 volt, amely már kétmagos 2,66 gigahertzes Intel Core i7-620M processzorral, vagy annak i5-ös kistestvérével is megvásárolható volt. Az akkori leggyorsabb processzor mellé 6 gigabájt DDR3 RAM került, valamint két, RAID 0-ba kötött 128 gigabájtos SSD.

A 13,1 hüvelykes laptop 1,43 kilogrammot nyomott, azaz számottevően könnyebb lett mint elődei. A gép 1600x900, illetve 1920x1080 pixel felbontású kijelzővel is megvásárolható volt, továbbá az integrált Intel grafika mellett egy 1 gigabájtos NVIDIA GeForce GT 330M kártyával is kiegészült, amire a komolyabb teljesítmény érdekében manuálisan is válthattunk, de a klaviatúra fölötti kapcsolót a megfelelő irányba pöccintve a ezt helyettünk is megtette, hogy az akkuidővel spóroljon.

VAIO Z1

A GPU-k közötti váltás azonban nem a Z-sorozatnál jelent meg először, az már jóval korábban, a VAIO SZ szériával bemutatkozott, amelyben az integrált grafika mellé ugyancsak NVIDIA  videochip is került. Ekkor azonban még újra kellett indítani a gépet, hogy a nagyobb teljesítményű, vagy az energiatakarékos üzemmódok között váltani lehessen. Ezt a kényelmetlenséget aztán a Z-szériánál már orvosolták, sőt a 2011-es Z-hez külső GPU járt, amely Intel Light Peak csatlakozón (ez gyakoraltilag azonos a Thunderbolttal) kapcsolódott a számítógéphez, és egy DVD meghajtót is helyet kapott benne.

Az SZ sorozat 2006 közepén mutatkozott be, csúcsmodellje, a 13,3 hüvelykes SZ160P/C szénszálas borítást kapott, súlyát ennek ellenére nem sikerült 1,69 kilogramm alá tornázni. 16:10-es képarányú kijelzője 1280x800 pixel felbontású, processzora pedig egy 1,83 gigahertzes Intel Core Duo T2400 volt, a hozzá tartozó integrált grafikus egységgel, de a nagyobb teljesítmény érdekében - az újraindítást követően - NVIDIA GeForce Go 7400-ra is válthattunk. A DDR2-es RAM maximális mérete itt még kimerült 2 gigabájtban.

VAIO Z

Úttörő kijelzőtechnológia

A Sony ugyanakkor nem csak a váltható grafikával volt innovatív, a VAIO notebookok több technológia bevezetésében is a dobogó legfelső fokán álltak. A 2004-es VAIO TR laptopokkal debütált példának okáért a gyártó saját fejlesztésű Xbrite kijelzőtechnológiája, amely különösen világos és tiszta képpel különböztette meg magát a konkurenciától. Az ilyen panelekre tükröződésgátló borítás is került, így erős fényben sem jelentett gondot velük dolgozni. A technológia a korábbi hagyományos LCD-khez képest másfélszeres fényerő növekedést biztosított, kisebb fogyasztás mellett.

A kijelzők fejlesztésével ezután sem hagytak fel a Sony mérnökei, a nagyjából egy évvel később, 2005-ben a gyártó előállt a VAIO TX sorozattal, amely az notebook volt LED háttérvilágítású panellel, amely további fogyasztáscsökkenés mellett jobb színreprodukciót eredményezett. Ugyancsak a TX gépek voltak az elsők 16:9-es képarányú 1366x768 pixel felbontású kijelzővel. A VAIO FW munkaállomások is úttörő kijelzővel büszkélkedhettek: ezekbe a monstrumokba került ugyanis először 16,4 hüvelykes 16:9-es 1080p-s panel. A sorozat csúcsmodelljei ezúttal nem NVIDIA GPU-t, hanem ATI Mobility Radeon HD 4650-t kaptak, maximálisan 8 gigabájt DDR2 RAM, illetve egy Intel Core 2 Duo processzor társaságában.

VAIO FW

Blu-ray írót is a Sony épített először notebookba, azzal VAIO AR jelzésű laptopjai büszkélkedhettek. A felső kategóriás, elsősorban multimédiás munkára szánt gépeket 16:10-es szélesvásznú, Full HD kijelzővel szerelték fel, Core 2 Duo processzort és maximum 4 gigabájt RAM-ot rendelhetett bele a tehetős vásárló, emellett természetesen itt is megtalálható volt a dedikált NVIDIA grafika, egész pontosan egy GeForce 8600M GT.

Egy letűnt kor

A japán vállalat egy mára gyakorlatilag elfeledett irányvonal, az UMPC-k felé is tapogatózni kezdett, és több ilyen terméket is bemutatott, melyek közül néhány mai szemmel is vonzó lehet. Az egyik ilyen a VAIO UX1, amely gyakorlatilag egy apró, zömök tablet. Billentyűzete a felcsúsztatható 4,5 hüvelykes kijelző alatt kapott helyet, kétoldalt pedig ergonomikus “markolatot” is találunk, amelyen további gombok segítik a a navigációt. A UX1 egyébként akárcsak mai utódai, érintőképernyőt kapott, továbbá stylussal is kiegészült. Processzora egy Intel Core Solo U1500, ami 1,33 gigahertzen ketyegett, RAM-ból pedig 1 gigabájtot kapott, valamint egy 32 gigabájtos SSD-t, amire Windows Vista került, az olcsóbb, és szerényebb képességű modellek pedig Windows XP-vel érkeztek.

VAIO UX1

A vállalat hagyományosabb, clamshell jellegű UMPC-i a VAIO P szériából kerültek ki. A 8 hüvelykes, 1600x768-as felbontású LED TFT kijelzővel felszerelt kis gépeknek a kijelzője nem volt érintésérzékeny,  és touchpadnek sem jutott rajtuk hely, a kurzort  “pöcökegérrel” lehetett mozgatni. A mini-notebookokat Intel Atom processzorokkal árulták. 2 gigabájt DDR2 RAM-mal szerelték fel őket, valamint 60-256 gigabájtos SSD-ből lehetett választani. A P-sorozat egyes darabjaira továbbra is Windows Vista, a legtöbbre azonban már Windows 7 került. A kis gépek modelltől és háttértártól függően nagyjából fél kilót nyomtak, és több színben is kaphatók voltak.

VAIO P

Elindult a heti kraftie hírlevél!

Rapid IT karrier tippek és trendek szerdánként az inboxodban.

Elindult a heti kraftie hírlevél! Rapid IT karrier tippek és trendek szerdánként az inboxodban.

Az UMPC helyett talán a még inkább feledésbe merült subnotebook kategóriába sorolhatók a Sony korai VAIO C1 készülékei, amelyek először 1998-ben láttak napvilágot. A webkamerájuk miatt Picturebookként is emlegetett készülékeket eleinte csak Japánban árulták, később azonban az Egyesült Államokba is eljutottak. Az egy kilós bemutatkozó modell egy Mobile Pentium MMX 233 megahertzes CPU-t, 3,2 gigabájtos merevlemezt, valamint 64 megabájt RAM-ot tudhatott magáénak, egy 1024x480-as TFT kijelzővel egyetemben, amelyen a Windows 98 felületében gyönyörködhettünk.

De a Sony a VAIO-kkal nem csak régen tudott újat mutatni, 2013-as VAIO Pro 13 ultrabookja ugyanis az egyik legvékonyabb, és legkönnyebb a kategóriában - a szénszálas Pro 13 mindössze 1,06 kilogrammot nyom - emellett magától értetődően a lehető leggyorsabb hardvert kapta: Intel Core i5 vagy i7 Haswell processzort, SSD-t, illetve Full HD IPS kijelzőt is találunk benne.

VAIO C1

Rosszkor rossz helyen

A Sonyt tehát nem érheti vád, hogy készülékeivel ne lett volna innovatív, vagy félt volna a fejlesztésektől. A gyártó próbálkozásai azon véreztek el, hogy nem voltak szinkronban a technológiai korlátokkal, illetve a vásárlói igényekkel - a VAIO notebookok árát ugyanis ritkán sikerült alacsonyan tartani. Elég csak példának venni a VAIO P UMPC-ket, amelyek mindent hoztak, amit akkoriban egy notebooktól elvárható volt, ráadásul apró kivitelben, ám áruk az 1700 dollárt is meghaladhatta, és a legolcsóbb darab is 800 dollárért volt kapható, a komolyabb munkaállomások ára pedig a 3000 dollárt is jócskán átlépette. A Sony emellett mindenbe fejest ugrott amit az Intel vagy a Microsoft diktált neki: ide-oda hajlítható készülékek, érintőkijelzők és persze UMPC-k, mindez teljes gőzzel, a végére azonban kevés sikerrel.

A márka jelentőségét az is jól mutatja, hogy  2001-ben Steve Jobs felajánlotta a Sonynak, hogy telepítsen OS X-et egyes VAIO készülékekre - az akkor kibontakozó windowsos eladások miatt azonban a cég ezt akkor visszautasította. A Sony gépei tehát szépek voltak, jók voltak, de sajnos nem jelentett nagy meglepetést, hogy a gyártó megválik tőlük - a kérdés már csak az, a VAIO márka új tulajdonosa mit kezd majd velük.

Mik azok a sötét mintázatok, vagy ahogy az angol nevezi őket, dark patternek? Miért találkozunk egyre többször velük és mit tehetünk, hogy ne kerüljünk a csapdájukba?

a címlapról