Szerző: Hlács Ferenc

2014. február 6. 15:53

Búcsú a VAIO-któl: emlékezetes Sony gépek a múltból

A Sony búcsút int a PC-gyártásnak, ezzel pedig VAIO termékeinek is. A márkanevet sok legendás laptop hátoldalán olvashattuk, amelyek számos mára alapvető funkciót elsőként tudhattak magukénak - sajnos azonban a japán gyártó készülékeit kevesen engedhették meg maguknak.

A Sony most már biztosan megválik PC-üzletágától, amelyet a Japan Industrial Partners vesz át. Így a japán elektronikai vállalat gondozásában többé VAIO névvel fémjelzett készülékekkel sem találkozhatunk, pedig kevesen vannak akik hajdan ne vágytak volna a brand egy-egy legendás darabjára.Az első VAIO-k egyébként asztali gépek voltak, és 1996-ban jelentek meg. A név maga eredetileg a “Video Audio Integrated Operation” rövidítése volt, amit 2008-ban “Visual Audio Intelligent Organizerre” változtattak.

Érdekesség, hogy egyes modelleknél az induláskor lejátszott hang alapjául a VAIO szót telefonon bepötyögve kapott dallamot használták fel. A lila szín sem véletlenül dominál sok korai készüléknél, ez a VAIO és a “violet” szavak hasonlóságának köszönhető.A márka logója sem egy egyszerű felirat, az első két betű “VA” egy szinuszhullámot ábrázol, az “IO” pedig egy 1-est és egy 0-t, így szimbolizálva az analóg és digitális technológiákat.

A nehéztüzérség

A VAIO notebookokról hallva a legtöbbeknek először a Japánban gyártott Z-széria juthat eszébe, amely a 2000-től tizenkét éven át a Sony kínálatának csúcsát képviselte. A sorozat egyik kiemelkedő darabja a 2010-es VPC-Z1 volt, amely már kétmagos 2,66 gigahertzes Intel Core i7-620M processzorral, vagy annak i5-ös kistestvérével is megvásárolható volt. Az akkori leggyorsabb processzor mellé 6 gigabájt DDR3 RAM került, valamint két, RAID 0-ba kötött 128 gigabájtos SSD.

A 13,1 hüvelykes laptop 1,43 kilogrammot nyomott, azaz számottevően könnyebb lett mint elődei. A gép 1600x900, illetve 1920x1080 pixel felbontású kijelzővel is megvásárolható volt, továbbá az integrált Intel grafika mellett egy 1 gigabájtos NVIDIA GeForce GT 330M kártyával is kiegészült, amire a komolyabb teljesítmény érdekében manuálisan is válthattunk, de a klaviatúra fölötti kapcsolót a megfelelő irányba pöccintve a ezt helyettünk is megtette, hogy az akkuidővel spóroljon.

VAIO Z1

A GPU-k közötti váltás azonban nem a Z-sorozatnál jelent meg először, az már jóval korábban, a VAIO SZ szériával bemutatkozott, amelyben az integrált grafika mellé ugyancsak NVIDIA  videochip is került. Ekkor azonban még újra kellett indítani a gépet, hogy a nagyobb teljesítményű, vagy az energiatakarékos üzemmódok között váltani lehessen. Ezt a kényelmetlenséget aztán a Z-szériánál már orvosolták, sőt a 2011-es Z-hez külső GPU járt, amely Intel Light Peak csatlakozón (ez gyakoraltilag azonos a Thunderbolttal) kapcsolódott a számítógéphez, és egy DVD meghajtót is helyet kapott benne.

Az SZ sorozat 2006 közepén mutatkozott be, csúcsmodellje, a 13,3 hüvelykes SZ160P/C szénszálas borítást kapott, súlyát ennek ellenére nem sikerült 1,69 kilogramm alá tornázni. 16:10-es képarányú kijelzője 1280x800 pixel felbontású, processzora pedig egy 1,83 gigahertzes Intel Core Duo T2400 volt, a hozzá tartozó integrált grafikus egységgel, de a nagyobb teljesítmény érdekében - az újraindítást követően - NVIDIA GeForce Go 7400-ra is válthattunk. A DDR2-es RAM maximális mérete itt még kimerült 2 gigabájtban.

VAIO Z

Úttörő kijelzőtechnológia

A Sony ugyanakkor nem csak a váltható grafikával volt innovatív, a VAIO notebookok több technológia bevezetésében is a dobogó legfelső fokán álltak. A 2004-es VAIO TR laptopokkal debütált példának okáért a gyártó saját fejlesztésű Xbrite kijelzőtechnológiája, amely különösen világos és tiszta képpel különböztette meg magát a konkurenciától. Az ilyen panelekre tükröződésgátló borítás is került, így erős fényben sem jelentett gondot velük dolgozni. A technológia a korábbi hagyományos LCD-khez képest másfélszeres fényerő növekedést biztosított, kisebb fogyasztás mellett.

A kijelzők fejlesztésével ezután sem hagytak fel a Sony mérnökei, a nagyjából egy évvel később, 2005-ben a gyártó előállt a VAIO TX sorozattal, amely az notebook volt LED háttérvilágítású panellel, amely további fogyasztáscsökkenés mellett jobb színreprodukciót eredményezett. Ugyancsak a TX gépek voltak az elsők 16:9-es képarányú 1366x768 pixel felbontású kijelzővel. A VAIO FW munkaállomások is úttörő kijelzővel büszkélkedhettek: ezekbe a monstrumokba került ugyanis először 16,4 hüvelykes 16:9-es 1080p-s panel. A sorozat csúcsmodelljei ezúttal nem NVIDIA GPU-t, hanem ATI Mobility Radeon HD 4650-t kaptak, maximálisan 8 gigabájt DDR2 RAM, illetve egy Intel Core 2 Duo processzor társaságában.

VAIO FW

Blu-ray írót is a Sony épített először notebookba, azzal VAIO AR jelzésű laptopjai büszkélkedhettek. A felső kategóriás, elsősorban multimédiás munkára szánt gépeket 16:10-es szélesvásznú, Full HD kijelzővel szerelték fel, Core 2 Duo processzort és maximum 4 gigabájt RAM-ot rendelhetett bele a tehetős vásárló, emellett természetesen itt is megtalálható volt a dedikált NVIDIA grafika, egész pontosan egy GeForce 8600M GT.

Egy letűnt kor

A japán vállalat egy mára gyakorlatilag elfeledett irányvonal, az UMPC-k felé is tapogatózni kezdett, és több ilyen terméket is bemutatott, melyek közül néhány mai szemmel is vonzó lehet. Az egyik ilyen a VAIO UX1, amely gyakorlatilag egy apró, zömök tablet. Billentyűzete a felcsúsztatható 4,5 hüvelykes kijelző alatt kapott helyet, kétoldalt pedig ergonomikus “markolatot” is találunk, amelyen további gombok segítik a a navigációt. A UX1 egyébként akárcsak mai utódai, érintőképernyőt kapott, továbbá stylussal is kiegészült. Processzora egy Intel Core Solo U1500, ami 1,33 gigahertzen ketyegett, RAM-ból pedig 1 gigabájtot kapott, valamint egy 32 gigabájtos SSD-t, amire Windows Vista került, az olcsóbb, és szerényebb képességű modellek pedig Windows XP-vel érkeztek.

VAIO UX1

A vállalat hagyományosabb, clamshell jellegű UMPC-i a VAIO P szériából kerültek ki. A 8 hüvelykes, 1600x768-as felbontású LED TFT kijelzővel felszerelt kis gépeknek a kijelzője nem volt érintésérzékeny,  és touchpadnek sem jutott rajtuk hely, a kurzort  “pöcökegérrel” lehetett mozgatni. A mini-notebookokat Intel Atom processzorokkal árulták. 2 gigabájt DDR2 RAM-mal szerelték fel őket, valamint 60-256 gigabájtos SSD-ből lehetett választani. A P-sorozat egyes darabjaira továbbra is Windows Vista, a legtöbbre azonban már Windows 7 került. A kis gépek modelltől és háttértártól függően nagyjából fél kilót nyomtak, és több színben is kaphatók voltak.

VAIO P

Mindent vivő munkahelyek

Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Mindent vivő munkahelyek Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Az UMPC helyett talán a még inkább feledésbe merült subnotebook kategóriába sorolhatók a Sony korai VAIO C1 készülékei, amelyek először 1998-ben láttak napvilágot. A webkamerájuk miatt Picturebookként is emlegetett készülékeket eleinte csak Japánban árulták, később azonban az Egyesült Államokba is eljutottak. Az egy kilós bemutatkozó modell egy Mobile Pentium MMX 233 megahertzes CPU-t, 3,2 gigabájtos merevlemezt, valamint 64 megabájt RAM-ot tudhatott magáénak, egy 1024x480-as TFT kijelzővel egyetemben, amelyen a Windows 98 felületében gyönyörködhettünk.

De a Sony a VAIO-kkal nem csak régen tudott újat mutatni, 2013-as VAIO Pro 13 ultrabookja ugyanis az egyik legvékonyabb, és legkönnyebb a kategóriában - a szénszálas Pro 13 mindössze 1,06 kilogrammot nyom - emellett magától értetődően a lehető leggyorsabb hardvert kapta: Intel Core i5 vagy i7 Haswell processzort, SSD-t, illetve Full HD IPS kijelzőt is találunk benne.

VAIO C1

Rosszkor rossz helyen

A Sonyt tehát nem érheti vád, hogy készülékeivel ne lett volna innovatív, vagy félt volna a fejlesztésektől. A gyártó próbálkozásai azon véreztek el, hogy nem voltak szinkronban a technológiai korlátokkal, illetve a vásárlói igényekkel - a VAIO notebookok árát ugyanis ritkán sikerült alacsonyan tartani. Elég csak példának venni a VAIO P UMPC-ket, amelyek mindent hoztak, amit akkoriban egy notebooktól elvárható volt, ráadásul apró kivitelben, ám áruk az 1700 dollárt is meghaladhatta, és a legolcsóbb darab is 800 dollárért volt kapható, a komolyabb munkaállomások ára pedig a 3000 dollárt is jócskán átlépette. A Sony emellett mindenbe fejest ugrott amit az Intel vagy a Microsoft diktált neki: ide-oda hajlítható készülékek, érintőkijelzők és persze UMPC-k, mindez teljes gőzzel, a végére azonban kevés sikerrel.

A márka jelentőségét az is jól mutatja, hogy  2001-ben Steve Jobs felajánlotta a Sonynak, hogy telepítsen OS X-et egyes VAIO készülékekre - az akkor kibontakozó windowsos eladások miatt azonban a cég ezt akkor visszautasította. A Sony gépei tehát szépek voltak, jók voltak, de sajnos nem jelentett nagy meglepetést, hogy a gyártó megválik tőlük - a kérdés már csak az, a VAIO márka új tulajdonosa mit kezd majd velük.

a címlapról