Az évtized végén sem lesz még hétköznapi az okosszemüveg
A Juniper Research közzétett egy új előrejelzést, ami szerint a hordható okoseszközök piaca 2018-ra meghaladhatja a 130 milliós darabszámot. Ez a jelenlegi mennyiségeknek a tízszerese, a kutató dinamikus bővülést vár a következő évekre. A Juniper egy korábbi becslése a mostani 1,4 milliárd dollárosról 19 milliárdosra várta a piac bővülését az említett időtávon, és kevesebb eszközzel számolt, de úgy tűnik az eddigi számítások túlzottan konzervatívak voltak.
A mostani becslésekben látható növekedés oka leginkább abban keresendő, hogy a fogyasztók világszerte komoly figyelmet szentelnek az ilyen eszközöknek, az érdeklődés sokkal erősebb, mint azt várni lehetett. Az okostelefonok terjedésénél valószínűleg sokkal gyorsabb tempóban jelenhetnek meg a mindennapi használatban a hordható eszközök, mint például az okosórák, szemüvegek vagy testszenzorok. Ráadásul a mobilos ökoszisztéma sokkal többféle irányba indult el, sokkal többféle hardver és többféle funkció van, mint azt az elemzők korábban várták.
Minden egybe vág
A technológia megjelenéséhez szükség volt a szenzoros technológia, a big data megoldások és a cloud-szolgáltatások fejlődésére. Emellett sokat jelent a technológiának a mobileszközök egyre nagyobb számítási kapacitása, illetve az alacsony áramfelvételű, vezetéknélküli kommunikációs protokollok megjelenése. Ezek mind részei egy teljes pályás letámadásnak, mindegyik szükséges része a hordható informatika forradalmának. A történet a fitnesz szenzorokkal kezdődött, ami az úgynevezett “quantified self movement”, vagyis az önmérés mozgalmának virágzását hozta, de a lehetséges perspektívák messze túlmutatnak a lépésszámláláson és pulzusmérésen.
A Juniper jóslata szerint a mostani, a Google Glass, Nike FuelBand, FitBit, Jawbone, Pebble és Samsung Gear által ellepett piac rövid időn belül még telítettebbé válik, a verseny pedig sokkal keményebb lesz. A korlátlan lehetőségek a közösségi webes boomhoz hasonlóan a kis startupok és a technológiai óriások újabb összecsapását hozhatja, mindenki a várhatóan óriási bevétellehetőségeket kutatja majd. Az elemzők szerint a különböző specifikus kategóriákban eltérő szereplők lesznek majd meghatározóak.
Rust? Kubernetes? FinOps? Melyiket válasszam? Egy jó karrierdöntéshez sok apróság szükséges. Egy alapos hazai technológiai körkép azoban még hiányzott. Végre van ilyen, és a 21. kraftie adásban kidumáltuk.
Az új technológiák tömeges befogadtatása azonban nem egyszerű, a hordható okoseszközöknek először is bizonyítania kell, hogy hasznosak és egyben kényelmesek is, ráadásul mindezt úgy, hogy többet adnak, mint amit az okostelefonokkal már most is megkapunk. A Google Glass és a Samsung Gear példáján látszik, hogy az eszközök tervezésénél pengeélen táncolnak a cégek és óvatosan keresik az egyensúlyt a teljes funkcionalitás és az egyszerűség megtartása között.
Hype-görbítés
A terület egyelőre a hype-görbe felívelő szakaszában jár, a gyártók és a fogyasztók is túlzottan lelkesek, attól viszont még messze vagyunk, hogy egy okosóra vagy egy szemüveg elengedhetetlen része legyen a mindennapoknak. Azok, akik most vásárolnak ilyen eszközöket körülbelül úgy érezhetik majd magukat, mint 10 évvel ezelőtt egy Symbian vagy egy Windows Mobile felhasználó, vagy esetleg 2009-ben az első androidos mobil, a HTC Dream G1 vevői. Az elemzők szerint az iparág előtt még hosszú út áll. Habár a Juniper becslésében szereplő 2018-as 130 milliós okoseszköz darabszám masszívnak tűnik, érdemes hozzászámolni, hogy az évtized végére az Ericsson Mobility Report előrejelzése szerint már 5,6 milliárd okostelefon előfizetés lesz használatban.