Szerző: Bodnár Ádám

2014. február 6. 09:45

Sony: részünkről itt a PC vége

Megszületett a döntés a Sony PC-üzletágának eladásáról, a vevő azonban a korábbi spekulációkkal ellentétben nem a Lenovo, hanem egy helyi befektetési csoport, a Japan Industrial Partners, amely kivonul a globális PC-piacról és Japánra koncentrál. A tévés részleget idén önállósítja a Sony.

Kivonják a világpiacról a VAIO gépeket

Szándéknyilatkozatot írt alá a Japan Industrial Partners befektetési csoporttal a Sony a PC-részlegének eladásáról. A japán elektronikai cég közleménye szerint a felek ezt követően ülnek tárgyalóasztalhoz és kidolgozzák a tranzakció részletes feltételeit, a cél az, hogy a Sony pénzügyi évének végére, azaz márciusra minden részlet a helyére kerüljön. Az új tulajdonos szándéka szerint a VAIO PC-ket csak a japán piacon értékesíti, nemzetközi terjeszkedés később a hazai sikerek fényében elképzelhető.

A Sony maga részéről befejezi a PC-gyártást, az utolsó sorozat a 2014 tavaszi termékportfólió lesz. Megszűnik a Sony PC-k értékesítése is a készletek kifutását követően, a VAIO-tulajdonosoknak azonban nincs oka az aggodalomra, ugyanis a támogatási szolgáltatásokat továbbra is igénybe vehetik. A vállalatnál 250-300 ember foglalkozott PC-k fejlesztésével, tervezésével és gyártásával, őket a Japan Indistrial Partners várhatóan átveszi, akikre nem tart igényt, azoknak a Sony "házon belül" keres másik pozíciót.

Ugyan sok emlékezetes PC-modellel előállt az évek során a Sony, a cég sosem tudott a legnagyobb gyártók közé emelkedni, részesedése az elmúlt évek során 2 százalék körül mozgott.A VAIO gépek hardveres jellemzői sokáig nagy vonzerőt képviseltek a piacon, mára azonban a versenytársak is képesek prémium kategóriás PC-ket gyártani, a Sony hagyományosan magas költségszintje pedig a piacon uralkodó kíméletlen árversenyben nem tartható - tavaly a PC-gyártás mintegy 300 millió dolláros veszteséggel működött. Mivel a PC-k gyakorlatilag semmilyen szinergiát nem mutatnak a Sony többi termékével, az üzletág fájdalommentesen eltávolítható a vállalat testéből.

Nem volt sikersztori a PC-gyártás (adatok forrása: Gartner)

Átszervezik és önállósítják a tévégyártást

A pénznyelő tévés üzletágtól is megválik a japán elektronikai óriás. Az LCD-korszak beköszöntével a koreai Samsung és LG vette át az uralmat a tévépiacon, a Sonyt pedig sokáig az erős jen is sújtotta, így a vállalat képtelen volt nyereségesen versenyezni, a tévés üzletága óriási összegeket nyelt el. Elemzők és befektetők már régóta sürgették a vezetőséget, találjon megoldást a problémára, válassza le a veszteséges tévégyártást, ami látványosan visszahúzza a Sony pénzügyi teljesítményét.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

2012-ben nagy fordulatot ígért a tévés részlegnél is az új Sony-vezér, Kaz Hirai, de az erőfeszítés csak a divízió óriási veszteségeinek csökkentésére volt elég, a nyereséges átalakuláshoz nem. A 2012 márciusában véget ért pénzügyi évben a tévés részleg 147,5 milliárd jen (mai árfolyamon mintegy 1,45 milliárd dollár) mínuszt halmozott fel, egy évvel később már csak fele ekkorát, idén pedig várhatóan 25 milliárd jen, mintegy 246 millió dollár lesz a veszteség. A vezetőség korábban úgy számolt, a tévégyártás a jelenlegi pénzügyi évben nyereséges lesz, ez azonban nem fog sikerülni.

02:31
 

Sony Bravia Bouncy Balls Full HD 1080p

Még több videó

Annak érdekében, hogy a tévégyártás mielőbb profitot hozzon, a vállalat ráfekszik a 4K modellekre, amelyek szegmensében vezető. A Sony kinyilvánított stratégiája, hogy nem a tömegpiacon kíván a jövőben versenyezni, hanem néhány meghatározott szűk szegmensre koncentrál csak, és ehhez igazítja a tévégyártó részleg szervezetét is. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy a cég 5 ezer munkatársat bocsát el a divíziótól, 1500-at Japánban és további 3500-at az anyaországon kívül. A leépítésre a következő pénzügyi évben, 2015 márciusig kerül sor, a lépéstől 100 milliárd jen (985 millió dollár) megtakarítását várja a cég a 2016 márciusában záródó év során.

A vállalat arról is döntött, önálló cégbe szervezi ki a tévégyártást. A tranzakció során egy, a Sony száz százalékos tulajdonában levő leányvállalat jön létre, amely a tévégyártást végzi, az átalakulás 2014 nyarára zárulhat le. Az elektronikai vállalat számításai szerint a most meghozott döntéseknek köszönhetően a tévébiznisz a 2015 márciusában véget érő pénzügyi évben üzemi szinten már nyereséges lesz. A tévégyártás önálló vállalattá szervezése óvatos első lépés lehet a tevékenység eladása felé is, a Sony ezzel olyan szervezeti struktúrát alakíthat ki, amelyet később gond nélkül vihet el egy új tulajdonos esetleg.

A jen segített a pénzügyi mutatóknak

A vállalat nyilvánosságra hozta a december 31-én véget ért pénzügyi negyedévének eredményeit is. A bevétel látványosan emelkedett, ami főleg a jen gyengülésének tudható be - változatlan árfolyamon 5 százalék a bővülés, ami a PS4 rajtja mellett az okostelefonokból származó forgalom növekedése okozott.  A jenben számolt bevétel 24 százalékkal 2412 ezer milliárd jent, azaz mintegy 22,9 milliárd dollárt tett ki, az üzemi eredmény 95 százalékkal 90 milliárd jenre nőtt, a nettó eredmény pedig az egy évvel korábbi 10,8 milliárdos veszteség helyett 27 milliárdos profit.

A legnagyobb növekedést a videojátékos divízió ért el, itt a bevétel jenben számolva 65 százalékkal (konstans árfolyamon 33 százalékkal) ugrott meg, köszönhetően a PlaySation 4 sikeres rajtjának. Asztali konzolból (PS2/PS3/PS4) összesen 7,8 millió darabot adott el a Sony, ami jó egymilliós növekedést jelent éves szinten - a cég tájékoztatása szerint a PS4 eladások a PS3 iránti kereslet csökkenésével jártak. A hordozható konzolok szegmensében viszont már nem teljesített ilyen jól a cég, a PS Vita továbbra sem mondható sikernek. A kézi gépekből 2 milliót adott el a vállalat, míg egy éve 2,7 milliót. Óriásit ugrottak a játékszoftver-eladások, 126 millió példány áll szemben az egy évvel korábbi 84 millióval. A videojáték-részleg 18 milliárd jenes profittal zárta az időszakot, ami majdnem négyszerese az egy évvel korábbi 4,6 milliárdnak.

Folytatta jó szereplését a mobilos üzletág, ahol a bevétel jenben számolva 44 százalékkal (konstans árfolyamon 18 százalékkal) növekedett. A negyedév során a Sony 10,7 millió okostelefont értékesített, ami éves szinten 23 százalékos növekedésnek felel meg - az IDC friss adatai szerint az okostelefonok piaca 24 százalékkal nőtt a negyedik naptári negyedévben, a Sony tehát a piaci átlag közelében tudta növelni eladásait, de részesedés szerzésére nem futotta. Az Xperiák a piac 3,7 százalékát tudhatták magukénak. PC-ből 1,7 millió fogyott, szemben az egy évvel korábbi 2,2 millióval. A Sony mobilos részlege továbbra is veszteséges, igaz, a 12,6 milliárd jenes mínusz csak nagyjából fele az egy évvel korábbinak. A kilátások azonban nem rózsásak, az év egészében 40 millió telefon eladásával számol a Sony a korábbi 42 millió helyett. A vállalat szerint Kínában és Európában is gyengébb az Xperiák forgalma a vártnál.

Meglepően jól teljesített a szórakoztatóelektronikai üzletág, ahol a jenben számolt bevétel 24 százalékkal nőtt, ez konstans árfolyamon 3 százaléknak felel meg. Ezt főleg a tévés részleg jó teljesítménye okozta, a Sony 4,5 millió tévét adott el, ami 7 százalékkal több mint egy éve, a prémium kategória felé fordulásnak köszönhetően a tévéeladás forgalma majdnem 40 százalékkal emelkedett (jenben). A tévégyártás veszteségét meg tudta felezni a Sony, ennek köszönhetően a konzumelektronikai divízió végre nyereséget tudott felmutatni, 6,4 milliárd jent, szemben az egy évvel korábbi 8 milliárdos veszteséggel.

A képalkotási részleg, ahová az otthoni fényképezők és kamerák, valamint a professzionális stúdióberendezések is tartoznak, jenben számolva 6 százalékkal növelte a forgalmát, ez az árfolyamváltozást kiszűrve 12 százalékos csökkenést jelent. Videokamerából 700 ezer, digitális fényképezőből 3,4 millió fogyott a negyedév során, mindkettő nagy visszaesés 2012 végéhez képest. A részleg nyeresége 12,1 milliárd jen, szemben az egy évvel korábbi 2,9 milliárdos veszteséggel szemben - a cég magyarázata szerint a változás tisztán az árfolyamhatásnak tudható be.

Az éves előrejelzést erősen megvágta a Sony, mivel a konzumelektronikai, PC-s, tévés és okostelefonos részlege is nehézségekkel küzd. A vállalat a márciusban véget érő pénzügyi évre 80 milliárd jenes üzemi profitot vár csak, szemben a korábban előrejelzett 170 milliárddal.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról