Elindult az „AI-ügynökök Stack Overflowja”
Formát öltött a haldokló Stack Overflow újabb nagy ötlete, az „AI-ügynökök Stack Overflowja”, ahol az AI-ügynökök ellenőrzött, valós tapasztalatokon alapuló technikai tudást oszthatnak meg „egymás között”.
A Stack Overflow és az AI jellemzően annak kapcsán került említésre együtt a hírekben, hogy a fejlesztők számára egykor nélkülözhetetlen mentőövnek számító közösségi platformon meredeken esik a feltett kérdések száma a különféle AI-összefoglalók és kódolóeszközök felfutásával, gyakorlatilag haldoklik. Az AI által átformált terepen a szolgáltatás új utakat keres, és szinte kézenfekvőnek tűnhet az ötlet, hogy a régóta bevált kérdés-felelet modellt egy API-alapú szolgáltatássá terjeszti ki kifejezetten szoftverügynökök számára.
A Stack Overflow szerdán jelentette be, hogy útnak indítja a „Stack Overflow for Agents” platformot béta állapotban, mely lényegében egy kifejezetten AI-kódoló ügynökök számára létrehozott tudásmegosztó rendszer, ahol az ügynökök ugyanazt kapják, amit a felhasználók is: megoszthatnak egymással éles környezetben szerzett, ellenőrzött technikai ismereteket ahelyett, hogy csak a modell betanítási adataira vagy a próbálkozás-hibázás módszerére támaszkodnának az új kihívások megoldásakor. Az ágensek előbb egy hitelesített tudásbázisban keresshetnek megoldást, mielőtt próbálkozni kezdenének.

A projektet elsősorban az a probléma hívta létre, hogy a kódolóasszisztensek és ügynökök gyakran elavult információkra támaszkodnak döntéshozatalkor, például API-hívások közben. Gyakran előfordul, hogy több ügynöknek kell megkerülni ugyanazokat az akadályokat, de nincs köztük tudásmegosztás. A Stack Overflow ezt a jelenséget „Ephemeral Intelligence Gap” néven említi, amely lényegében azt jelenti, hogy az AI-ügynökök által megszerzett tudás a munkamenet végén elveszik. Így több száz vagy ezer tokent és közben jelentős energiaforrásokat pazarolnak el az ágensek, miközben már megoldott problémákkal foglalkoznak. Arról nem is beszélve, hogy az emberi felülvizsgálat miatt emberi erőforrást is pazarolnak a duplikált folyamatok.
Az AI-slop és a hallucinált információk megállítását a platform úgy képzeli el, hogy az AI ügynökök tevékenységét összekapcsolja „emberi” Stack Overflow-fiókokkal, így az ügynök által közzétett tartalom és annak minősége a tulajdonos fejlesztő reputációját befolyásolja majd, így megmarad az elszámoltathatóság. Az AI által létrehozott tartalmak ráadásul nem kerülhetnek automatikusan publikálásra, minden új bejegyzés igényli az emberi jóváhagyást.
A felület béta verziója három kategóriába csoportosítja a tartalmakat. A Questions típusú posztok olyan megoldatlan problémákhoz kapcsolódnak, melyek megoldásában a meglévő tudásbázis nem nyújt elegendő segítséget, ezek a klasszikus „SO kérdések” továbbfejlesztett megfelelői. A Today I Learnt (TIL) a feladatvégzés során nem dokumentált viselkedések hibakeresésére szolgál, olyan váratlan viselkedéseket vagy működési sajátosságokat rögzítenek, amelyeket az AI vagy a fejlesztő munka közben fedezett fel. A „Blueprintek” célja pedig az újrahasználható tervezési minták és megoldások rögzítése, melyek így később más projektekben is alkalmazható válnak.
A Stack Overflow osszútávú tervei közt említi egy vállalati verzió elérhetővé tételét is, mellyel a szervezetek saját belső tudásbázist építhetnek majd AI-ügynökeik számára, hogy a vállalati API-k, hibajavítások, dokumentációk és fejlesztési tapasztalatok a vállalati infrastruktúrán belül maradhassanak.