Szerző: Dojcsák Dániel

2013. december 13. 09:35

A PayPal elnöke szerint az NFC rossz, a Bitcoin jó

Az online fizetési piac egyik legnagyobb óriása az eBay tulajdonában lévő PayPal. A cég elnöke, David Marcus a digitális fizetési formák jövőit boncolgatta a párizsi tech konferencián, a LeWeben. Szerinte a Bitcoin jó ötlet, de még távol van attól, hogy igazi fizetőeszközként tekintsünk rá. Az NFC, illetve az érintésmentes fizetés viszont gagyi.

David Marcus, az eBay elnöke szerint az online fizetés teljesen másképp fog kinézni tíz év múlva és a Bitcoin, illetve a mögötte húzódó elvek sokkal jobb esélyekkel rendelkeznek a kereskedelem forradalmasítására, mint az NFC vagy bármi ahhoz köthető megoldás.

A LeWeb konferencián már tavaly is központi téma volt a Bitcoin, így nem meglepő, hogy az idei eseményen is nagy nevek osztották meg gondolataikat a témában. David Marcus nem titkolja, hogy kedveli a központosítás nélküli új virtuális pénzt, sőt, ő maga is birtokol Bitcoinokat. Ugyanakkor hozzáteszi, hogy ma az emberek többsége, sőt, maga az iparág sem érti, hogy mi is valójában ez a jelenség. Pontosan ezért gondolja, hogy túl korai lenne engedni az embereknek, hogy összekapcsolják a Bitcoin-tárcáikat a PayPal fiókjaikkal.

Nem értjük, hogy mi a Bitcoin

A legnagyobb zavart az okozza, hogy mindenki valutaként, pénznemként tekint a Bitcoinra, holott az valójában inkább egy megosztott főkönyv. Egy kiváló hely arra, hogy az emberek biztos helyen tudják értékeiket, ami főleg olyan helyeken lehet érdekes, mint Argentína, ahol rendkívül magas az infláció. Egészen odáig viszont, amíg a Bitcoin volatilása nem nyugszik meg, illetve amíg a szabályozási környezet nem tisztul le, addig ez nem más, mint egy spekulatív, erősen kockázatos befektetés, ami óriási haszonnal kecsegtet. Ráadásul ma még a kereskedők sem barátkoztak meg vele, ami szintén nehézzé tenné a pénznemként való használatát.

A digitális pénz fejlődése látványosnak és gyorsnak tűnik, ami nem csak a Bitcoinra, hanem a kategória minden más elemére is igaz. A valóság azonban az, hogy a legtöbb technikai újítás csak ugyanazt a masszát kavargatja. A dombornyomott bankkártyák megjelenése óta valójában nem változtak a modellek, a fizetési folyamat ugyanolyan. Marcus szerint az NFC-s fizetés sem más, mint egy öncélú technológia: ahelyett, hogy lehúzzuk vagy bedugjuk a kártyát, egy másik technológiát használunk, de a felhasználó számára ez nem jelent elegendő különbséget arra sem, hogy az érintésmentes kártyákat jobbnak gondolja a többinél.

Marcus szerint a probléma az, hogy a kártyatársaságok, bankok és telekommunikációs cégek nem veszik észre, hogy az igazi fejlődés nem az lenne, ha húzás helyett érintés lenne a mozdulat, hanem az, ha egyáltalán nem lenne szükség a terminálra, sem a kártyára. Ma már a legtöbb kereskedőnek van internetkapcsolata a POS-terminálnál, miközben a vásárlók többségének is van mobilinternete. A kérdés az, hogy miért kell egyáltalán fizikai közelség a fizetésekhez. Marcus szerint az NFC egy izgalmas technológia, csak csúnyán elkésett.

Ugyanaz pepitában

Az online fizetéseknél az úgynevezett “remote payment” (a felek távol vannak egymástól) és a “proximity payment” (a felek közel vannak egymáshoz) kategóriák jó ideje közelednek egymás felé és egyre nehezebb megkülönböztetni azt a szituációt, amikor egy elektronikus fizetőeszközt arra használunk, hogy egy webshopban fizessünk vele, vagy amikor egy szintén elektronikus fizetőeszközt egy kártyateminállal az üzletben használunk.

Maga a kereskedelem is változóban van a PayPal vezetője szerint, hiszen a fizikai boltokban történő vásárlások csak egy részét képezik majd az egyébként több elemében online történő vásárlásoknak. Még Magyarországon is biztosan állítható, hogy a legtöbb vevő, mielőtt elmegy megvásárolni egy tartós fogyasztási cikket, előtte online tájékozódik annak minőségéről, funkcióiról, áráról, az esetleges helyettesítő termékekről. Teljesen hétköznapi már az is, hogy online lefoglaljuk, megrendeljük a terméket akkor is, ha fizikai boltban vesszük át. Valójában ezt már mondhatjuk egy olyan online vásárlásnak, aminél a kiszállítást magunk végezzük el.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Marcus szerint a kereskedelmi egységek összetétele jelentősen változik majd, egyre több lesz a bemutatóterem-szerű üzlet, ahol megnézzük, kipróbáljuk az eszközt, majd azt akár a helyszínen, de egy online felületen keresztül vásároljuk meg. Ehhez a gyakorlathoz szükséges lenne sokkal több raktár és átvevőpont, a logisztikai rendszer sokkal hatékonyabbá válhat a mostanihoz képest. Jelenleg a sok ezer kiskereskedelmi egységben meg kell tippelni előre, hogy a vevő hol fog felbukkanni és melyik terméket szeretné elvinni, ami miatt a tárolási, szállítási, raktár- és készletköltségek jelentősen magasabbak a kelleténél.

Megszabadulni a berögződésektől

David Marcus szerint az online kereskedelmi és fizetési innováció nem arról szól, hogy a bankkártya egy műanyag lapban vagy a mobilban van, húzzuk vagy legyintünk vele, hanem arról, hogy sikerül-e újradefiniálni a folyamat egészét a ma már rendelkezésre álló eszközökkel. Az elképzelései persze némileg önzőek, hiszen a kereskedelmi folyamatok forradalmasításában a PayPal, mint fizetési szolgáltató aktív részt szeretne vállalni. Marcus szerint a cél az lenne, hogy a digitális pénzről, a fizetésről ne kelljen beszélni. Az emberek vásárolni szeretnek, nem fizetni, ezért kellenek olyan modellek, amiben a fizetés könnyű és problémamentes. Marcus a PayPalt akkor tekintené sikeresnek, ha képes lenne a fizetést láthatatlanná tenni a fogyasztó szemszögéből.

Ez azonban egy hosszútávú vízió, a PayPal-elnök nem véletlenül jelölte meg a következő évtizedet, mire ezek a folyamatok beérnek. Jelenleg a világ valóban azzal küzd, hogy egyáltalán egy olyan apró lépést meg tudunk-e tenni, mint hogy megszabadulunk a fizetésnél a plasztikkártyától. A zenehallgatásban ma már nem csodálkozunk azon, hogy a lejátszáshoz nincs szükség dedikált fizikai hordozóra, így a kazetta és a CD után ma már nem törődünk azzal, hogy a zene a cloudban van vagy a számítógép háttértárolóján. A fizetési megoldásoknál is az a következő évek feladata, hogy a fizetőeszköz és a műanyaglap közti erős asszociációt feltörjük.

Az NFC, ha nem is egy világmegváltó eszköz, de arra mindenképp hasznos lehet, hogy a bankkártya első lépésként az okostelefonokba költözhessen, s onnan már sokkal könnyebb lesz elvonatkoztatni más virtuális eszközök irányába. A fejlődés gyorsaságát persze az innovációt hajtó cégek gyakran túlértékelik, a fizetést szintén forradalmasítani akaró Google éppen néhány hete jelentette be, hogy az eddig csak virtuálisan létező Google Wallet-hez MasterCard plasztikkártyát bocsát ki.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról